| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2014.02.26.
Kispiac

Kispiacot 1935-ig a legjobb térképeken is hiába keresnénk kitűnő fekvésű helyén, a Telecskai dobok - Orompartnak nevezik errefelé - az egykor nagyobb hírnévnek örvendő Körös és a Járás kietlensége által körülölelt termékeny területen, ahol a homok a fekete földdel, a dombhátak a legelőkkel, ezek pedig a rétséggel futnak össze, s kicsiben egész Észak-Bácska képét varázsolják elénk. Körös-piac (Kiriška pijaca), avagy 1938-ban már véglegesen Kispiac ...

   2014.02.26.
Kishomok

Kishomok új település, a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben keletkezett. Még 1881-ben csak 7-8 háza volt, a homokterületen áthaladó út mentén. Kialakulása egyrészt annak köszönhető, hogy a felparcellázott területet a földnélkülieknek telekként eladták, másrészt közlekedési szerepének. A mai település történeti magva a régi szabadka-kanizsai kocsiút egy szakasza, amely Martonost is összekötötte Szabadkával. Még nagyobb szerepe volt a 18. században, ...

   2014.02.26.
Horgos

Horgos Vajdaság legészakibb települése. Ez a környék régészeti lelőhelyekben nagyon gazdag, amiről kilenc lelőhely tanúskodik, arról is, hogy lakott hely volt már a legősibb időkben is. Ezek az ásatások bizonyítják a körösi, vincsai, bodrogkeresztúri, tiszapogári kultúrák jelenlétét. A váltakozó korokban éltek itt kelták, gepidák, szkíták, hunok, avarok, kunok, majd jöttek a szlávok és a magyarok. Jelentőségéről vallanak az ún. földvárak is. Ismert ...

   2014.02.26.
Újfalu

Újfalu, a neve is erre vall - a község legfiatalabb települése. A valamikori nagybirtokok (a Baták, Sótiak, Dukaiak tanyái) területén alakult ki. Ezek örökében földműves-szövetkezet alakult meg, amely ma a Mezőgazdasági-ipari Kombináthoz tartozik. A birtok szomszédságában épült ki a település, lakosai az ott dolgozókból kerültek ki.

Keresés