A vízelvezetés veszélyezteti a magyarkanizsai Járás jövőjét. A rendkívüli szárazság miatt a magyarkanizsai Járáson a szikes legelő és a termőföldek teljesen kiszáradtak, a talajvízszint drasztikusan lecsökkent. Ennek ellenére a zentai DTD Vízgazdálkodási Vállalat munkagépei tovább mélyítik az esővíz-elvezető csatornákat. 

A lépés felháborodást váltott ki a környezetvédők és a szakemberek körében, hiszen ahelyett, hogy megtartanák a maradék vizet, a jelenlegi munkálatokkal az utolsó cseppeket is kivezetik a területről. A magyarkanizsai Járás ökológiai és gazdasági szempontból is a térség egyik legértékesebb területe. A főként szikes és löszpusztai gyepből álló táj Vajdaság, sőt egész Európa viszonylatában is ritka és veszélyeztetett állat és növényfajok élőhelye. Különösen jelentős a tavaszi hérics, az agárkosbor és a poloskaszagú kosbor állománya, emellett ritka madárfajoknak, kétéltűeknek és hüllőknek ad otthont. 
Az elmúlt öt egymást követő száraz esztendő következtében a Járáson a talajvízszint 3–5 méterrel csökkent, megszakadt a kapcsolat a felszíni vizek és a talajvíz között. A témával kapcsolatban Gergely József biológus elmondta, hogy korábban a szikes talaj és a vízzáró réteg egészen nyár közepéig megőrizte az éltető vizet, mára azonban a drasztikus vízhiány, az ismétlődő és hosszan tartó aszályos periódusok miatt a puszta élővilága elveszítette az életfeltételeit. 

– Az élőhely teljesen kiszáradt. Olyan rendszeresen fészkelő, ritka madarak, mint a nagy godák, tavaly a szárazság miatt egyszerűen abbahagyták a költést. A pusztai élővilág, legyen szó madarakról, emlősökről vagy rovarokról, már nem találja meg a fennmaradáshoz szükséges feltételeket – nyilatkozta a szakember. 

A probléma megelőzésére és kezelésére évek óta szorgalmazzák a megoldást a civil szervezetek, környezetvédők és a mezőgazdasági termelők. Tavaly a BioSense Intézet szervezésében a magyarkanizsai városházán tartottak szakmai konferenciát a védett Járás megőrzéséről, ahol a magyarországi mintára a táj visszavizesítését és kétfunkciós csatornarendszerek alkalmazását javasolták. A civil szervezetek és az illetékes szervek képviselői közötti egyeztetések ellenére érdemi, rendszerszintű és minisztériumi változtatás azóta sem történt. 

– Ha ez a gyakorlat nem változik, a térségre nézve súlyos jövő vár. A vizes élőhelyekhez kötődő fajok, mint a nagy goda, a piroslábú cankó, a bíbic fészkelőállománya teljesen felszámolódhat. A kiszáradás miatt szegényedő növénytakaró közvetlenül visszahat a külterjes, extenzív állattartásra és a gazdálkodók megélhetésére. A klímaváltozás miatti hőségriadók már nemcsak négy-öt napig, hanem hosszú hetekig tartanak. Párologtató vízfelületek nélkül a helyi mikroklíma tovább melegszik és sivatagosodik – fogalmazott Gergely József. 

Hatvan évvel ezelőtt egy olyan folyamat vette kezdetét Vajdaságban, amely a mezőgazdasági területek növelése érdekében a vizes élőhelyek lecsapolását tűzte ki célul. A rendszerszintű vízelvezetés azonban mára átesett a ló túloldalára. Nem csupán a felszíni vizek tűntek el, de a mélyre ásott csatornahálózat a talajvizet is kiszívta a földekből. Szekeres Ottó, a Riparia Természetbarátok Egyesületének tagja szerint, ha nem hajtunk végre azonnali szemléletváltást, a vidék élhetetlenné válik. 

– Nem műszaki kérdésről van szó, illetve nem is a vízügy a felelős. A vízügy utasítást hajt végre, amelyet a minisztériumtól vagy még magasabb pozícióból kap. Ott kell egy gyökeres szemléletváltás, ki kell mondani, hogy többet nincs vízelvezetés, hanem vízmegtartás van – hívta fel a probléma súlyosságára a figyelmet a szakember. 

Szekeres Ottó szerint, ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a következmények beláthatatlanok lesznek. A talajvíz elapadásával párhuzamosan az állam előbb-utóbb kénytelen lesz korlátozni az ivóvízhasználatot is. Ennek végső eredményeként a vajdasági táj teljesen élhetetlenné válik az ember számára. 

– Ha nem lesz természetes hűtőrendszere a vidéknek, a nyarak elviselhetetlenné válnak, a mezőgazdaságból és állattartásból pedig többé nem lehet megélni. Ez a szülőföld elhagyására, elvándorlásra kényszeríti az itt élőket. Ezért elengedhetetlen, hogy a döntéshozók, az illetékes minisztérium és a szakpolitika azonnal megváltoztassák a vízügy feladatkörét. A vízelvezetés helyett a vízmegtartást kell az első számú állami prioritássá tenni. 

Arról is beszélt, hogy a megoldás kéznél van, és nem igényel bonyolult műszaki infrastruktúrát. A természetes domborzati adottságokat, a mélyedéseket és az egykori vizes élőhelyeket kell kihasználni. A téli és kora tavaszi időszakban rendelkezésre álló csapadékvízzel el kell árasztani ezeket a területeket. A kanizsai Járáson ez senkinek sem okozna gazdasági kárt, mivel ezek a területek túlnyomórészt gyepterületek, amelyeknek kifejezetten szükségük van az időszakos vízborítottságra. A táj geodiverzitása, a homoki gyepek, a sztyepprétek és a vizes élőhelyek váltakozása tökéletes alapot nyújt ehhez. 

A környezetvédők és a biológusok jelzései egyértelműek; a jelenlegi, évtizedes beidegződéseken alapuló vízügyi megközelítés közvetlenül veszélyezteti a magyarkanizsai Járás teljes élővilágát és a helyi gazdálkodás jövőjét. Sürgős, országos és rendszerszintű jogszabályi változtatásokra van szükség ahhoz, hogy a víz elvezetése helyett a vízmegtartás váljon a legfőbb prioritássá. A témával kapcsolatban megkerestük Dušan Kneževićet, a zentai DTD Vízgazdálkodási Vállalat igazgatóját is. Szerettük volna megtudni tőle, hogy a rendkívüli vízhiány és szárazság ellenére miért döntöttek a védett Járáson az árkok újbóli mélyítése mellett, rendelkeznek-e a természetvédelmi hatóságok engedélyével, valamint hogy terveznek-e lépéseket tenni a víz elvezetése helyett annak megtartására. Az igazgató azonban nem nyilatkozott lapunknak. 

Bővebben: