| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.11.16.
„Az ereimben vízzel felhígított agyag volt”

A magyarkanizsai községi képviselő-testület szeptemberi ülésén hirdették ki az idei Pro Urbe díjasok névsorát. A legnagyobb elismerést, a Pro Urbe érdemérmet dr. Kaszás Károly kapta az idén. Erről lapunk hasábjain is beszámoltunk, és a hír a közösségimédia-oldalunkra is felkerült. A képviselő-testületi ülések nem sok reakciót szoktak kiváltani az olvasókból, hisz általában határozatok, a költségvetést érintő döntések, intézményi beszámolók alkotják ...

   2026.11.13.
Fontos botanikai felfedezés a magyarkanizsai Járáson

Jelentős természetvédelmi sikerről számolt be a Ludas Ökológiai Oktatótábor - olvasható a Riparia Természetbarátok Egyesületének Facebook-bejegyzésében. A védett területként nyilvántartott magyarkanizsai Járáson Szigetvári Csaba egy rendkívül ritka növényfajt, a Cyperus pannonicust, azaz a magyar palkát azonosította.  

A megállapítást eljuttatták a védett terület kezeléséért felelős Palics-Ludas Közvállalathoz, amely továbbította ...

   2026.11.12.
Líbiában került elő egy Magyarkanizsa közelében meggyűrűzött ugartyúk

Egy 2026 júliusában, Magyarkanizsa közelében fiókaként meggyűrűzött ugartyúkot októberben, egy tudományos kutatás során élve fogtak vissza a líbiai Miszrátában - közölte közösségi oldalán a Riparia Természetbarátok Egyesülete. 

Mindössze 99 nappal később, a gyűrűzés helyétől 1616 km-re került meg. Ez az első dokumentált külföldi megkerülése egy Szerbiában meggyűrűzött ugartyúknak.  

Az ilyen megkerülések értékes ...

   2026.11.12.
Kis csapat, nagy sikerek

Kiemelkedően sikeres évet zártak a magyarkanizsai Testvériség Kajakklub versenyzői. Az egyesület kajakozói 2026-ban összesen 85 érmet – 46 aranyat, 25 ezüstöt, 14 bronzot – nyertek a hazai és a nemzetközi versenyeken. Az országos bajnokságokon 15 érmet szereztek a magyarkanizsai kajakozók, a szerbiai kupában 8 érem a termés, emellett Apró István vezetőedző tanítványai a nemzetközi regattákon is letették névjegyüket. 

Az Ada Ciganliján ...

   2026.11.10.
Az idei év legjobbjait díjazták

A községi pedagógusegyesület szervezésében Magyarkanizsán november 6-án, pénteken este ünnepelték meg a pedagógusokat, és osztották ki az elismeréseket azoknak a tanároknak, akik az évek során kiváló teljesítményt nyújtottak. A Művészetek Házában a község pedagógusai gyűltek össze, hogy ez a nap most csak róluk szóljon, és még nagyobb lendületet adjanak egymásnak a jó munkavégzéshez, a gyerekek életre neveléséhez, amely nem csupán munka, hanem hivatás. 

 
Keresés
| Gazdaság |
 

   2026.11.16.
„Az ereimben vízzel felhígított agyag volt”

A magyarkanizsai községi képviselő-testület szeptemberi ülésén hirdették ki az idei Pro Urbe díjasok névsorát. A legnagyobb elismerést, a Pro Urbe érdemérmet dr. Kaszás Károly kapta az idén. Erről lapunk hasábjain is beszámoltunk, és a hír a közösségimédia-oldalunkra is felkerült. A képviselő-testületi ülések nem sok reakciót szoktak kiváltani az olvasókból, hisz általában határozatok, a költségvetést érintő döntések, intézményi beszámolók alkotják azt. Most azonban a tudósítás, amelynek címe: Dr. Kaszás Károly kapja a Pro Urbe érdemérmet, annyi kommentet kapott, hogy sejteni lehetett, maga a személy váltott ki ekkora tetszést. És valóban. Magyarkanizsán talán nincs is olyan ember, aki ne ismerné Kaszás Károlyt, aki ragaszkodik hozzá, hogy a doktort mellőzzük, hisz nem az a legfontosabb érdeme. Az idei Pro Urbe érdemérmessel hosszan beszélgettünk, és valószínűleg csak egy kis szegletét tudjuk feltárni az életének és a személyiségének, amely oly sokat tett Magyarkanizsáért és az itt élő emberekért. 

