| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2025.11.12.
Gyermek néptánccsoportok találkoztak Kispiacon

A rendezvényen hat településről érkezett tizenegy fellépőcsoport, hogy bemutassa tudását, és együtt ünnepelje a magyar népi kultúra gazdagságát. 
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg Kispiacon a Jókai Mór Művelődési Egyesület szervezésében a Gyermek néptánccsoportok találkozóját. Az esemény megvalósulását Magyarkanizsa Önkormányzata és a Csoóri Sándor Alap támogatta. 
A kispiaci Kultúrotthon adott otthont a színes és vidám eseménynek. ...

   2025.11.12.
Együtt tolják a szekeret

Nemrégiben egy érdekes videót láttam a közösségi oldalon. A magyarkanizsai Batthyáneum Idősek Egyházi Otthonának oldala – mert nekik ilyen is van – vidám mulatságot közölt. A felvételen az igazgatónő jókedve látható először, aki a pénztárcáját is előkapva mulat. A jóleső érzést az eredményezi, hogy mindezt az otthon lakóinak körében tette, akik ugyanúgy örültek és vigadtak, mint talán évtizedekkel ezelőtt. Igaz, most már egyesek csak ülve, ...

   2025.11.12.
Szakmaiság és színvonal

December közepén olyan esemény várható Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodájának szervezésében, amilyenre eddig még nem volt példa. Konferenciára készülnek, amely a fiatalokat és a vállalkozásokat kötné össze. Ez a közelgő esemény is a folyamatos munka eredménye, ami az irodára jellemző. Hubai Dávid másfél éve vezeti a köznyelvben ÓZ-ként emlegetett, önkormányzati támogatású közösséget. Pályázatot ír, koordinál, összetartja a fiatalokat, és a szakmaiságot ...

   2025.11.12.
A pedagógusok ünnepe

A fennállásának huszonötödik évfordulóját ünneplő magyarkanizsai pedagógusegyesület szervezésében pénteken délután tartották meg Magyarkanizsán a Művészetek Házában a pedagógusnapot. A rendezvény alkalmával évről évre megjutalmazzák azokat, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A díj különlegessége, hogy a munkaközösségek terjesztik fel maguk közül a leendő díjazottakat, óvónőket, tanítókat és tanárokat. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével ...

   2025.11.03.
Messzire csillogjon templomunk keresztje

Magyarkanizsa község napján, október 20-án Fejsztámer Róbert polgármester ünnepélyes keretek között adta át a legnagyobb elismeréseket, amelyek közül is a legkiemelkedőbbet, a Pro Urbe érdemérmet Savelin Zoltán, Martonoson szolgálatot teljesítő plébános vehette át. Nem tagadja, rendkívül sokat jelent számára az elismerés, ugyanakkor azt vallja, az élet szép, ha boldogok vagyunk, de még szebb, ha miattunk boldogok mások, ugyanis szerinte akkor igazán szép az ...

