Vajdaság valójában olyan, mint Toscana, csak gyengébb a marketingje. Egy turisztikai szakember mondta nekem ezt a mondatot, s nagy igazság van benne. Nekünk, itt élőknek fogalmunk sincs, hogy mivel rendelkezünk, elődeink mit hagytak ránk, mit hagytunk tönkremenni, vagy elveszni.

Hatványozottan igaz ez Horgosra, ahol szinte népmeseként mesélik, hogy milyen volt az egykori Kamarási parkerdő, amely a XIX. és XX. század fordulóján népszerűbb üdülőhely volt Palicsnál is, mára viszont már semmi sem maradt belőle, tönkretették. Pedig, ha meglenne, a turizmus megélhetést jelenthetne Horgosnak. Felvetődik a kérdés, hogy a két-három évtized alatt felépült kamarási tartalmakat nem lehetne újrateremteni? Esetleg a hazai mellett uniós és magántőkét is bevonni? Vannak, akik szerint nem reménytelen legalább részben visszaállítani azt, ami egykor volt. Közéjük tartozik Vass Zoltán horgosi történész, aki a Magyarkanizsai Községi Tanács mezőgazdasággal megbízott tagja.

- A Kamarás parkerdőre még ma is sokan kíváncsiak, a legendája tovább él, habár már nincs tó sem, az erdő nagy részét is kivágták, elpusztultak a sportpályák, s az épületek egy részét is lebontották. Mikor kezdődött Kamarás története és mikor volt a fénykora?

- Az egykori Kamarás parkerdő történetét Nagygyörgy Zoltán barátom kutatta. Részben az ő adataira, részben a magam találtakra hagyatkozva próbálom összefoglalni mindazt, amit tudni lehet róla. A terület földesura Kárász Benjamin az 1850-es évek vége felé mintegy 80 hektár erdőt telepített a Kamaráson, mely elsősorban vadászterületül szolgált. Fia, Kárász Géza a nyugati utazásai során kapott ötleteket, amelynek hatására eltervezte, hogy épít egy lovagvárat itt az Alföld kellős közepén. Valahol az 1870-es években kezdődik az építkezés. Nem is rendes vár a vár, ha nem öleli víz körül. Így hát Géza elkészítette a ma is ismert kis tavacskát. A birtok ügyei helyett inkább a méltó vár megteremtésén fáradozott, még a termés betakarításakor is fontosabb volt számára a várépítés körüli teendők ellátása, és a szolgálatában álló emberek az aratás helyett az építkezésen dolgoztak. Persze a termés kárba nem veszett, élelmes emberek a maguk számára betakarították azt. A vár befejezetlenül maradt épületébe a történet szerint baglyok költöztek, később talán ezért kapta a hely a Bagolyvár nevet, melynek egy torzója a mai napig látható. Géza nem nősült meg, vagyonát jórészt felélte. Géza horgosi, pontosabban szentpéteri birtoka (ez egy középkori település volt a mai Horgos keleti részén) négy szegedi vagyonos ember kezére került: Reök Iván folyammérnök, Kelemen Béla ügyvéd, Zsilinszky Mihály főispán és Ormódi Béla bankár lett a tulajdonos. Nagygyörgy szerint Ormódinak Tisza Lajos adta az ötletet, hogy az erdős-vizes, romantikus, mesébe illő területen üdülőterületet hozzon létre. A munka eszerint meg is kezdődött. 1891-ből találtam egy újságcikket, ami a Kamarás előnyeit taglalja Paliccsal szemben. Tahy János cikke a következő felhívással végződik: „Horgosra Szeged!” A fénykor az első világháború végéig tartott. Horgost a szerb csapatok 1919 februárjában szállták meg, és ezzel kezdetét vette a Kamarás parkerdő hosszú agóniája.

- Mára már az egykor létezett kamarási tartalmak jórészt megsemmisültek, de mi volt látható egykor? Mivel találkozott az utazó, amikor leszállt a vonatról a kamarási állomáson?