Október 20-án, a községnapi ünnepségen Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere adta át a díjat 

A beszélgetésre egy perc késéssel érkezett, és sűrű bocsánatkérések közepette kezet csókolt. Az egész beszélgetésünkre ez volt jellemző. Az úriember, aki nagysága és tettei ellenére alázattal beszél mindarról, amiért oly sokan becsülik, és köztiszteletnek örvend – hiszem azt, hogy nem csak magyarkanizsai szinten. A jelölés a tóthfalui Nyers István Labdarúgó-akadémia elnökétől, Utasi Jenő atyától és az akadémia keretében működő cselgáncsszakosztály vezetőjétől, Pörzsölt Attilától eredt. A közösségi médiában megjelent kommentekben olvashattunk olyat is, hogy már rég meg kellett volna kapnia, illetve, hogy nem is kerülhetett volna jobb helyre a díj. Negatív hozzászólás egy sem akadt. A beszélgetésünket ezzel kezdtük, és azzal folytattuk, hogy senki sem próféta a saját hazájában, de ezek szerint ez mégis lehetséges. 
– Sok kitüntetést és elismerést kaptam életem során, ám Magyarkanizsán eddig még egyet sem. Ezért is különösen nagy öröm, hogy a város legrangosabb díját most nekem ítélték. Nagyon jóleső érzés, de soha nem az vezérelt, és nem azért dolgoztam, hogy azt díjakkal jutalmazzák. Tettem a dolgomat, mint a spártaiak, akik megcselekedték, amit megkövetelt a haza, vagy Nelson admirális, akinek utolsó szavai azok voltak, hogy én megtettem a kötelességem – mondta Kaszás Károly. Miután szót ejtettünk a díj fogadtatásáról, rögtön át is terelődött a szó a Potisjére, vagyis a magyarkanizsai téglagyárra, amely ma már más nevet visel, de az ő igazgatósága alatti időket az emberek nem felejtik. Emberségessége, rátermettsége, hatalmas munkabírása és életfelfogása együttesen vitte a gyárat a legmagasabb szintre, és vele együtt az ott dolgozókat is, ami a megélhetést illette. Ez az út azonban nem volt göröngyöktől mentes és smaragdokkal kikövezett. Az egykori igazgató rögtön el is mondta, hogy milyen szemlélettel állt hozzá a dolgokhoz mint vezető, hisz több helyen volt vezető pozícióban.  
– Háromfajta hiba létezhet a részemről: Hibáztam, helyrehozom. Hibáztam, segítsetek! Hibáztam, ítélkezzetek! Ezt el is mondtam rögtön az elején – kezdte a mesélést, és kiviláglott, hogy már a nagytatája is kivitte a bányába, és biztatta, hogy a téglagyárba menjen majd egyszer dolgozni, hisz ott a földből csinálják a pénzt. – Sosem gondoltam volna, hogy egyszer valóban oda kerülök majd, én a petrokémiára voltam ösztöndíjazva. Fogalmam nem volt a téglagyártásról, de nem volt mese, annál is inkább, mert a fiatal mérnököket kutyaütőknek tartották, akik csak viszik a pénzt. Én úgy gondolkodtam, hogy a nagyapám emlékét nem fogom meggyalázni! Nem szökök el! Kezdetben, amikor munka végeztével hazaértem kormosan, mazutosan, édesanyám megkérdezte: Édes fiam, te hol dolgozol? Édesapám pedig leintette, hogy ne szóljon, hisz a szakmát csak így lehet kitanulni. Egyszer csak azt hallottam vissza, hogy: Ebből a kis Kaszásból lesz valami! – mesélte mosolyogva, visszaemlékezve a téglagyári kezdetekre, amelyek meghatározóak voltak nemcsak a karrierje, hanem szinte az egész élete szempontjából. A történetek pedig csak úgy sorjáznak egymásutánban, amiből megállapítom, hogy mekkora alázatról tesz tanúbizonyságot az, aki vezetőként a munkások közé áll, és kellő alázattal meg szakértelemmel megmutatja és bebizonyítja, hogy csak úgy lehet jó igazgató, ha ismer minden folyamatot, minden ott lévő embert, és nem fölényesen, hanem emberségesen viselkedik az ott dolgozókkal úgy, hogy azok is örömmel vesznek részt a munkában, legjobb tudásukat és erejüket adva. 
– Nem féltem a melótól. Egy fiatal, kezdő mérnöknek termelőüzemben kell kezdenie. Legnagyobb hiba az, hogy beültetik egy irodába. Munkaruhában, az emberek között, csavarkulccsal kell kezdeni, és mindent együtt csinálni. 
– Az 1989-es évet akkora soha nem látott veszteséggel zártuk. Három hónapon keresztül kölcsönt vettünk fel, és utána beindult a dolog. Eljött egy család, akik szinte mindent felvásároltak, csak annyi volt a kérésük, hogy az ő nyerges vontatójukat soron kívül pakolják meg. Műtrágyás zsákban hozták a pénzt. Szinte nem hittem a szememnek. A falazó- és a födémbélés test nagyon kelendő volt, a cserép meg sem mozdult. Erre egy agyament ötlettel jöttem én, hogy 49 százalék kedvezményt adjunk azoknak, akik előre fizetnek. A rendőrök nem győzték irányítani a forgalmat, úgy fellendült a cserépeladás. Annyi pénzünk lett, hogy az hihetetlen, és a béreket nagyon meg tudtuk emelni. Abban az időben a gyárban szakorvosi rendelő is volt, a dolgozók családtagjai oda járhattak, fogorvos is dolgozott. Nem tudtam nemet mondani a tágabb családi körnek sem, azt mondtam, bárki jön segítséget kérni, nem szabad visszautasítani. Hát így mentek a dolgok akkoriban – mesélte az egykori igazgató, akinek nevét még ma is szeretettel és hatalmas tisztelettel emlegetik. Ami megint csak szöget ütött a fejembe, egy mondat, amikor Kaszás Károly mesélés közben megemlítette, hogy a takarítónő Karcsikámnak szólította. Ez csak úgy mellékesen jött szóba, de megálljt parancsolt számomra. Gondoljunk csak bele, hány helyen történhetne meg ez manapság. És ezt olyan magától értetődően mesélte, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Mint ahogy azt is, hogy beállt dolgozni, hogy kora reggeltől estig ott volt, ha kellett. 
