Elfogadták a költségvetésről szóló jelentést

2016.09.13.
 

Elfogadták a községi költségvetés hat hónapos alakulásáról szóló jelentést és döntöttek a Pro Urbe-díjasok személyéről is szeptember 8-án a Községi Képviselő-testület negyedik rendes ülésén.

A hatalmi többség szavazataival, 8 ellenzéki nemmel szemben elfogadták a községi költségvetés féléves megvalósulásáról szóló jelentést is. A község bevétele az első hat hónapban 8 millió dinárral kevesebb, mint a tavalyi év ugyanazon időszakában, azaz 348 millió dinár. A kiadások az első félévben a község településein történt útaszfaltozások miatt 420 millió dinárt tesznek ki. A kedvezőtlen eredményre más tényezők is hatással voltak – fogalmazott Domonkos Tibor, a pénzügyi, költségvetési és helyi adóigazgatási osztály vezetője.

Az ellenzéki képviselők a költségvetési kiadások több tételét is kifogásolták és a költségvetés reformját követelték. Fejsztámer Róbert polgármester szerint ő és munkatársai nyitottak az ellenzék kreatív és konstruktív javaslataira, a hangulatrombolásra azonban nem, annál is inkább mivel úgy érzi, a testület minden politikusának pozitív jeleket kell sugároznia a lakosság felé.

A község napján pénzjutalommal járó Pro Urbe érdeméremben Lékó Lajos nyugalmazott magyarkanizsai közgazdász részesül majd. Köszönő oklevelet kap Losoncz Rezső, nyugalmazott magyarkanizsai testnevelő tanár, Rózsa Rózsa nyugalmazott magyarkanizsai mestercukrász, az oromi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont és a magyarkanizsai Szent Száva Szerb Amatőr Művelődési Egyesület.

 

Bővebben:



A KKT IV. ülése: Mínuszban a féléves költségvetés



Fotó: Puskás Károly építészmérnök