| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
A szombati nappal véget ért az idei Malomfesztivál. A hajrában is külföldi, magyarországi és vajdasági előadók váltották egymást a színpadon. A népi hangzásvilágtól egészen az elektronikus zene különböző ötvözetéig számos műfaj helyet kapott a programban.
A fesztivál minden évben sok fiatalt vonz. A horgosi Berényi Bálint még csak tízéves, de ez már a harmadik idénye a Malomfesztiválon. „A harmadik Malomfesztiválom, és azért ...
|
|
|
A helyi hívek mellett a környező településekről érkezők is részt vettek a szentmisén, amelyen a közösség összetartozásának fontosságát hangsúlyozták, valamint azt, hogy a búcsú a lelki megújulást és az új kezdetet jelképezi.
A templombúcsú minden évben fontos esemény a település életében, hiszen nemcsak vallási ünnep, hanem a közösség összetartozásának jelképe is. Az ünnepi szentmisére számos hívő érkezett a környező településekről ...
|
|
|
Rekkenő, embert próbáló hőségben rendezték meg Martonoson a 24. Nemzetközi Halászléfőző Versenyt, melyen összesen 85 hazai, magyarországi és felvidéki csapat ragadott fakanalat.
Már a kora délelőtti órákban benépesült a helyi közösség épülete mögött lévő park. A csapatok többsége a pontyot filézte, mások a bogrács alá gyújtottak, de olyanok is akadtak, akik a jó halászléhez elengedhetetlen fűszerek előkészítésével foglalatoskodtak. ...
|
|
|
Szombaton, augusztus 1-én tartották az oromi helyi közösség szervezésében az V. Sörfesztivált és az Oromiak Kilencedik Nagy Világtalálkozóját a helyi általános iskola udvarában. A programok már délután elkezdődtek és egészen éjszakába nyúlóan tartottak. Most már hagyománnyá vált, hogy a szomszédos kiserdőben főzőversenyt tartanak ezen a napon, és ez így volt idén is, amikor tizenkilenc csapat mérte össze tudását a gasztronómia terén. Főttek a paprikások, ... |
|
|
Szombaton, augusztus 1-én tartották meg Magyarkanizsán, a focipályán a kismotorfecskendő-szerelési bajnokságot. A nálunk még szokatlan elnevezést lassan, de biztosan meg kell tanulnunk, hisz egy ekkora esemény nem maradhat szó nélkül. A magyarországi országos kismotorfecskendő-szerelési bajnokság egyik fordulóját első alkalommal szervezték meg Vajdaságban, de valószínűleg nem utoljára. Tavaly már volt egy főpróba, amikor ezt a fajta versenyzést kipróbálták, ... |
|
|
|
|
|
|
|

A Csigabiga Észak-vajdasági Gyógypedagógusok Egyesülete több évtizedes múltra tekint vissza. Célja egyebek között a sajátos nevelési igényű tanulók támogatása, életminőségének javítása. Magyarkanizsán is igen sokrétű a tevékenységük. Mindezekről, valamint az időszerű programjaikról Pakai Bózsó Tímea, az egyesület elnöke számolt be.
– Gyakran szervezünk olyan programokat, ahol ezeknek a gyerekeknek lehetőségük van kibontakozni, és megmutatni egyéni képességeiket, erősségeiket. Egyik ilyen a már hagyományos ádventi rajzpályázat és szavalóverseny, amelyet a közelmúltban tartottunk meg a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola épületében. A projektben húsz gyermek vett részt, a gyógypedagógiai tagozat 2–8. osztályáig. Rajzokat, osztálymunkákat alkottak az ünnep jegyében, valamint szavalataikkal tették ünnepélyesebbé a rendezvényt – mesélte Pakai Bózsó Tímea.
– A verseny ezúttal is bebizonyította: nincs lehetetlen, amit szavakban néha nehéz kifejezni, azt egy-egy gesztus, tekintet is át tudja adni. A szavalatok minden formája egyedi volt, ahogy minden gyermek is az. A jelenlévő szívében ott maradt az az üzenet, hogy a kommunikáció nemcsak a szavakról szól, hanem az őszinte kifejezés bátorságáról is – zárta gondolatait az egyesület elnöke.
A Csigabiga programja Magyarkanizsa önkormányzatának támogatásával valósult meg, az elkövetkezőkben pedig további projektekkel készülnek a sajátos nevelési igényű tanulók számára.
Bővebben:
Magyarkanizsán tevékenykedik a Csigabiga
|
|
|
|
|
|