| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2020.06.26.
Száz gyerek rúgja a bőrt a tóthfalusi focitáborban

Száz általános iskolás vesz részt a tóthfalusi Nyers István Labdarúgó Akadémia nyári focitáborában. A gyerekek Vajdaság minden tájáról érkeztek, délelőtt és délután is rúgják a bőrt.

Darko Veselinov, a focitábor egyik szervezője elmondta, 10 edző és 6 nevelőtanár foglalkozik a gyerekekkel, és elsősorban a technikák javítására összpontosítanak. „Az első és a fő célja a tábornak nem az, hogy a gyerek megtanuljon focizni, mert aki ért ...

   2020.06.26.
Együtt a népzenéért a horgosi Domus Pacisban

Több mint harmic népzenét kedvelő gyerek és fiatal vett részt a Juhász Népzenei Táborban a Horgos melletti Domus Pacisban. A Vajdaság számos településéről érkezett ifjú népzenészekkel napi hat órában a Juhász zenekar tagjai, valamint Brasnyó Antal és Csonka Ferenc foglalkoznak a kezdőktől egészen a haladókig. A gyerekeknek lehetőségük van a népzenei tudásukat csiszolni hegedűn, brácsán, tamburakontrán és nagybőgőn is, ahol a kezdők a vajdasági és a sárközi ...

   2020.06.24.
Illatozik a levendula Ilonafalu mellett

Júniusban virágzásnak indul az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyógynövény, a levendula. Vajdaságban is számos levendulaültetvény található, többek között Magyarkanizsa mellett Ilonafalu közelében is, ahol először tartottak nyílt levendulaszüretet. A kissé szeles idő sem tántorította el a levendulaszedőket június 20-án délután. Az Ilonafalu mellett lévő ültetvényen kicsik és nagyok egyaránt metszőollót ragadtak és szorgosan csokorba gyűjtötték ...

   2020.06.17.
Elkezdődött a tiszavirágzás Magyarkanizsánál

Június 16-án a kora esti órákban megkezdődött a tiszavirágzás egyedülálló természeti jelensége a Tisza magyarkanizsai szakaszán. A Palingenia longicauda, közismert nevén a tiszavirág, rovar lárva formájában három évet tölt a Tisza agyagos iszapjában kolóniákat alkotva miniatűr alagútjaival, melyeket a folyómeder alatt vájt. A fosszilis leletek tanúsága szerint a tiszavirág 350 millió éve él a földön.

A természetkedvelők és érdeklődők már egy ...

   2020.06.16.
Biciklitúra a határon át

A kerékpárosok Magyarkanizsáról a Rábé-Kübekháza határátkelőn át Újszentivánig tekertek, majd a Tiszasziget-Gyála átkelőn keresztül érkeztek vissza Magyarkanizsára.

Kicsik és nagyok együtt indultak útnak kerékpárral Magyarkanizsáról június 14-én délelőtt a magyar-szerb-román hármashatárhoz. 12 lelkes természetjáró pattant biciklire és teljesítette a közel 65 kilométeres távot.

A szegedi Domonkos Ferenc amikor csak teheti, csatlakozik ...

   2020.06.16.
Felújítják a martonosi Művelődési Házat

Az épület utca felőli homlokzatát tatarozzák, valamint kicserélik a padlóburkolatot és a színpad is megújul. A munkálatok anyaországi támogatásból valósulnak meg.

Jelenleg a homlokzaton dolgoznak a mesterek, de az épület belső terén is végeznek majd felújítást. Szél János, a Testvériség Művelődési Társulat elnöke elmondta, korábban tartományi támogatásból megtörtént már az épület vízszigetelése és a tetőt is rendbe hozták, valamint padlófűtést ...

  1    ...    302    303    304    ...    714  
 
Keresés