A tarományi idegenforgalmi titkár látogatása

2016.10.07.
  

A magyarkanizsai község gazdaságfejlesztési terveiben az idegenforgalom kiemelt helyet kapott. A község turisztikai potenciáljának és fejlesztési lehetőségeinek feltérképezése céljából október 6-án a városba látogatott Ivan Đoković tartományi gazdasági és turisztikai titkár, a vajdasági kormány alelnöke.

A gyógyturizmus fejlesztése mellett a magyarkanizsai önkormányzat fokozott figyelmet fordít a sportturizmus és a falusi turizmus fellendítésére. A Tisza nemzetközi hajóúttá nyilvánítása pedig megnyitja a lehetőségeket a vízi turizmus előtt is. A helyi illetékesek ismertették a fejlesztési elképzeléseket Ivan Đoković tartományi gazdasági és turisztikai titkárnak.

A polgármesteri hivatalban megtartott megbeszélések során gazdasági kérdéseket is érintettek. Kiemelt helyen szerepelt a horgosi és magyarkanizsai ipari parkok kiépítése. Szorosabbra kívánják fűzni az együttműködést a tartományi hatáskörben működő Gyógyfürdő és az önkormányzat között. A legfontosabb a község idegenforgalmi fejlesztése. A megbeszélések után a Ivan Đoković megtekintette a kajakháznál lévő kikötői mólókat, a városi strandot és kempingtábort, majd ellátogatott a Gyógyfürdőbe is.

Bővebben:


A gazdaság és a turizmus támogatása

Magyarkanizsán a tartományi kormány alelnöke

Magyarkanizsára látogatott a tartományi gazdasági és turisztikai titkár




Fotó: Puskás Károly építészmérnök és Kónya Róbert