| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Több mint 4 ezer turista látogatott el a nyári hónapokban a magyarkanizsai Tisza-partra, ahol összesen 20 ezer vendégéjszakát töltöttek el. Ez átlagosan mintegy öt napos tartózkodást jelent. A pihenni vágyók ezen a hétvégén még igénybe vehetik a medence szolgáltatásait, ezt követően ugyanis csak jövőre nyit ki.
Már kora délelőtt nagyon sokan látogattak le a magyarkanizsai Tisza-partra. Voltak, akik teniszeztek, míg mások gyerekeiket hozták ...
|
|
|
Főzőverseny, célba lövés, vadászkürtösök bemutatója és színes családi programok – így telt az idei, sorrendben 7. Vadásznap Magyarkanizsán, amely ezúttal is sok érdeklődőt és résztvevőt vonzott. A rendezvény idén is a vadászati hagyományokról, a közösségi élményekről és természetesen a bográcsokban készülő finom ételekről szólt.
Az idei főzőversenyen 81 csapat ragadott fakanalat, hogy szarvas- és vaddisznópörkölttel ...
|
|
|
A sajátos nevelési igényű tanulókkal végzett mindennapi pedagógiai munka színvonalának és hatékonyságának fejlesztése érdekében szervezett akkreditált szakmai konferenciát a Magyar Nemzeti Tanács a magyarkanizsai Városháza dísztermében. A szakmai találkozón bemutatták Kurczinák Kiss Szilvia „Betűkre hangolódva” című, háromkötetes, olvasást segítő feladatgyűjteményét is.
Mintegy 100 pedagógus vett részt a szakmai konferencián, ...
|
|
|
Horgos környékén jelenleg komoly vízhiánnyal küzdenek a gyümölcsösökben, és a legfrissebb helyi jelzések alapján ez már nemcsak a termés mennyiségére, hanem a gyümölcsök méretére és minőségére is hatással van.
A helyzet különösen függ attól, hogy van-e öntözési lehetőség, milyen a talaj, illetve milyen fajta gyümölcsöt termesztenek az ültetvényben. Az elmúlt öt évben a 160 méter mély fúrt kutakból nyerhető víz mennyisége ...
|
|
|
Hímzés száz év tükrében címmel nyílt kiállítás a Dobó Tihamér Képtárban a magyarkanizsai Szent István-ünnepség előtti napon, és egészen augusztus 30-áig, vasárnapig látogatható. Az Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület hímző szakosztályának kiállításához az oromiak is bekapcsolódtak, akik szintén gyönyörű tárgyakat hoztak Magyarkanizsára a tájházukból. Olyan munkák kaptak itt teret, amelyek szorgos kezek munkáját dicsérik, hosszú, türelmet ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
A Magyarok Kenyere program keretében begyűjtött búzából őrölt lisztet osztották szét ma Magyarkanizsán. Az adományokért Oromhegyesről, Völgyesről, Velebitről és Adorjánról is érkeztek családok, valamint az Együtt Veled – Értünk Egyesületből és a Fénybárka napközi otthonból is.
A lisztosztásra eljöttek a Szociális Védelmi Szolgáltató Központ által működtetett Bárka foglalkoztató napközi védencei is. A felajánlást nagy örömmel fogadta az intézmény.
A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége, amely hat éve koordinálja a búza vajdasági begyűjtését, három intézménynek juttatott a lisztből, a maradék 500 kilót pedig Magyarkanizsának ajánlotta fel. Szalkai Nemes Valéria, alelnök, Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége: „Háromezer kilót osztottunk szét a Vajdasági Nagycsaládosok Egyesületének, amelynek székhelye Adán van. Ezer kilót kapott a Poverello Alapítvány, illetve lurkóházai Dreán, Óbecsén és Hajdújáráson, valamint ezer kilót a Kolevka Gyermekotthon Szabadkán.”
A fennmaradt 500 kiló liszt azért került Magyarkanizsára, mert a 6300 kiló búza jelentős hányadát a magyarkanizsai gazdák ajánlották fel. Ezt a mennyiséget az Agrokanizsa és a Gazdakör mezőgazdasági civil szervezetek kapták meg.
Bővebben:
Letöltés: Lisztosztás a Magyarok Kenyere búzájából
Magyarkanizsán szétosztották a Magyarok Kenyeréből származó lisztet
Nagycsaládok is részesültek a lisztből
"Magyarok Kenyere" humanitárius akció
|
|
Fotó: Puskás Károly építészmérnök
|
|
|
|