– Ha valaki hajlong előtted, az azért van a mondás szerint, mert port keres, hogy a szemedbe csaphassa. A takarító is a munkáját végezte, én is, nem vártam el, sőt zavart volna, ha igazgató uramoznak! 
Mindeközben többször elhangzik a drága feleségem kifejezés is. Kaszás Károly feleségét, Juditot hősként emlegeti beszélgetésünk közben, aki a gyermekek nevelése mellett dolgozott is, és végtelen türelemmel és szeretettel viseltetett férje iránt. Talán az egyik legmeghatóbb pillanat volt a díjátadáskor, hogy a kitüntetett hátrafordult a mögötte ülő feleségéhez, kezet csókolt, és átadta neki a virágcsokrot, és ünnepi beszédében is kiemelte azt a hátszelet, melyet házastársa biztosított. Ritkán látott, megható, beszédes pillanat, amely a beszélgetőpartnerem lelkületét tükrözi. Nagy fokú kíváncsiságom indítja el bennem a kérdést, hogy utólag visszagondolva, minek tulajdonítható a siker, amely az igazgató munkáját övezte egy olyan helyen, ahol a szakszervezet kéri, hogy ne emeljék tovább a fizetéseket, mert az emberek már félnek mások reakciójától. A Potisjének valóban nagyon jól ment. De meg is kapom a kérdésemre a választ. 
– Egyetlen dolognak tulajdonítható a siker: meg tudtam válogatni a közvetlen munkatársaimat. Hogy hány garnitúrát váltottam le, az nem dicsőség. Kemény igazgató voltam, de a filozófiám a következő: a személyes példa kulcsfontosságú. A tábornoknak akkor kell ez első vonalban lennie, amikor zörög-csattog. Akárhonnan érkeztem, akármilyen útról, a gyárba érkeztem meg. Akár öltönyben, akár sportruhában, de a gyárba, a melósokhoz mentem. Azt, hogy melós, tisztelettel mondom! – magyarázta Kaszás Károly, aki, ahogy fogalmazott, tűzbe ment volna az embereiért. Mesélte azt is, amikor a Keramikában dolgozott, a legnagyobb hóesésben kétséges volt az eljutás. Az adorjániak és a martonosiak gyalog érkeztek meg, amikor a legnagyobb szükség volt rájuk. A betyárbecsület megvolt az idősekben. A tisztelet is abban nyilvánul meg, hogy egymást megbecsüljük. Hemingway egy csodás mondása, hogy a bátorság a nyomás alatt megnyilvánuló elegancia. 
Legnagyobb sikerének pedig azt tartja, hogy a Potisje az összes kiállításon mindig az első helyet hozta el.  
– Bár ez nem az én érdemem. Ez csapatmunka volt! 
A történeteknek mintha sosem lett volna vége, egymásutánban jöttek a régi emlékképek, én pedig csak hallgattam ámulattal. Például azt, hogy a franciákkal való tárgyaláskor több helyütt szólt, hogy nem az hangzik el, ami a szerződésben foglaltatott. Hogy honnan tudta? Hát megtanult 32 oldal francia nyelvű, szakzsargonban írt szöveget. Alapkultúrának tartotta azt, hogy ahová ment, vagy amilyen külföldi küldöttség jött, a saját anyanyelvükön szólt hozzájuk. 
Kaszás Károly, az egykori Potisje igazgatója beadta a felmondását. Nem volt hajlandó a labancokkal dolgozni.  
– Nekem az ereimben vízzel felhígított agyag volt.  
A sport és a tanítás, valamint az írás is nagy szerepet játszott és játszik még ma is Kaszás Károly életében. A négy unokával büszkélkedő nagytata épp fitneszedzőhöz jár.  
Fiatalabb korában pedig a karate és a cselgáncs is meghatározó volt az életében, sőt a birkózás, no meg a haditengerészet is. 1972-ben Szerbia bajnoka lett, 1973-ban pedig csodálatos győzelmet aratott román ellenfele felett a birkózószőnyegen, és ahogy mesélte, addig küzdött, míg a hazája lobogóját látta, tudta, hogy nem hozhat rá szégyent. Ezt követte a cselgáncs, amelyben szintén gyorsan haladt az övek színével, és már a negyedik dan tulajdonosa.  
– Nagy fokú fegyelem, spártai hozzáállás kell a sporthoz, és ami nagyon fontos: a család támogatása! Anélkül semmi nem megy! 
Egyetemi tanárként is sokat tevékenykedett, könyvei jelentek meg. Egy monográfiája is van, tudományos és szakkönyvek írója.  
Politikával már nem foglalkozik, ahogy fogalmazott: a családja és a hazája a pártja.  
A kanizsaiság is meghatározó Kaszás Károly számára. Olaszországban, Svájcban és Crna Gorában is lett volna lehetősége karriert építeni, tárt karokkal várták, de nem ment, számára itt van az otthon. 

