| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Több mint 4 ezer turista látogatott el a nyári hónapokban a magyarkanizsai Tisza-partra, ahol összesen 20 ezer vendégéjszakát töltöttek el. Ez átlagosan mintegy öt napos tartózkodást jelent. A pihenni vágyók ezen a hétvégén még igénybe vehetik a medence szolgáltatásait, ezt követően ugyanis csak jövőre nyit ki.
Már kora délelőtt nagyon sokan látogattak le a magyarkanizsai Tisza-partra. Voltak, akik teniszeztek, míg mások gyerekeiket hozták ...
|
|
|
Főzőverseny, célba lövés, vadászkürtösök bemutatója és színes családi programok – így telt az idei, sorrendben 7. Vadásznap Magyarkanizsán, amely ezúttal is sok érdeklődőt és résztvevőt vonzott. A rendezvény idén is a vadászati hagyományokról, a közösségi élményekről és természetesen a bográcsokban készülő finom ételekről szólt.
Az idei főzőversenyen 81 csapat ragadott fakanalat, hogy szarvas- és vaddisznópörkölttel ...
|
|
|
A sajátos nevelési igényű tanulókkal végzett mindennapi pedagógiai munka színvonalának és hatékonyságának fejlesztése érdekében szervezett akkreditált szakmai konferenciát a Magyar Nemzeti Tanács a magyarkanizsai Városháza dísztermében. A szakmai találkozón bemutatták Kurczinák Kiss Szilvia „Betűkre hangolódva” című, háromkötetes, olvasást segítő feladatgyűjteményét is.
Mintegy 100 pedagógus vett részt a szakmai konferencián, ...
|
|
|
Horgos környékén jelenleg komoly vízhiánnyal küzdenek a gyümölcsösökben, és a legfrissebb helyi jelzések alapján ez már nemcsak a termés mennyiségére, hanem a gyümölcsök méretére és minőségére is hatással van.
A helyzet különösen függ attól, hogy van-e öntözési lehetőség, milyen a talaj, illetve milyen fajta gyümölcsöt termesztenek az ültetvényben. Az elmúlt öt évben a 160 méter mély fúrt kutakból nyerhető víz mennyisége ...
|
|
|
Hímzés száz év tükrében címmel nyílt kiállítás a Dobó Tihamér Képtárban a magyarkanizsai Szent István-ünnepség előtti napon, és egészen augusztus 30-áig, vasárnapig látogatható. Az Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület hímző szakosztályának kiállításához az oromiak is bekapcsolódtak, akik szintén gyönyörű tárgyakat hoztak Magyarkanizsára a tájházukból. Olyan munkák kaptak itt teret, amelyek szorgos kezek munkáját dicsérik, hosszú, türelmet ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
A tartományi kormány segítségével 200 élelmiszercsomagnyi alapanyag érkezett a magyarkanizsai Vöröskereszt székházába. A 11 tonna száraz élelmiszert a jövő héten kapják meg a leginkább rászorulók a községben.
Magyarkanizsa községben nyáron két hónapig szünetel a népkonyha működése. Cseszkó Mónika a Vöröskereszt titkára szerint, ezzel a támogatással szeretnék fedezni a nyári hónapokban az alapélelmiszereket azok számára, akik a leginkább rászorulnak.
A 20 kilós csomagban tartós élelmiszer, húskonzerv, liszt, olaj, rizs és fűszer is található, amely mintegy 20 napra elegendő élelmet tesz ki. Csikós László, szociális védelemmel megbízott tanácstag elmondta, ez a 200 csomag is nagy segítség, de sokkal többre lenne szükség a községben.
Magyarkanizsa községben megközelítőleg 20 éve működik valamilyen formában népkonyha. A Vöröskereszt a szállítási költségeket és az élelmiszert biztosítja a számára, míg az önkormányzat a kiosztásban és az ételek elkészítésében nyújt pénzbeni segítséget. Évente 1,25 millió dinárt különítenek el erre a célra a költségvetésből.
Bővebben:
Élelmiszercsomagok a rászorulóknak Magyarkanizsa községben
Élelmiszercsomagokkal segítenek a rászorulókon Magyarkanizsa községben
|
|
Fotó: Puskás Károly építészmérnök
|
|
|
|