| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2015.10.05.
Mal Waldron tiszteletére

Többen emlékezhetnek még a 90-es években Magyarkanizsán háromszor is koncertező hófehér hajú fekete zongoristára, Mal Waldronra. Az igazi jazzhagyomány egyik utolsó éltetőjére, aki Bartókért rajongva és Billie Holidayt kísérve kezdte el zenészi útját.

Gianni Lenoci olasz zongorista kvartettja 2012-ben lépett fel az utolsó Jazz, improvizatív zene... fesztiválon. Már akkor is érződött játékán a waldroni zene hatása, a jellegzetes zongoramuzsikától való érintettsége. Lenoci most Mal Waldron tiszteletére ad egy koncertet a magyarkanizsai Art Café-ban, ahol Waldron jól ismert kompozícióit hallhatjuk ismét.

Lenoci, a római Santa Cecilia Zeneakadémia elvégzése után Waldronnál és Paul Bley-nél képezte magát. Elektronikus zenéből doktorált, majd Morton Feldman XX. századi ismert zeneszerző életművéből készítette el posztgraduális tanulmányát. A 90-es években több jelentős európai díjat nyert a jazz és az elektronikus zene műfajában. 1979-től kezdve működteti saját jazz zenekarait, a jazz és improvizatív zene olyan nagyságaival játszott, mint: Steve Lacy, Joelle Leandre, Steve Grossman, Harold Land, Bob Mover, Enrico Rava, Glenn Ferris, Don Moye, Han Bennink, Antonello Salis, Carlo Actis Dato, Paul Lovens, Sakis Papadimitriou, Jean-Jacques Avenel, John Betsch, Markus Stockhausen, Steve Potts, Carlos Zingaro, John Tchicai, Kent Carter, William Parker, David Murray... Költőkkel, táncosokkal is fellép, kísérletinek mondott operák szerzője, kutatói munkásságának egyik központjában J.S. Bach opusa áll.

Rögtönzést és zeneszerzést tanít szülővárosában, Monopoly-ban, a Nino Rota Konzervatóriumban. Ezenkívül rendszeresen oktat Bukarestben, Malagában, Weimarban és Madridban is.

2011-ben a legendás Roscoe Mitchell vezette  Arts in New Syrna (USA) műhely résztvevője.

web:  www.myspace.com/giannilenoci  http://italia.allaboutjazz.com/php/article.php?id=4555

A koncert a magyarkanizsai Art Caféban lesz, /Fő tér 9./, október 6.-án, kedden 20 órától.

A koncert a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság, valamint a Magyarkanizsai önkormányzat támogatásával jött létre a Regionális Kreatív Műhely szervezésében, a Kanizsa-Turizmus Kft. társszervezésével.

A belépés díjtalan, a helyfogalás ajánlott: 024-415-0370, 024-4879-200  




http://www.magyarszo.com/hu/2847/kultura/133436/Mal-Waldron-tisztelet%C3%A9re.htm