| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.
A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...
|
|
|
Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ... |
|
|
Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre.
Légy a Malomfesztivál önkéntese!
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ... |
|
|
Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ... |
|
|
Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal. A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
A Magyarok kenyere 2015 vajdasági zárórendezvényét tartották meg szombaton délelőtt Zentán a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének (VASZ) székháza előtt, ide hozták a búzaadományaikat a vajdasági magyar gazdák. Nagy Miklós, a VASZ elnöke köszönte meg a földműveseknek, hogy az idén is kivették részüket a Kárpát-medencei magyarokat összefogó megmozdulásból, és hozzájárultak az akció sikeréhez. Idén majdnem kétszer annyi gabona, 4344 kiló gyűlt össze Zentán a Magyarok kenyeréhez. A legtöbb búzát a magyarkanizsai községben élő gazdák hozták.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Korinek László Magyarországról, a Magyarok kenyere ötletgazdája, aki többek között elmondta, hogy az akció az összefogásról és a szolidaritásról szól. Az adományokból készülő kenyerek eljutnak a leginkább rászorulókhoz. Tavaly kétszázezer egykilós kenyeret sütöttek a búzaadományokból.
Az adományozott búzát az adorjáni Borsos Csaba magánvállalkozó Valkaisoron lévő új malmában őrlik meg, és a lisztet a VANCSESZ, a lurkóházak és a szabadkai Kolevka sérült gyerekek nevelésével foglalkozó óvoda kapja. A vajdasági adományokból a Kárpát-medencei közös Magyarok kenyerébe is jut minden gazdától egy-egy marék búza. Az idén a Magyarok kenyeréhez a kovászt Vajdaságból viszik.
Bővebben:
http://www.magyarszo.com/hu/2786/strandszepe_2015/131177/Sok-milli%C3%B3-b%C3%BAzaszem-egy-nemzet.htm
|
|
|
|
|
|