| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2026.01.23.
Lélekablak Magyarkanizsán

Lélekablak – A szabadság ára címmel tartott nagy sikerű előadást Rékasi Károly színművész január 20-án, kedden este Magyarkanizsán. A Cnesában lezajlott eseményre sokan eljöttek. Voltak, akik Márai Sándor írói munkássága előtt tisztelegtek, mások kifejezetten Rékasi Károly miatt érkeztek. A magyarországi szappanoperából is ismert színész előadását látva azonban senkinek nem jutott eszébe egykori szerepével azonosítani, hisz olyan produkciót láthattak a nézők, amely színvonalával nem engedett elkalandozni más irányba. 
Magyarkanizsán a magyar kultúra napja alkalmából több programot is szerveztek. Rékasi Márai-estje nyitotta a sort a József Attila Könyvtár szervezésében. Az előadás az 1948 utáni időszakot mutatja be Márai képzeletbeli szemüvegén keresztül, az alkotóember gyötrelmes belső vívódásait érzékelteti egy számára idegen közegben. 
Rékasi Károllyal az esemény előtt volt alkalmunk beszélgetni az előadásról, aminek során a saját lelkébe is bepillantást engedett. A beszélgetés közben tanúsított nagy fokú alázatosságot tanítani kellene. Emberségből és művészetből is követendő példát állított elénk. 
– Káprázatos hölgyekhez tartozhatom, amilyen a feleségem és a leányom, akik időnként súgnak nekem. Nagyon érdekes volt, magamban már nevettem, amikor egyik alkalomra mindkettejüktől egy-egy Márai-kötetet kaptam. Egyszer egy utazásunk alkalmával is éppen Márai Füves könyvét vittem magammal. A dolog érdekessége, hogy az utazásra szorongva indultam el. Hol nyitottam ki azon a reggelen a Füves könyvet? Ahol arról osztotta meg Márai a gondolatait, hogy ha elmész otthonról, legyél bátor, ne próbáld az otthont magaddal vinni, állj szembe a kihívással. Mindezek után gondoltam azt, hogy nekem dolgom van Máraival, foglalkoznom kell vele, és figyelnem kell a környezetemre. Az előadásból is kiderül, mennyire fontos, hogy a Jóisten hová is helyezett minket ezen a Földön, kikhez tartozunk, mi az, ami érték az életünkben – avatott be bennünket a színész, majd magáról az előadásról is beszélt. 
– Márai hozott egy döntést, de ez az előadás végig megmutatja azt, hogy miért is juthat egy ember ilyen helyzetbe, noha az indíttatása, az attitűdje egészen más volt. Hallatlanul kíváncsi lennék Máraira, nagyon vágyom arra, hogy beszélgethessek vele, miközben tudom, hogy pokolian félnék tőle. Nagyon erős éntudata lehetett, tökéletesen tisztában volt a világgal, önmagával, saját értékeivel. Márai nagyon sok olyan dolgot kimond, ami nekem is időnként már eszembe jutott. Ő önmagát sikeres embernek festi le. Én is azt mondom, merjük már kimondani a saját értékeinket, merjük nevén nevezni, ha mi hiszünk abban, hogy valamiben jók vagyunk, értéket képviselünk – emlékeztetett a színész, akitől az iránt is érdeklődtünk, hogy a határon túli közönség hogyan fogadja az előadást. 
– Minden előadás napján délelőtt otthon afféle ráhangolódásképp elmondom az előadás szövegét. Magyarkanizsára jövetelem előtt is ez történt. Jöttek a gondolatok közben, arról is, hogy most az anyaországon túlra utazom, és tudtam, hogy itt más tartalommal telnek meg az este mondatai – mondta el Rékasi Károly. 
Az előadást és az azzal járó élményt vastapssal köszönte meg a magyarkanizsai közönség, amely visszavárja Rékasi Károlyt. 

Bővebben: 




Lélekablak Magyarkanizsán