| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2014.03.19.
Hátrányos helyzetű fiatalok és a mindennapi praktikák

Magyarkanizsán az Észak Vajdasági Gyógypedagógusok Egyesülete már évek óta foglalkozik speciális nevelési igényű fiatalokkal. Idei „Tervezzük az életünket” elnevezésű féléves programjukban igyekeztek olyan tevékenységeket felölelni, amelyek a mindennapok részét képezik. A programban résztvevő 25 fiatal a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj általános iskola felső tagozatos diákja, de az életkorukat tekintve 18 éves is akad köztük.

Bővebben:

   2014.03.19.
Fiatal csapat, fiatal edző

A tóthfalusi Olimpia csapata ősszel igen szerény eredményeket ért el a Szabadkai Ligában, épp ezért a téli szünetben nem számított meglepetésnek, hogy az eddigi edző, Ratko Pejović helyett új szakvezető után néztek, s meg is találták az adai Volford Tibor személyében. Érdekesség, hogy a tavaszi első fordulóban pont Adán vendégszerepelnek majd, ami további motivációt jelenthet a fiatal trénernek.

Bővebben: 

   2014.03.19.
Fiatal kutatók a középiskolában

A Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont szervezésében március 18-án fiatal kutatók, tehetséges középiskolásaink mutatták be elért eredményeiket, munkáikat a József Attila Könyvtárban.

   2014.03.17.
Megegyeztek a gazdák és a NIS a kártérítési ügyben

Újabb előrelépés történt abban a kártérítési ügyben, amely a magyarkanizsai mezőgazdasági termelők és a földjeiken geofizikai kutatásokat végző NIS, a Szerbiai Kőolajipari Részvénytársaság között alakult ki, a szántókon és vetésekben okozott nem várt nagy mértékű károk kapcsán. Miután a hónap elején a felek megegyeztek az őszi vetésekért fizetendő kártérítések nagyságában, legutóbbi, sorrendben hatodik összejövetelükön sikerült közös nevezőre ...

   2014.03.17.
Választások - Nagyobb fennakadások nélkül a Vajdaságban

A Községi Választási Bizottság információi szerint Magyarkanizsa Község 39 választóhelyén gond nélkül kezdődött a szavazás, minden szavazóhely reggel 7-kor megnyitotta kapuit. Csaknem 23.000 szavazópolgár járulhatott az urnák elé.

Bővebben: 

   2014.03.17.
Díjazott Magyarkanizsa községi diákok a II. Vajdasági Tehetségnapon

Idén is díjazták a legtehetségesebb vajdasági magyar diákokat a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács szervezte II. Vajdasági Tehetségnap gálaműsorán. A szabadkai városháza dísztermében De Negri Ibolya, a VATT elnöke és Maglai Jenő polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

Bővebben:

  1    ...    481    482    483    ...    498  
 
Keresés