Az elmúlt év hiányát kell ledolgozni

2017.03.02.
 

A magyarkanizsai képviselő-testület hétfői ülésén amellett, hogy két új testületi tagot avattak, szó volt a szabálysértési pénzbírságokat előíró rendeletek módosításáról, továbbá a hulladékgazdálkodási kft. 2017. évi üzletviteli programjáról, valamint újra kinevezték az egészségház megbízott igazgatóját Gyólay Karolina személyében. A legtöbb felszólalót megmozgató, már-már felfokozott vitát generáló napirendi pont a község folyó fizetőképességi hiánya pénzellátását szolgáló adósságvállalásról szóló volt. Ennek szükségességét Fejsztámer Róbert polgármester a következőképpen magyarázta és indokolta:

– A kölcsönnek jogi szabályozásai vannak, úgyhogy valójában az önkormányzatnak nem is volt túl nagy mozgástere, maximum öt százalékig lehet ilyen jellegű kölcsönt felvenni, és természetesen az év végéig vissza kell adni. Tehát ez nem egy olyan jellegű kölcsön, amit majd éveken keresztül kell másoknak visszafizetni, hanem ez a 2017-es ügyviteli évhez tartozó kölcsön. A felvétel oka, hogy az egyes bevételi járulékok csökkentése miatt hatalmas különbség lett a tervezett költségvetés és a megvalósulás között, ez több mint 250 milliós különbség volt a 2016-os évben. Ennek nagy részét az elmúlt hat hónapban sikerült ledolgoznunk, de az idő kevés ahhoz, hogy teljes mértékben rendbe lehessen hozni a községi költségvetést. Erre az év végéig kerülhet sor, szerves része a kölcsön felvétele is, amely egy kis levegőt ad az önkormányzat működésében, hiszen az első két-három hónapban kevesebb az adóbevétel, a transzfereszközök, viszont a költségek jóval nagyobbak, mert azoknak jelentős részét a fűtés teszi ki. Az állandó költségekkel, mint a munkabérek, tudunk számolni, de az ingázókkal nem. Tizennyolc intézményben fizetjük a rezsiköltségeket, ami több mint 35 százalékos növekedést jelentett. Ezt is lehetne valahogy kezelni, de akkor mindig azt kellene nézni, hogy a 45 meg 60 napos fizetési határidőbe beleférjen az önkormányzat. Így nagyon nehéz előre programozni, tervezni. A pályázataink önrészéhez is biztosítani kell a pénzt, a munkát pedig időben el kell végezni. Ahhoz, hogy tervezhetően tudjon az önkormányzat működni, kénytelenek vagyunk segíteni magunkon pénzügyi szempontból, ehhez pedig a kölcsön a legmegfelelőbb mód, mert az év végéig, tehát az elkövetkező tíz hónapra kell beterveznünk, hogy hogyan fogjuk visszaadni. Ha konkrétan tudjuk, hogy melyik hónapban mekkora a kiadásunk, akkor a beruházásokat tudjuk tervezni, és ki lehet számolni, hogy mekkora a mozgásterünk. Azt kellett elkerülnünk, hogy fizetésképtelenné váljon az önkormányzat. Ezt előztük meg ezzel a lépéssel. Ez egy valós ügyviteli kölcsön – mondta a polgármester.

Bővebben:


Az elmúlt év hiányát kell ledolgozni

A Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület IX. ülése – összefoglaló

Csődbe jutott-e Magyarkanizsa?


Kényszerű adósságvállalás: IX. ülését tartotta Magyarkanizsa község képviselő testülete



Fotó: Szecsei Csaba