Prof. dr. Kaszás Károly okleveles mérnök, dzsúdómester 1954. december 25-én született Magyarkanizsán, ahol ma is él. Tanulmányait Magyarkanizsán, Zentán és az Újvidéki Egyetem Technológiai Karán végezte, ahol okleveles technológus mérnöki, majd a műszaki tudományok magisztere és doktora tudományos fokozatot szerzett. Tanulmányi eredményeiért két alkalommal részesült az Újvidéki Egyetem Novemberi Díjában. Mérnökként a magyarkanizsai Építőipari Kombinátban, a FIM szigetelőanyag-gyárban és a Keramika csempegyárban dolgozott. 1987-ben az Építőipari Kombinát vezérigazgató-helyettese, 1990-ben a Potisje Kanizsa Rt. építőanyaggyár vezérigazgatója lett. Ezt a tisztséget 2000-ig töltötte be. Vezetése alatt jelentős beruházások valósultak meg, köztük az agyag szállítószalagos betermelési és szárazfeldolgozási rendszerének kiépítése. A gyár a dolgozók és családjuk egészségügyi és szociális ellátására, gyermekeik ösztöndíjazására, valamint a helyi sport- és kulturális egyesületek és egyházi létesítmények támogatására is figyelmet fordított. 1995-től oktatott az Újvidéki Egyetem Szabadkai Építőmérnöki Karán, 2005 és 2019 között rendes egyetemi tanárként. Három mandátumban volt a kari tanács elnöke, valamint a Szerkezeti és Anyagtani Tanszék vezetője. Több mint 70 tudományos munkát publikált, egy monográfia szerzője és három tudományos-szakmai monográfia társszerzője. Több akadémia rendes tagja, munkásságát számos szakmai kitüntetéssel ismerték el. Ifjú korától sportol. Birkózásban szerbiai ifjúsági bajnoki címet szerzett, majd 1974-ben kezdett dzsúdóval foglalkozni. 2001 és 2013 között a Partizán KOT Magyarkanizsa Dzsúdóklub elnöke volt. Ma fekete öves, négydanos dzsúdómesterként továbbra is aktívan részt vesz a Tóthfaluban, a Nyers István Sportegyesület keretében működő cselgáncságazat munkájában. Magyarkanizsa község gazdaságának, oktatásának és sportéletének fejlesztésében, valamint a fiatalok nevelésében végzett több évtizedes, elkötelezett munkája alapján prof. dr. Kaszás Károly méltó a Pro Urbe díjra. 

Bővebben: 




„Az ereimben vízzel felhígított agyag volt”

Szülővárosa örök vonzásában