| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2014.06.16.
Juhászok és mezőgazdasági termelők hagyományőrző találkozója Ilonafalván

A pásztorélet meghatározó mozzanatait mutatták be szombaton a Juhászok és mezőgazdasági termelők hagyományőrző találkozóján. Az Ilonafalván megtartott rendezvényen emellett birkapaprikás-főző és birkanyíró versenyt is szerveztek. 51 bográcsban rotyogott a birkapaprikás szombaton Vojvoda Zimonjićon, azaz Ilonafalván. Néhány csapat nyárson forgatott bárányt vagy malacot, míg mások inkább pörköltet készítettek.

Bővebben:

   2014.06.16.
Mediterrán Birkózó Bajnokság volt

Június 10-től 15-ig Magyarkanizsa volt a házigazdája a IV. felnőtt és I. junior, illetve kadét Mediterrán-bajnokságnak birkózásban. Városunkban ez volt az eddigi legrangosabb verseny, hiszen három kontinensről, 15 országból érkeztek résztvevők, és a nevezett régió birkózóbizottsága is ülést tartott Magyarkanizsán.  A szerb válogatott színeiben 11 magyarkanizsai birkózó is helyet kapott.

Bővebben:

   2014.06.16.
A magyar nyelvért másodszor

A tavalyi évben a budapesti Ferencváros önkormányzata alapította meg határon túli testvértelepülései számára a „A magyar nyelvért” emlékdíjat. Magyarkanizsa községben a díjat a magyar nyelv egyik kiváló mesteréről, a Kanizsai Újság, később pedig az Új Kanizsai Újság alapító főszerkesztője után, dr. Papp Györgyről nevezték el. A díjat minden évben annak a községbeli nyolcadikos diáknak adják, aki általános iskolai tanulmányai során a legjobb ...

   2014.06.06.
Tiszavirágzás

2014. június 03. 18.30 óra körül megjelentek a tiszavirág első példányai Magyarkanizsánál az erdei sétaösvény mentén, az idei virágzás "előhírnökeiként". A néhány napos előrajzás után, elméletileg 2014. június 15-én várható a nagyobb rajzás a Tiszán. Ennek kapcsán Magyarkanizsa Község Idegenforgalmi Szervezete szeretettel várja a kedves látogatókat a Tiszavirág ösvényhez, ahol részesei lehetnek egy nem mindennapi ...

   2014.06.05.
Színház: A nagy füzet

A nagy sikerű és többszörösen díjazott budapesti előadást a neves koreográfus Horváth Csaba késztítette. Az előadást a Regionális Kreatív Műhely szervezésében június 6-án pénteken 19.00 órától láthatja a közönség a magyarkanizsai Művészetek Háza kisszínpadán. A belépés díjtalan, előzetes helyfoglalás a 024-4879-200 telefonon.

A Szkéné Színház és a Forte Társulat bemutatja Agota Kristof: A NAGY FÜZET c. művét Erick Aufderheyde ...

   2014.06.03.
Képzőművészeti találkozó neves alkotókkal

Képzőművészeti Műhely elnevezéssel szervezte meg a délvidéki alkotók találkozóját és kiállítását a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely. A képzőművészeti találkozót május 31-én este tartották meg a helyi Dobó Tihamér Képtárban. A vajdasági alkotók mellett két díszvendége is volt a rendezvénynek.

Szemadám György, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti tagozatának elnöke és Gyulai Líviusz festőművész, az MMA tagja is ellátogattak ...

  1    ...    674    675    676    ...    717  
 
Keresés