 
Keresés
| Vallás |
 

   2025.11.03.
Messzire csillogjon templomunk keresztje

Magyarkanizsa község napján, október 20-án Fejsztámer Róbert polgármester ünnepélyes keretek között adta át a legnagyobb elismeréseket, amelyek közül is a legkiemelkedőbbet, a Pro Urbe érdemérmet Savelin Zoltán, Martonoson szolgálatot teljesítő plébános vehette át. Nem tagadja, rendkívül sokat jelent számára az elismerés, ugyanakkor azt vallja, az élet szép, ha boldogok vagyunk, de még szebb, ha miattunk boldogok mások, ugyanis szerinte akkor igazán szép az életünk, ha érezzük, hogy igazi értékeket tudunk átadni másoknak és áldozatot hozva tudunk segíteni másokon. 
Savelin Zoltán atya méltatásban egyebek között az állt, hogy: „Már fiatal papként nagy lendülettel fogott hozzá a templom és a plébánia felújításához: 1979 őszén megkezdte a plébánia szobáinak rendezését és a villanyhálózat javítását. 1980-ban megtörtént a templomkerítés felújítása, valamint a harangok villamosítása. 1981 tavaszán sor került a Szirmay-féle freskók restaurálására, a világítás korszerűsítésére és a padok átfestésére. 1981 őszétől 1983-ig a templom teljes külső renoválása is megvalósult. A szükséges anyagi forrásokat gyakran saját ötleteivel és vállalkozásaival teremtette elő, például gazdasági munkával, hogy fedezni tudja a költségeket. Plébánosi munkája mellett közösségépítő szerepe is kiemelkedő. A Katolikus Kör hagyományát folytatva színjátszó csoportot alapított, a Mária Neve templomban pedig 1987-től minden év októberében megszervezi a Fatimai Szűzanya tiszteletére rendezett ünnepséget, amely mára a délvidéki katolikus magyarság egyik fontos zarándok-eseményévé vált. 2013-ban alapító elnöke lett a Batthyaneum az Otthonunk Egyesületnek, amely a helyi közösségi és kulturális életet gazdagítja. Savelin Zoltán több mint négy évtizede szolgál Martonos plébánosaként. Lelkipásztori szolgálatát az önzetlen áldozatvállalás, a közösség iránti felelősség és a hitéből fakadó kitartás jellemzi. Életútja, hivatásának példás gyakorlása, közösségépítő és karitatív tevékenysége révén méltán részesül Magyarkanizsa község Pro Urbe díjában.” 
Ezzel talán a konkrét tudnivalókat el is mondtuk Savelin atyáról, ám mindezek mögött azért hatalmas szív és lélek van, maga az ember, aki ötven éve áll a hívek szolgálatában. Beszélgetésünk során az is kiderült, hogy az önzetlenség, a hit, a segítőkészség még ötven évnél is több ideje beleivódott, és azóta töretlenül gyakorolja is ezeket az erényeket. Két olyan hely van, ahol Zoltán atyával a saját környezetében beszélgethettünk volna. Az egyik a templom és annak vonzáskörzete, a másik a Batthyáneum, ahol ténylegesen leültünk és hosszasan kérdezhettem őt, neki pedig egyáltalán nem esett nehezére a válaszadás, észre sem vettük, hogy elmúlt rajtunk az idő. Az atya nemcsak koránál fogva tudott bölcs gondolatokat megosztani, hanem személyisége, életútja és lelke is ezt diktálta. 
 A Pro Urbe érdeméremre az a közösség terjesztette fel, amellyel együtt él, ezért is különleges, hiszen a legnagyobb elismerés, ha azok jelölik díjra, akik a mindennapi életében jelen vannak, ismerik régóta, minden tulajdonságával együtt. Tudta, hogy a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetése és az aranymiséje után még vár önre ez a díj is? 
– Nagyon csodálatos volt a hír, amit először a tévében hallottam. Érdekel, hogy mi zajlik körülöttük és a nagyvilágban, így mindennap megnézem a híradót, miközben teszek-veszek. Aznap kétszer is megnéztem, két adón is, mert nem hittem el azonnal, amit hallottam. Néhány napra rá megkaptam a hivatalos értesítést is, és akkor már végérvényesen tudatosodott bennem, hogy megkapom a község legnagyobb kitüntetését, csak azon töprengtem, hogy miért is adományozzák nekem, amikor csak tettem a dolgomat, tudásom és lehetőségeim szerint. Mindig azt láthatják rajtam, hogy szaladok, mindig futok valamerre, és ezt céllal teszem, hogy véghez vigyem, amit elterveztem, és annak érdekében sokat kopogtatok sok helyen. Mindent a közösség érdekében teszek, amit most nagyon szépen meg is köszöntek ezzel a díjjal is. 
