| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
A környező települések középiskoláit, gimnáziumait és lakhatási lehetőségeit ismerhették meg a hetedik és a nyolcadik osztályos tanulók Magyarkanizsán.
A Középiskolák Börzéjét már 14-dik alkalommal szervezte meg a helyi Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola. Az Ady épületében szervezték meg az eseményt, ahol az osztálytermekben egy-egy középiskola, gimnázium kapott helyett. A gyerekek így közel két órán át ismerkedhettek az intézményekkel.
|
|
|
Horgoson zajlott március 14-én, szombaton a Szabadkai Egyházmegye nagyböjti bűnbánati napja, melyre a környékből és távolabbról is sok hívő érkezett. A bevezető imádsággal kezdődő eseményt a Havas Boldogasszony Római Katolikus templomban tartották, ezt követően pedig a szegedi Ft. Dr. Serfőző Levente atya előadására került sor.
Ezután keresztutat jártak a Kálvárián, majd szentségimádással, gyónással és zsolozsmával folytatódott a lelki nap, ... |
|
|
Pénteken Oromhegyesen gyűltek össze azok a helyi és környékbeli gazdák, akik a pályázati lehetőségekről szerettek volna bővebben érdeklődni. Erre alkalmuk is nyílt, ugyanis Juhász Attila, mezőgazdasági államtitkár és Tóth Zoltán, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes számolt be az időszerű és a közeljövőben várható köztársasági és tartományi pályázatokról. A Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében megvalósult fórum oromhegyesi állomása ... |
|
|
Az oromi helyi közösség szervezésében azok emléke előtt adóztak március 13-án, péntek este a helyi művelődési egyesület nagytermében, akik kivívták a magyarság jogait a nemzet méltó létéhez.
A műsorban felléptek az oromi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a völgyesi Aranykalász Művelődési Egyesület népdalkórusa, akik a közönséggel együtt énekelték a magyar Himnuszt. A folytatásban Erdélyi Olivér, Orom Helyi Közösségének tanácselnöke ... |
|
|
Megemlékezéssel és koszorúzással kezdődött az ünnepély szerda délután Horgoson a Havas Boldogasszony római katolikus templomban és a templomkertben. Március 11-e különleges nap a falu életében, ugyanis 1771-ben Kárász Miklós ezen a napon kapta meg Mária Teréziától a területre és a betelepítésre vonatkozó adománylevelet. Egy új korszak kezdete volt ez, a mai Horgos megszületésének történelmi pillanata. Ezért tartják ezen a napon a falu napját, illetve ilyenkor ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Tóthfaluba látogattak a budapesti XVII. kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium diákjai a Rákóczi Szövetség határon túli diáklátogatási programja keretében. A diákok március 19-én este érkeztek Vajdaságba.
A fiatalok vendéglátóikkal, a Rákóczi Szövetség tóthfalusi szervezetének képviselőivel közös programon vettek részt. Megkoszorúzták Délvidék legnagyobb turulmadár-szobrát, majd körbejárták a települést. Megnézték a templomot, az iskolát, a tájházat és a nevesebb köztéri szobrokat. A magyar fővárosból érkező diákok élvezték a falusi környezetet. Néhányan annak is örültek, hogy kakaskukorékolásra ébredhettek.
Tóthfalu megtekintése után a budapesti diákok Zentának vették az irányt, a délutáni órákat pedig Szabadkán töltötték.
Bővebben:
Letöltés: Budapesti gimnazisták Tóthfaluban
http://pannonrtv.com/web/?p=193699
|
|
|
|
|
|