| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2024.03.28.
Varrni tanulnak Magyarkanizsán

A Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben már régóta foglalkoznak felnőttoktatással. Jelenleg nők informatikai képzése zajlik, ugyanakkor egy varrótanfolyam is elindult néhány hete. Erről Búzás Hedvig oktatásszervezővel beszélgettünk. 
– Intézményünkben már a 70-es évek végén és a 80-as évek elején is létezett varrótanfolyam. Akkoriban húsz-harminc varrógéppel dolgoztunk egyszerre, illetve előfordult, hogy akár három csoport is járt ...

   2024.03.28.
Új épülettel bővül a magyarkanizsai Batthyáneum

Az év végéig elkészül és megnyílhat a magyarkanizsai Batthyáneum Idősek Egyházi Otthonának második épülete. Ebben az épületszárnyban 30 új idős lakót tudnak majd fogadni. 
Az utolsó munkálatok zajlanak az idősek otthona második épületében. A Magyarország kormánya által biztosított 5 millió forintos támogatás lehetővé tette, hogy az objektumban kiépítsék a biztonsági rendszert. A következő lépés a megnyitáshoz szükséges dokumentációk ...

   2024.03.28.
Tojásfák díszítik Horgost

Színes tojásokkal díszítették fel a horgosi Napraforgó óvoda gyermekei a Művelődési Ház előtti fákat. A tojásfadíszítés egyébként már hagyománynak számít a településen. 
Színes, hímes vagy épp filccel díszített, de modern műanyagtojások is kerültek a fákra és bokrokra, a helyi óvodások jóvoltából. A közösségépítő program célja, hogy kicsiket és nagyokat egyaránt megmozgassanak. A szervező, azaz a horgosi Művelődési Ház fontosnak ...

   2024.03.27.
Már készül a kamarási vasútállomás felújítási terve

Magyarkanizsa közgyűlése kérvényezte, hogy a szerb kormány ruházza át a horgosi-kamarási vasútállomás használati jogát a községre. A Szerbiai Vasutak nem volt érdekelt a romos épület felújításában, annak lebontása is szóba került már, viszont az épület felbecsülhetetlen építészeti értékkel bír. Tervezőjét, Magyar Edét „magyar Gaudínak” is nevezik. Legismertebb műve a szegedi Reök-palota, de a kamarási vasútállomás is egy igazi gyöngyszem, ...

   2024.03.25.
A mi környezetünk - A mi jövőnk

Ezzel a címmel indított el fásítási akciót a VMSZ Ifjúsági Fórum. A következő egy hónapban 9 vajdasági községben 1200 facsemetét ültetnek el. A megmozdulás Magyarkanizsa községben kezdődött. 
Március 23-án, szombat reggel a Tisza-menti község több településén is fásítási akciót szerveztek. Fehér nyárfák, szibériai szilfák és kőrisfák kerültek a földbe, attól függően, hogy út mellé, fásítási területre vagy pedig a már meglévő, ...

 
Keresés
 

   2015.04.15.
Ajándékmellények a gyerekeknek a Rotarytól

Vadász Kávai Piroska, a magyarkanizsai Rotary Club titkára és Zdravko Knežević jelenlegi elnöke beszámoltak róla, hogy legutóbbi, húsvéti akciójuk során szép kivitelezésű és jó minőségű mellényeket ajándékoztak a község általános iskolásainak, illetve a nagycsaládoknak is juttattak erre az alkalomra összeállított élelmiszercsomagokat. Zdravko Knežević, a magyarkanizsai Rotary idei, soros elnöke elmondta, hogy a mellényeket a dunakeszi és a szegedi testvérklubok jóvoltából sikerül biztosítaniuk.

Goran Nikičić, a horgosi Október 10. Általános Iskola igazgatója köszönetet mondott a rotarysoknak, amiért 140 mellényt adományoztak iskolája tanulóinak, hisz köztudott, hogy a horgosi iskolába jár talán a legtöbb, anyagilag hátrányos helyzetben élő gyerek, akiknek a kellő élelem mellett ruházkodásra sem futja.

A magyarkanizsai Rotary Club 1937-ben alakult, tevékenységét egy helybeli intellektuálisokból álló csoport 2007-ben újította fel. Rá két évre már a Rotary nemzetközi nagycsaládjának a tagja lett. Azóta a Rotary Club számtalan akciót bonyolított le, tevékenysége elsősorban jótékonykodásban, emberbaráti és környezetvédelmi programokban nyilvánul meg. Egyebek mellett részt vettek már faültetési akciókban, felvállalták a Fészek foglalkoztató napközi udvarának rendezését és csomagokat osztottak a sokgyermekes roma családoknak is.

Bővebben:




http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/18476/Magyarkanizsa-Ajandekmellenyek-a-gyerekeknek-a-Rotarytol.html

http://pannonrtv.com/web/?p=198487

https://www.youtube.com/watch?v=f1H3VbdEDWs