| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2021.08.16.
Megtartották az oromi Malomfesztivált

A kétnapos zenei esemény jól összeválogatott programjainak köszönhetően a kilátogatók szinte egész nap találtak kedvükre való foglalkozást, kikapcsolódási lehetőséget.
Nagy volt az érdeklődés a gyermekprogramok iránt is. A kicsik mesejógában vehettek részt, az anyukák pedig a hordozás alapszabályaiba tekinthettek bele. Ezt követően pedig a Juhász zenekar húzta a talpalávalót kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Idén két színpadon szórakoztatták ...

   2021.08.14.
Vonósok és tamburások a tóthfalui Juhász Népzenei Táborban

A tanultak bemutatásával ért véget a Juhász Népzenei Tábor augusztus 13-án, péntek délután Tóthfaluban. Öt nap alatt az 50 résztvevőnek, a legkisebbektől a felnőttekig, kezdő, középhaladó és haladó vonós, valamint kezdő és haladó tamburaszekcióban folyt az oktatás.
A pénteki bemutatón a táborban tanult dallamokból állítottak össze csokrot a résztvevők. A tamburások és a kezdő vonósok bácskai Tisza-menti dallamokat, a középhaladó vonósok ördöngős-füzesi ...

   2021.08.14.
Konferenciát tartott a Tremolo projekt Magyarkanizsán

Magyarkanizsán augusztus 12-én az Art Garni Hotelben tartotta meg konferenciáját a Tremolo projekt (Trans-European Music Organizations Linked Organically – Szervesen egymáshoz kapcsolódó transzeurópai zenei szervezetek), amelynek házigazdája Magyarkanizsa, Orom, a Malomfesztivál és a KurtaUtca zenekar volt.
A Kreatív Európa Program által társfinanszírozott projekt augusztusi megvalósításának egyik fő eleme a vidéki területek zeneiparának helyzetéről szóló ...

   2021.08.12.
A Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság szakmai tábora

Magyarkanizsán augusztus 12-én kezdetét vette a Digitális gazdaság és e-kereskedelem elnevezésű szakmai tábor a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság szervezésében. A háromnapos táborban közel 70 fiatal vesz részt, akik zömében Vajdaságból érkeztek, de erdélyi és magyarországi résztvevők is vannak.
A megnyitón a jelenlevőket elsőként Gyetvai Tímea, a VMKT elnöke köszöntötte, aki elmondta, hogy a programokat úgy állították össze, hogy igyekeznek ...

   2021.08.11.
Úszóiskola a magyarkanizsai Tisza-parti medencéknél

Húsz gyerek részvételével zajlik augusztus második hetében az idei negyedik, egyben utolsó úszóiskola a magyarkanizsai Tisza-parti medencéknél a helyi Shark sportegyesület szervezésében, ahol amellett, hogy jól szórakoznak a fiatalok elsajátíthatják az úszás alapjait is.
A napos nyári időben szép számban jelentek meg a gyerekek az idei úszóiskola utolsó körében a magyarkanizsai medencéknél, hogy elsajátítsák az úszás alapjait. Az egyórás program alatt ...

   2021.08.10.
Kick-boxerek edzenek a Tisza mellett

A magyarkanizsai cserkészegyesület üdülőjének területén kezdetét vette a kick-boxolók nemzetközi edzőtábora, amit Dane Basta tartományi ifjúsági és sportügyi titkár, illetve Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester nyitott meg augusztus 10-én.
A helybéli Ringfighter Promotion bokszklub szervezésében az idén 23. alkalommal megrendezésre kerülő táborba a vajdasági klubok versenyzői mellett magyarországi sportolók is érkeztek, az első váltásban több ...

  1    ...    242    243    244    ...    710  
 
Keresés