 Az, hogy Savelin atya mindig tesz-vesz és rohan, mindennap látható, akár Magyarkanizsa utcáin is, hiszen Martonos mellett itt is sok időt tölt. A beszélgetésünket is reggel hétkor már szívesen elkezdte volna, mert mennie kell tovább, illetve előtte fél órával még egyeztetnünk kellett, nehogy közbe jöjjön valami váratlan esemény, ami egy pap életében sajnos mindennapos lehet. Hogyan lehet ennyi mindent kézben tartani? 
– Sok idő eltelik a szaladgálással, ez így igaz.  A minap szülőfalumban, Péterrévén tartottam szenkundiciót, és felmerültek az idei és az elmúlt évek Fatimai ünnepségeinek fontos momentumai, a lelki élmények. Ilyenkor is látom, hogy érdemes még mindig szaladgálnom, loholnom a céljaim elérése érdekében. Azt fogalmaztam meg magamban, hogy az élet szép, ha boldog vagy, de még szebb, ha miattad boldogok mások. Tényleg, akkor szép az életünk, ha érezzük és látjuk, hogy tudtunk igazi értékeket átadni, tudtunk áldozatot hozva segíteni. 
 A kívülállók két nagy tevékenységet látnak. Mindkettő kötődik az egyházhoz. Az egyik a Fatimai ünnepség útjára indítása és szervezése Martonoson. A másik a Batthyáneum, az idősek egyházi otthonának megépítése és működtetése, természetesen a kellő segítséggel. Ön is ezeket tartja a legnagyobb eredményeinek? 
– Nem is tehettem volna másképp, hiszen olyan közegben nevelődtem, ahol már kiskoromban azt tanították, hogy Isten szeretete és az embereknek való segítségnyújtás az elsődleges. Még az asztalig sem értem fel, amikor hároméves koromban már a ministránsruha rajtam volt. Nagyapám kisgazda volt Péterrévén, és felkarolta az elesettebbeket, édesanyám is vitte az ebédet a szegényebbeknek. Legyen áldott ezért a túlvilági életük. Amikor az otthon Péterrévéről Óbecsére került, édesanyám is gyalog vitte az ebédet. Nagyon megmaradt az emlékezetemben, hogy Ötvös Péter bácsinak mi vittük az ebédet az unokaöcsémmel, és mint afféle kisgyerekek, huncutkodtunk, meg akartuk próbálni a zsonglőrködést a gölődinnel, ami aztán elég balul sült el, mert szétszórtuk, és vegyült közé némi por is. Az egész család ezt tanulta, és ezt vittük tovább, hogy segíteni kell az elesetteken. Még később is, amikor visszatértem a faluba, emlegették a nagyapámat, aki önzetlensége miatt nagy tiszteletnek örvendett és szeretettel emlékeztek rá. Észrevétlenül a zsigereimbe ivódott, hogy vegyem észre az embertársaim szenvedését, és segítsek, ahogy tudok. Velem együtt növekedett ez. A kisszemináriumon betegápoló voltam, a teológián szintén, és mindig a szívemen viseltem az elesettek sorsát. Nem is tudom, hogy sikerülhetett az, hogy összeszedtem a betegeket, elesetteket, és gyógykezelést, gyógyfürdőt intéztem nekik, kísértem őket a mentővel. Most, hogy látom, mekkora a bürokrácia, visszatekintve arra az időszakra, szinte hihetetlen, hogy nekem az akkor sikerült. 
 Mikor vált világossá, hogy a papi pályát fogja választani? 
– Egészen kicsi koromtól a templom egere voltam, az volt a játszóterünk is, mit sem tudtam arról, hogy mit jelent papnak lenni, viszont láttam a családom viszonyulását, és amikor van alap, arra már fel lehet építeni valamit. Nyolcadik után a Paulinumba iratkoztam, majd Diakováron tanultam. A papi élet keresztjét nem tudtam felmérni, ugyanakkor szépek voltak azok az évek is, meghatározták az irányomat. 
 Mi a papi élet keresztje? 
– Minden embernek van keresztje, ami néha látható, néha nem. Isten mindenhol van, ahol szeretet van. A saját képére teremtette az embert, és a tőle kapott lehetőségeinkkel kell embertársainkat segítenünk. Figyelembe kell vennünk a fizikai és a lelki szenvedést, a nehézségeket, és segítenünk kell azokon, akiknek láthatóan vagy láthatatlanul vérzik a szíve. Nekünk, papoknak is nagyon jólesik, amikor a Jóisten megértő embereket, barátokat küld hozzánk, mi is emberek vagyunk. A Jóisten nem erőszakoskodik, de lenyújtja kezét, megfog és felemel, embertársainkon keresztül. 
Mikor került Martonosra, ahol már öt évtizede oszlopos tagja, támasza és terelgető juhásza a közösségnek? 
– A bácskai kispapokat a püspök úr Diakovárra helyezte. Huszonnyolcan kezdtünk és öten lettünk papok, azzal, hogy az öt közül öten magyarok és négyen egykék voltunk. A Jóisten mégis elhívta az édesanyák szívétől az egykéket, és aranymisénket még hárman meg tudtuk ünnepelni. A papi szolgálatot Bajmokon kezdtem, onnan Szabadkára kerültem, majd Topolyán szolgáltam. Mindenhol nagyon szerettem, bár teljesen különböző nézeteket valló közösségekről van szó. 1979 májusától vagyok Martonoson. A térképen kellett megnéznem, hogy hol is van Martonos. Az egy sziget. Az emberek dolgosak, mindig is azok voltak. Akkoriban jóformán csak a munka tette ki az életüket, hiszen a dohány és a paprika termelése mellett nem nagyon maradt idejük semmire, így a templomba járásra sem, de hívők voltak. A vallásosságot leszűkítve gyakorolják manapság az emberek, az akkori neveltetés most csapódik le, és ezért kellenek a papok, hogy imádkozzunk egyik a másikáért. Őszintén bevallom, eleinte nagyon féltem Martonostól. Topolyáról én is Verbászt pályáztam meg, lehetett választani, hogy hol szeretnénk papi szolgálatot teljesíteni, de a püspök úr megkért, hogy próbáljam meg, nézzem meg, tudnék-e ott létezni papként. Elmentem háztűznézőbe, megálltam az oszlopoknál, és amikor felnéztem, az oltárnál megpillantottam a Szűzanya képét gyermekével. Akkor mintha azt hallottam, vagy éreztem volna, hogy: „Zoli, kínálom a gyermekemet, nem fogadod el? Halálos bűnt követsz el, ha nem fogadod el Martonost.” Az volt az a felejthetetlen pillanat, amikor eldöntöttem, hogy elvállalom ennek a falunak, ennek a templomnak és a hívő közösségnek a felkarolását. Először az Isten, aztán az élő közösség, a temető, majd én – ezt a sorrendet követtem és követem ma is. 
 Szűz Mária mindig meghatározó szerepet töltött be az életében, hisz 1987-ben Portugáliából hozta azt a Mária-szobrot, melyet azóta is minden évben körbevisznek gyertyás körmenettel a templom körül a Fatimai ünnepség keretében. Ez az ünnepség Savelin atya nevéhez fűződik, és mára is jelentőségteljes eseménnyé nőtte ki magát, amelyre az ország minden tájáról, sőt külföldről is jönnek zarándokok. 
– Arra gondoltam, hogy mi a templom körül a kis zárt közösségünkkel adjuk meg a tiszteletet a Szűzanyának. Ez mára már olyan nagy méreteket öltött, hogy a helyiek mellett megjelentek a környékbeliek, majd a templomot is kinőttük, olyan sokan lettünk. Nekem is, mint a mesebelieknek, három kívánságom volt. Az egyik, hogy ha saját plébániám lesz, kapjam Mária egyházközösségét. A martonosi templom Mária Neve Római Katolikus Templom, Mária a védőszentje. A másik kívánságom az volt, hogy legyen orgonánk, és bár rossz állapotban volt, de volt. Mára pedig már kellemesen szól. A harmadik kívánságom pedig az volt, hogy messzire csillogjon a templomunk keresztje. Most már ez is megvan, ráadásul a legnehezebb időkben vált valóra az álom, akkor, amikor a pályázatoknak még híre-hamva sem volt. 
 Magyarkanizsa központjában, mégis csendes helyen, gyönyörű környezetben pedig felépült az idősek egyházi otthona, a Batthyáneum, amely szintén az ön érdeme. Egyszer régen azt mondta, hogy a készülőben lévő kettes épületben lesz a majd a hajléka, ha már nem tud gondoskodni magáról. Ám meglepő módon az a szoba sem nagyobb a többinél... 
– Egyes gyerekként nagyon visszahúzódó voltam. Javítani akartam ezen, folyamatosan ezen munkálkodtam. 1973-ban nyári szünetben Németországban egyházi idősek otthonában dolgoztam, és akkor megfogadtam, hogy itthon is megvalósítom azt, hiszen szeretetből tettem, és most is szeretetből teszem. A mi délvidéki közösségünknek is van Fatimai ünnepsége is, és van egyházi idősek otthona is, Isten segítségét kértem ebben, és mellém állt. Mi egy családot képezünk itt az otthonban, és érdekességként elmesélem, hogy egykori tanárnőm is itt élt, aki annak idején, mikor a társaimnak súgtam, mindig rám szólt, hogy: „Kis Savelin, nem súgunk!” Felemlítettem neki, és emlékezett rá, jót derültünk ezen. A Batthyáneum építésénél az alapok után már könnyebben tudtam kopogtatni, és a nyitott szívűek sokban segítettek. Jézust kell meglátni a szenvedő emberben. 
 Érez magában erőt arra, hogy még sok-sok évig papként szolgáljon, vagy ötven év után szeretne megpihenni? 
– Úgy érzem, addig, ameddig a Jézuskát nem géppuskának mondom, mindenképpen működni szeretnék. 

Bővebben: 




Messzire csillogjon templomunk keresztje