- Hogy milyen hangulatot, atmoszférát árasztott ez a hely, azt Győri Géza néhai órásmester Életem, emlékeim című, az Új Symposion 1973. januári számában megjelent visszaemlékezéséből idézhetjük fel: „Vasárnap délutánonként oda tódult a község apraja-nagyja. A vonatok pedig egész nap hozták a pihenésre, szórakozásra vágyó szegedi népet... Az Orgonás út mentén levő kastélyok, villák mind a szegediek tulajdona voltak... Azt nem lehet leírni, hogy milyen gyönyörű volt ez az üdülő, rendezett sétányok, virágágyások, hatalmas fák, platánok, tölgyek, aranyfenyők, tömött virágú spíreák hajbókoltak a sétálók felé... Emeletes, fürdőmedencés szálloda volt, nagy táncteremmel és terasszal. Az erdőben nagy tó terült el, amelyen három szép fahíd ívelt át." Kamaráson tárlatokat rendeztek, és festők alakítottak ki itt művésztelepszerű intézményt. Baranyaiéknál (a szegedi Juhász Gyula Iskola igazgatója) is művészek, értelmiségiek vendégeskedtek egész nyáron.

- Vissza lehetne-e állítani mindazt, ami elveszett? Vannak vélemények, hogy igen, s első lépésként az erdőt kellene visszatelepíteni, s a tómedreket vízzel feltölteni. Utána a magántőke is nagyobb érdeklődést mutatna a villák felújítására, sport infrastruktúrák kiépítésére, szórakoztató tartalmak biztosítására – főleg, ha Szerbia EU-s csatlakozása is közben megvalósulna, s eltűnne a határ. Ön ezt hogyan látja?

- Ami elveszett, az már soha nem tér vissza. Őrületes mennyiségű pénzre volna ahhoz szükség. Ettől függetlenül azonban nagyon is fontos lenne a területtel foglalkozni. Egészen másképp, mint 110 éve, de ma is remek kirándulóhellyé lehetne és kellene fejleszteni. Nagyon jó fekvésű helyen van, amelyet némi ráfordítással ideális kirándulóhellyé lehetne tenni a városiak számára. Ha a századforduló pompája nem is állítható vissza, a mai „modern” ember igényeihez lehetne szabni. Ha behunyom a szemem, el tudom képzelni a kikövezett ösvényen bóklászó városi gyerekeket, akik a tárcsalapon sütkérező szüleik felé tartanak, szemben egy másik csapat bográcsozni készül és épp az ártézi kúthoz megy főzővízért, a Bagolyvárnál kamaszok fogócskáznak, de odaszűrődik a tisztásról a focizók kiabálása. Szóval igen, mindenképp óriási lehetőség a Kamarás továbbra is, csak ehhez legalább három feltételnek teljesülnie kellene. Legyen egy gondos gazdája, legyen pénz az első lépések megtételéhez, és jól kell pozícionálni a potenciális célközönség számára. Az elsődleges célközönség pedig a két „szomszédos” nagyváros, Szeged és Szabadka kellene, hogy legyen. Azt már csak óvatosan jegyzem meg, hogy bizony a termálvíz itt van a mi talpunk alatt is! Mindehhez még azt is hozzáadhatjuk, hogy 2023-ra elkészül a vasút felújítás, és Szegedről és Szabadkáról 20 perc alatt Horgosra lehet jutni. Valamint itt van mellettünk a két határ, aminek a forgalmából az utóbbi időben sajnos semmi hasznunk nincs, de a potenciál adott. És még egy közlekedési folyosó suhan el remélhetőleg pár éven belül a Kamarás mellett, a kerékpárút! Szegedről kényelmes tempóban ma is 40-50 perc alatt Horgosra lehet kerekezni, amit szintén érdemes figyelembe venni. Summa summarum: kell valaki, aki 130 év múltán ismét kiadja a jelszót a jelenhez igazítva: „Kamarásra Szeged és Szabadka”!

Bővebben: