| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2015.02.05.
Gazdaságok ezévi bejegyzése, a változások bejelentése

Magyarkanizsa községben február 9-től esedékes a mezőgazdasági családi gazdaságok 2015-ös évre szóló gazdaságokon belüli változásainak bejelentése, valamint a gazdaságok első bejegyzése. Magyarkanizsa Község Agrár Uniójának falugazdászai most is, mint ahogyan az előző években, a bejegyezett gazdaságok segítségére lesznek a a dokumentációk kitöltésében, valamint azok eljuttatásában az államkincstár magyarkanizsai fiókja felé.

A falugazdászok a következő idő- és helységrendi sorrendben fogadják az ügyfeleket 2015. február 9-től – 2015. március 31-ig:

 

Sóti Milutinovics Izabella 064/80 62 123

Skutera Éva 064/80 62 067

HÉTFŐ                  OROMHEGYES                  8,00-13,00           KISPIAC                               8,00-13,00

KEDD                     TÓTHFALU                         8,00-13,00           HORGOS                             8,00-13,00

SZERDA                OROMHEGYES                  8,00-13,00           KISPIAC                               8,00-13,00

CSÜTÖRTÖK      ADORJÁN                           8,00-13,00           MARTONOS                      8,00-13,00

PÉNTEK                ADORJÁN                           8,00-13,00           MAGYARKANIZSA          8,00-13,00

 

MAGYARKANIZSÁN a falugazdászok a városháza 16-os számú irodájában minden munkanapon hétfőtől péntekig 8.00-tól 13.00 óráig fogadják az ügyfeleket. További információt Dobó Ellától a 024/874-236-os és 064-80 62 051-es telefonszámon kaphatnak.

Az OROMI, ÚJFALUSI és VÖLGYESI termelők részére kedden és csütörtökön Mihályi Gizella (tel.: 064/80 62 155) az oromi Tűzoltó otthonban tart ügyfélfogadást 7.00-től 15.00 óráig.

KISHOMOKON 2015. február 6-án Skutera Éva fogadja a termelőket Sors Endre házánál.

A termelőknek jelképes összeggel kell a falugazdászok munkájához hozzájárulni.

 

FONTOS!

-              aki a 2015-es évben nem újítja fel a gazdaságát, az passzív státuszba kerül, és ezáltal elesik mindennemű támogatástól;

-              azok az IDŐS TERMELŐK, akik igénylik a támogatást a bérbe adott földek után, ettől az évtől kezdve kötelesek felújítani a gazdaságuk regisztrációját;

-              az idei évre szóló SAJÁTKEZŰLEG LEÍRT VETÉSTERVET (parcella – kultúra) feltétlenül hozzák magukkal, ellenkező esetben a falugazdászoknak nem áll módjukban kitölteni az űrlapokat;

-              a JÓSZÁGTENYÉSZTŐK okvetlenül hozzák magukkal az udvarszámot (kék karton, oltópapír, stb.) és hogy az adott jószágból hány darab van a gazdaságban;

-              a 2014. december 31-én LEJÁRT BÉRLETI SZERZŐDÉSEKet törölte a rendszer, azaz a postázott felújítási táblázatokban nem találhatóak meg és amennyiben meg szeretnék újítani a bérletet, új szerződést kell készíteni;

-              ADORJÁNI TERMELŐK, ADORJÁNI FÖLDTULAJDONOSOK FIGYELMÉBE!

A postán megkapott komasszációs végzés (Izvod iz rešenja o raspodeli komasacione mase) hitelesített fénymásolatát mindenki hozza magával, mert az alapján már az új parcellaszámokat vezetjük be a gazdaságba. Az új parcellaszámokkal kell az új bérleti szerződéseket is megkötni és hitelesíteni.




https://www.youtube.com/watch?v=2y_pDhtJfyU

http://pannonrtv.com/web/?p=184582

http://www.magyarszo.com/hu/2605/gazdasag_mezogazdasag/121698/Gazdas%C3%A1gi-bejegyz%C3%A9sek-meg%C3%BAj%C3%ADt%C3%A1sa.htm