| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Horgos adott otthont szerdán a XV. Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató mesemondó délvidéki elődöntőjének.
Az idei elődöntőre 21 mesemondó érkezett, a legtöbben Felsőhegyről, Hajdújárásról, Ludasról és Zentáról – emelte ki Csányi Tamara szervező. Hozzátette, hogy a gyerekek változatos mesékkel készültek, egyetlen történet sem ismétlődött, így a közönség és a zsűri 21 különböző ...
|
|
|
A méztermelés szempontjából, különösen a repceméz tekintetében, eddig inkább közepes, sőt gyengébb évnek ígérkezik az idei Vajdaságban. A legnagyobb gondot idén is az időjárás okozta, ugyanakkor az akácból legalább valamennyi mézet sikerült pergetni, ami az elmúlt évekhez viszonyítva már önmagában is pozitívumnak számít, derült ki a méhészek beszámolóiból.
Az idei tavasz több hullámban hozott lehűlést, erős szelet és helyenként ...
|
|
|
Közeleg a tanév vége. A tanulók és az iskolák számára egyaránt kihívásokkal teli ez az időszak. A diákok azért aggódnak, hogy sikerül-e az érettségi vizsgájuk, és olyan szakra iratkozhatnak-e, amilyenre szeretnének, az iskolák pedig abban reménykednek, hogy az új tanévben is sikerül feltölteniük a diáklétszámot a minisztérium által jóváhagyott szakirányokon.
Papdi István, mezőgazdasági technikus szakon érettségiző tanuló ...
|
|
|
Egyre többen érdeklődnek, hogy mikor virágzik a Tisza. A június közepe táján, 10-e és 15-e között esedékes látványos kérészrajzásra sokan kíváncsiak. Kevés hasonló természeti csodában lehet részünk szűkebb pátriánkban. Az idei kérésznász előjelei már csalhatatlanul mutatkoznak a Tisza egyes szakaszain, különösen ott, ahol a folyóvíz sodrása miatt a meder nem tud eliszaposodni. Ilyen ideális, szilárd aljzatú, agyagos medrű tiszavirág-élőhely a Magyarkanizsa ... |
|
|
Első alkalommal adott otthont Szerbia a balneológia és klimatológia területét érintő témák világkongresszusának.
A banja koviljačai gyógyfürdőben megtartott nemzetközi szakmai találkozón a világ számos országából érkezett kutatók és orvosok osztották meg tapasztalataikat a gyógyvizek, gyógyiszapok és a klímaváltozás egészségügyi hatásai kapcsán.
Dr. Klímó Attila, a Magyarkanizsai Gyógyfürdő főorvosa elmondta: ...
|
|
|
|
|
|
|
|

Október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepén a horgosiak is tisztelegtek a hősök emléke előtt. A falu központjában lévő emléktáblánál az egybegyűltek közösen elénekelték nemzeti himnuszunkat. Ezt követte a horgosi diákok megemlékező összeállítása, majd Vass Zoltán történész ünnepi beszédét hallgathatták meg a tiszteletadók.
– Nem egyszerű ünnep ez. Nehezebb hozzá kulcsot találni, mint más történelmi pillanatokhoz. Még nem olyan régi, hogy a történelem hideg távolsága megszépítse, és már nem annyira közeli, hogy személyes emlékként fájjon. De még élnek köztünk, akik látták, átélték, és akiknek szívében ott ég a tűz, amit egy nemzet gyújtott akkor, amikor a világ már azt hitte, minden reményt kiöltek belőle. 1956 nem politikai számítás, nem hatalmi manőver volt, hanem egy nép szívdobbanása. Egy nemzet, amely nem bírta tovább, hogy idegen hatalmak, idegen eszmék diktálják, hogyan éljen, mit gondoljon, kiben higgyen. A kommunizmus vasfüggönye mögött akkor is volt valami, amit nem lehetett bezárni: a lélek. Akkor, amikor a félelem volt a törvény, a hatalom géppuskái biztosították a béke rendjét, a magyarok kimondták, hogy elég volt! A forradalom nem politikai jelszavakkal kezdődött, hanem a szabadság vágyával. Egy egyetemistafelolvasással, egy költői szóval, egy zászló kivágásával, és abból a csendből, amelyet már nem lehetett tovább hallgatni. 1956-ban a magyar nép nemcsak a kommunizmus ellen lázadt, hanem a félelem, a meghunyászkodás és a közöny ellen is – mondta egyebek között Vass Zoltán.
A beszéd után elhelyezték a tisztelet és emlékezés koszorúit a horgosi emléktáblánál. Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának képviseletében Juhász-Döme Andrea első beosztott konzul, a Magyar Nemzeti Tanács nevében Pletikoszity Árpád, Magyarkanizsa önkormányzata nevében Bicskei Ibolya és Újvári Zsombor, a Vajdasági Magyar Szövetség községi és helyi szervezetének nevében Samu Tibor és Dávid József helyezték el a koszorúkat, Horgos helyi közösség képviseletében pedig Sors Róbert és Dudás Zoltán koszorúztak.
Bővebben:
Egy nép szívdobbanása
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek Horgoson is
|
|
|
|
|
|