|
Nekünk, keresztényeknek a húsvét mutat rá, hogy a halál nem egy végpont, hanem egy új kezdet - ezt Verebélyi Árpád horgosi plébános mondta. A bácskai településen is szentmisére gyűltek össze a hívek, hogy megünnepeljék a húsvétot.
A húsvét a kereszténység legjelentősebb ünnepe, melyet Jézus Krisztus feltámadásának, valamint az emberiség megváltásának emlékére tartanak. Horgoson ez az ünnep különösen közösségi és kulturális jellegű, hiszen a néptáncosok hagyományos népviseletben érkeztek a templomba.
Szécsi Ilona elmondta: „Föltámadott, aki nekünk az életünket biztosítja továbbra is. Ez egy várva várt ünnep. Szép a karácsony is, de ez a legnagyobb ünnepünk, mivel újjászületett Jézusunk. Szeretnénk ezt megünnepelni tisztességesen. Itt most a kultúra is fellép. Bevonulunk szép öltözetben, hogy megtiszteljük Jézusunkat, hogy föltámadott.”
A szentmisére fiatalok és idősek egyaránt érkeztek. A legtöbb falubéli családban fontos szerepet játszanak a húsvéti hagyományok.
Gruik Kornélia gyermekeivel érkezett, akik az alkalomhoz illően népviseletben voltak. „Az én gyerekeim hittanlátogatók, tehát az elsőáldozás, bérmálkozás szentsége fontos számunkra. Itt faluhelyen egyébként szinte mindannyiunknak. A gyerekeim néptáncosok is, ehhez mérten népviseletben érkeztek a szentmisére, úgyhogy igyekszünk megtisztelni ezt az ünnepet, ahogy tőlünk telik.”
A szentmisét Verebélyi Árpád plébános celebrálta, aki felhívta a hívek figyelmét a húsvéti események és az elmélyülés fontosságára. Kiemelte, hogy a nagyhét az egyház liturgiájának legfontosabb hete. „Nekünk, keresztényeknek pont a húsvét mutat rá, hogy a halál sem egy végpont, a fizikai halál sem egy végpont, hanem egy új kezdet. Az a kezdet, amit az Úristen éppen az ő fiának, Jézus Krisztusnak a feltámadásával nyitott. Valahogy az emberi élet egy teljesen más minőséget kap, amikor az ember a létet így szemléli, és ez a húsvét ünnepe, hogy másként szemléljünk. Valamilyen szinten mást látunk ebben a világban, mint amit az empirikus, tapasztalati ember él vagy tapasztal ebből a világból.”
A plébános hozzátette, hogy a feltámadás adja a keresztény hit alapjait, amellyel a mindennapi élettel meg tudunk birkózni.
Bővebben:
Népviseletben érkeztek a táncosok a húsvéti misére Horgoson
Húsvéti szentmise Horgosról, a Havas Boldogasszony római katolikus templomból
|