|
Teljes gőzzel készülnek a majálisra Magyarkanizsán. A Tisza-parton kempingezési, sportolási lehetőségek, vidámpark, gasztronómiai élmények várják majd a látogatókat a május elsejei ünnepek alatt.
Az utolsó simítások zajlanak a magyarkanizsai Tisza-parton, de már most látszik, hogy néhány nap múlva megtelik élettel a terület. Baráti társaságok és családok népesítik majd be a partot, ahol előkerülnek a bográcsok, a grillsütők, és egész napos kikapcsolódás veszi kezdetét. A hullám- és körpadok már a helyükre kerültek, a kemping pedig április 28-án megnyitotta kapuit. Az idei majális azonban újdonságokat is tartogat a látogatók számára.
Bodnár Ivett, az önkormányzat idegenforgalommal megbízott munkatársa elmondta: „Az idén egy újdonság, hogy a padel pálya megnyitja kapuit már a majálisozók előtt is, úgyhogy május elsejétől kedvükre kipróbálhatják a padel pályát is az érdeklődők itt a medence mellett. Illetve ami újdonság még, hogy egy minigolf pálya is kihelyezésre kerül a Strandház mellett, ami szintén a május elsejei ünnepekre lesz elérhető.”
Az elmúlt évek hagyományaihoz híven idén is felépül egy kisebb vidámpark, amely a fiatalabbakat csábítja majd szórakozásra. A gasztronómia szerelmesei sem maradnak élmények nélkül, a Tisza-part vendéglátóhelyei ínycsiklandó kínálattal készülnek az ünnepekre is.
A magyarkanizsai Tisza-parton majálisozni azért különleges, mert egyszerre ad természetközeli élményt és közösségi hangulatot. A sütögetés, a zene, a gyerekprogramok és a baráti beszélgetések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a nap valóban a kikapcsolódásról és az együtt töltött időről szóljon. Ez az a fajta ünnep, ahol nem kell sietni, csak jelen lenni és élvezni a pillanatot.
Bővebben:
Magyarkanizsa is készül a majálisra
|