Kispiacot 1935-ig a legjobb térképeken is hiába keresnénk kitűnő fekvésű helyén, a Telecskai dobok - Orompartnak nevezik errefelé - az egykor nagyobb hírnévnek örvendő Körös és a Járás kietlensége által körülölelt termékeny területen, ahol a homok a fekete földdel, a dombhátak a legelőkkel, ezek pedig a rétséggel futnak össze, s kicsiben egész Észak-Bácska képét varázsolják elénk. Körös-piac (Kiriška pijaca), avagy 1938-ban már véglegesen Kispiac ennek ellenére ősi, vérzivataros múltú települések kései örököse, amelynek emlékét már csak egy-egy névben őrzi a mai köztudat, és néma tanúként néhány ősi sír, az 1964-ben, a Körösoldalon feltárt honfoglaláskori lelet a legjelesebb, árulkodik az ember korábbi jelenlétéről.A középkorban két falu is feltűnik ezen a változatos arculatú tájon. Először Puszta-Egyház (Pusta Igház), amely többévtizedes török uralom után, 1590-ben is 22 adózó házzal bírt (Zenta viszont mindössze nyolccal). Valamivel később jelenik meg Vastorok, Vastorka, de aztán, ki tudná már, milyen körülmények között, a pusztulás, pusztaság vette át évszázados uralmát és a Puszta-Egyház elnevezés azt sejteti, nem is először.

Ezután csak a nevek villannak fel, elferdülve, de mégis nyomon követhetően: Puczai puszta, Pucsut, Pucs, majd Stara Torina, s innen már csak egy lépés a népi magyarázókészség vadhajtásaként megszületett Szalatornya. A másik név, a Vastorok életrajza sem nélkülözi a regényességet, amelynek Alsó- és Felső-Ostorakként, Ostoraként és végezetül Ostorkaként, Ustorkaként követhetjük "színeváltozását", a névmagyarázat pedig szinte magakelletően kínálkozott. "Olyan messzire esett mindentől, mint az ustor leghegye - így lett Ustorka".
Természetesen időközben a történelemben is jónéhány sorsdöntő fordulat következett be. Eltűnt a török világ, az 1690-es években a tiszai határőrvidékké szerveződő Martonos vonzásába került ez az egész terület, és annak jó vagy rossz sorsában hosszú ideig - mondhatjuk még ma is - osztozik.
A kiváltságokat élvező martonosi szerb határőr lakosság mellett - a nemességre emelt Eremic , D urišic családoknak a Körös kispiaci részén is voltak birtokaik - az 1750-es évek elején a magyar telepesek is megjelennek. Egyrészük, a legszegényebbje, zsellérként a nagy- és középbirtokosok földjén dolgozik, éppen csak a betevő falatért. Ekkortájt van alakulóban a vidékünket oly jellegzetessé tevő tanyavilág és az ennek vetületeként formálódó "kétlakiság", a nyári "tanyázás", a téli bentlakás.
Az emberelhagyta táj tehát ismét benépesült, az 1860-ban is meglévő "rengeteg" épület (a jelzőn nagyságot kell értenünk) romjai mellé, vagy talán némileg azokból, felbukkannak az első épületek, s beléjük szegény "tanyások" is kerültek, sőt egyesek kis földterülethez jutva maguk is építéshez láttak.
A tanyavilág tovább gyarapodik. A Martonosi szállások, Köröspart, Ostorak, Sztára Torina vagy Szalatornya nevekkel jelölt vidéken megjelenik az első iskola (1874-ben az Országúti iskola), egy nevezetes, a betyárok által is látogatott csárda, s a vidéket át-meg átszövő dűlőutak jelentősebbjeit tanyasorok ékesítik, s ezek már az eljövendő települések, tanyaközpontok csíráit rejtik magukban.
Ekkor, a századforduló évtizedeiben, az árutermelés kelő szintjén, az egyre dinamikusabbá váló közlekedés révén - az első műutak is megépülnek a közelben - előtérbe kerül és egyre döntőbbé válik a mai Kispiac területének kedvező helyzete, hogy a legkülönfélébb mezőgazdasági termelésre szakosodott települések középpontjában fekszik és kitűnő lehetőséget kínál a szabadkaiaknak, horgosiaknak, királyhalmiaknak (Bácsszőlős), kanizsaiaknak, oromiaknak, a későbbi velebitieknek, oromhegyesieknek, csantavérieknek, stb., hogy búzából, kukoricából, borból, gyümölcsből, jószágból mutatkozó többletüket - néha természetben is - a keresett árúra cseréljék.
A pezsdülő gazdasági élet hatalmas hetipiacokat tett szükségessé, amelyek a kocsmák, boltok (Ilija-kocsma, Vörös-kocsma, Kenyeres-kocsma, Goldstein) érdekövezetében, tulajdonosaiknak a martonosi bírókra és "községi atyákra" gyakorolt váltakozó anyagi befolyásának megfelelően a mai Kossuth utcának hol az egyik, hol a másik végén, hol pedig az országút mellett "látszottak célszerűnek", s nevük hol Gonszter-piac volt, hol pedig egészen más, és egészen a felszabadulásig nagy és kis piacok jelentős színhelyeként tartották számon.
Egy kiemelkedő gazdasági tevékenység vonzza a másikat is: fellendült a szőlészet, földművelés, rideg állattartás, a Körösön gazdasági halászat is folyt egykor, de szeszélyes vize hatalmas kerekeket forgatott méltóságteljes lassúsággal, a gabonát őrlő hét vízimalomét, a potyogókét, a háziipar, főleg a Martonosról származó kosárfonás is virágzott. A környező települések közvetlen szomszédsága azonban a haszon mellett károsan is hatott. Kispiac önálló faluként sehogy sem tudott lábra állni.
A falu elmaradottsága, "istenhátamögöttisége" csak az 1950-es, 60-as években tűnt el igazán: a villanyárammal, műúttal, az erősödő iskolahálózattal és öntevékeny kulturális élettel, majd az egészségház, a művelődési otthon megépítésével, a horgosi Bácska MIK helyi részlegének terebélyesedésével.
Kispiac jövőjének mindez biztató távlatát jelenti, és azt, hogy az itt élő 3800-nyi, jellegzetes néprajzi hagyományait híven őrző, de fejlődőképes, életrevaló lakossága figyelmet és rokonszenvet érdemel.