Magyarkanizsa község napja alkalmából Táborosi Győző pedagógus köszönő oklevelet vehetett át Fejsztámer Róbert polgármestertől. Az idén májusban nyugdíjba vonult testnevelő tanárral — aki nem csak a sport terén alkotott maradandót, nagy szerepe van ugyanis a művelődési ház felújításában is — a közelmúltban beszélgettem. 
A díjazott méltatásában egyebek között ez állt: „Táborosi Győző életét a becsületesség, a segítőkészség és a közösség iránti elhivatottság határozza meg. Több generációt tanított meg sportolni, úszni, és számos diákot indított el a sport és a közösségi élet útján. Olyan pedagógus, akinek munkája maradandó értéket teremtett Horgos és Magyarkanizsa község közösségi és sportéletében. Tanítványai és kollégái egyaránt tisztelik következetes, felelősségteljes munkáját, emberi tartását és közvetlen személyiségét.” 
* Már fiatalon bekapcsolódott a helyi közösségi életbe. Milyen tevékenységeket végzett, hogyan mozgatta meg a fiatalokat? 
— Nyolcadik osztályos lehettem, amikor a társasággal arról beszélgettünk, milyen jó lenne Horgoson egy szórakozóhelyet létrehozni, mivel a fiataloknak nincs hol kikapcsolódniuk. Az ifjúsági szervezet révén többen is elmentünk a Tisza Menti Vízművekbe abban a reményben, hogy valamilyen alkalmi munkát kapunk, és a pénzből megvalósíthatjuk elképzelésünket. A vízvezeték lefektetéséhez árkokat ástunk, az így keresett pénzen pedig többen vonattal Triesztbe utaztak, és lemezjátszót, lemezeket, reflektorokat és egyéb, a diszkó működéséhez szükséges kellékeket vásároltak. Az erre a célra kapott helyiséget kimeszeltük, rendbe hoztuk, és tizenöt-tizenhat éves lehettem, amikor diszkót indítottunk a településen. 
* 1973-ban csatlakozott a horgosi Partizan Kézilabdaklubhoz, ahol tizenkét éven át beállóként és balszélsőként szerepelt. 
— Sportolói pályafutásomat labdarúgással kezdtem, majd kipróbáltam a kézilabdát és az asztaliteniszt is, végül a kézilabdához tértem vissza. Egyetemista éveim alatt Újvidéken éltem, a Vojvodina csapatában edzettem, de hétvégéken a horgosi Partizan színeiben léptem pályára. A nagyon erős Vajdasági Ligában szerepeltünk, kisebb-nagyobb sikerekkel. Több éven át nyaranta részt vettünk a Pick Szeged által szervezett tornán, ahol a nyolc—tíz csapat között általában a 4—5. helyen végeztünk, ami jó eredménynek számított. Szintén nagy sikernek tartom a hat köztársaság és mindkét tartomány Partizan nevet viselő klubjainak részvételével Belgrádban megtartott tornán elért eredményünket, ahol Vajdaságot képviselve bronzérmet nyertünk. Pályafutásom befejeztével a klubban nem edzősködtem, a helyi általános iskolában azonban életben próbáltam tartani a kézilabdát. A ’90-es évekről beszélünk, a gyerekek nyolcadik osztály után bentlakásos iskolákba mentek, vagy Szegeden jártak középiskolába, és a csapat lassacskán leépült. Az általános iskolásokkal szerény lehetőségek — az iskolaudvarban található egy kézilabdapálya, valamint egy kisebb méretű tornaterem — között dolgoztunk. Télen a tornateremben edzettünk, ahol egykapuztunk, vagy négy a négy, öt az öt ellen játszottunk a szabályosnál lényegesen kisebb pályán. A mérkőzéseket kint, megfelelő nagyságú pályán vívtuk, és a térben bizony elvesztek a gyerekek, hiszen sokkal kisebb területen edzettek. 
* Tanulmányait az újvidéki testnevelési karon végezte, ahol úszás szakirányon szerzett diplomát. Miért az úszás, és nem a kézilabda? 
— Ezt megkérdezte a kézilabdatanárom is az egyetemen. Megboldogult bátyámmal, Táborosi Imrével és Csurgó Ilonával kezdtük az úszásoktatást, majd egyedül vittem tovább, és már több mint negyven éve nyaranta úszótanfolyamot szervezek. Harmadéves egyetemista voltam, amikor elkezdtünk foglalkozni a gyerekekkel, így a diplomamunkámhoz is megvolt a kutatásra szolgáló anyag, és úgy döntöttem, úszásból szerzek oklevelet. Az úszástanfolyamot a nyári szünetben, teljesen önkéntes alapon szervezem. Érdeklődés van, Horgos Helyi Közösségétől elkapom a kisbuszt, és azzal nyolc gyereket tudok vinni. Az idén két úszóiskolát szerveztem Oromon. A víztől félő gyerekek nehezebben tanulnak meg úszni, mint azok, akik nem félnek, ez már félsikernek számít. Egy tanfolyam keretében 10 órát tartok, a foglalkozás végére a gyerekek legalább 80%-a átússza a medencét. Önkéntes alapon csinálom, hiszen nagyon fontos, hogy minden gyerek megtanuljon úszni. Ha autóval közlekedünk, és egy baleset folytán beleesünk a folyóba vagy a tóba, akkor az úszni nem tudó személynek kicsi az esélye a túlélésre, az úszni tudó azonban vagy kiúszik partra, vagy kimentik a vízből. Úszni tudni kell, hogy elkerüljük a tragédiákat. Az úszás mellett tartásjavító és egészségmegőrző foglalkozásokat vezettem Horgoson, Martonoson és Királyhalmon óvodások, iskolások, felnőttek és idősek számára, valamint Horgoson a hölgyeknek aerobikedzéseket is tartottam. 
* 1987-ben a horgosi, akkor még Október 10. Általános Iskolában kezdett tanítani, és végig ebben az oktatási intézményben maradt. Tanítványaival számos sikert ért el labdarúgásban, kézilabdában, röplabdában, atlétikában és asztaliteniszben. 
— Harmincnyolc évet dolgoztam testnevelő tanárként, a pályám elején elsősegélyt is oktattam. Tanítványaimmal számos kerületi és országos versenyre jutottunk ki. Az asztaliteniszezőkkel értük el a legnagyobb sikereket a minisztérium által kiírt versenyeken. A községi és a körzeti viadalról több ízben kijutottunk az országosra, ahol csapatban a 3. helyet szereztük meg. Az idén két ötödik osztályos fiú bejutott az ország legjobb nyolc versenyzője közé, amit szintén nagy sikernek tartok. A leány-kézilabdacsapattal eljutottunk Pécsre, a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság döntő tornájára. A gyerekek három napot ingyen, az Aranycsapat Alapítvány költségén, Baranya vármegye székhelyén tartózkodhattak, és összemérhették erejüket a többi, határon túli csapattal. Öröm volt az erős mezőnyben játszani, hiszen a tapasztalatok mellett számos ismeretséget kötöttünk. 
* Az ön nevéhez fűződik a terepfutóversennyé fejlődött Szüreti Futás megszervezése is. 
— A Horgos—Magyarkanizsa-maraton bekerült a városba, így kitaláltuk, hogy jó lenne nekünk Horgoson egy futóverseny. Előbb aszfalton rendeztük meg a 10 km-es futamot, majd később terepversenyre váltottunk. A falu Magyarkanizsa felőli végén lévő vendéglőtől indultunk, a Budzsáki-erdő előtt elfutva az aszfaltúttal párhuzamosan haladtunk a part tetejéig, majd onnan vissza. A homokban zajló futóversenynek hamar híre ment, és zombori, apatini, szabadkai futók is rajthoz álltak a versenyünkön. 
* Milyen vezérfonal mellett haladt a testnevelő tanári pályafutása során? 
— Az egészséges életmód és a testmozgás, az ép testben, ép lélek volt a vezérfonalam, és mindig olyan eseményeket, tevékenységeket találtam ki és valósítottam meg, amelyek efelé vezettek. Egészen másként kellett dolgoznom a pályám elején, mint a vége felé. Az életkörülmények mellett a gyerekek viselkedése is megváltozott. Mindig akadt rossz diák, de a pályám vége felé a tanulók rosszasága valamelyest romlottságba váltott át. A kezünk egyre inkább meg volt kötve, egyre inkább meghatározták, mit és hogyan szabad. 
* Hogyan érintette a község napján átvett elismerés, mire motiválja a további tevékenységeit illetően? 
— Nagyon meglepődtem, mert sokáig titokban tartották. Nagy örömmel tölt el, hogy gondoltak rám, és köszönöm azoknak a személyeknek, akik úgy döntöttek, elismerésben részesítenek. A sportot továbbra sem hagyom el, mindig próbálok valami újat kitalálni, amivel érdekesebbé és tartalmasabbá tehetem a falun élő gyerekek életét. Az úszásoktatás mellett az alsós diákoknak tanítás után játékos tornát szeretnék indítani, mert meglátásom szerint, és ezzel nem vagyok egyedül, a mai gyerekek nagy része nem sportol eleget. Minden bizonnyal meg lehetne fogni őket a sporttal, de ehhez nem elég csak az iskola, a tanár vagy az edző, ehhez szélesebb körű támogatás szükséges, melyből a lehetőségeket lehetne bővíteni, a foglalkozásokat pedig érdekesebbé tenni. 

Bővebben: