| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
| Ifjúság |
 

   2025.07.17.
Pályaválasztási tanácsadás és útmutatás

Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodája (OZ) május elején mentorprogramot indított a pályaválasztás előtt állóknak. Az OZ Nexus célja, hogy azokat a fiatalokat, akik gondolkodnak a továbbtanuláson, összekösse olyan felnőtt személyekkel, akik ebben a segítségükre lehetnek. A kezdeményezésről Hubai Dávid ifjúsági koordinátorral és a mentorprogram felelősével beszélgettem. 


– Több kérdés is érkezett felém a pályaválasztással kapcsolatban, így született meg az ötlet, hogy létrehozzuk ezt a programot. Akik befejezték az egyetemet, vagy néhány éve dolgoznak egy szakmában, betekintést nyújthatnak egy karrierút rejtelmeibe, ezzel segítve a fiatalabbak választását. 


 Kik jelentkezhetnek mentornak, mentoráltnak? 


– Mentornak olyan emberek jelentkezését várjuk, akik lehetőleg Vajdaságból származó fiatal felnőttek néhány éves szakmai tapasztalattal, vagy felsőoktatásban vettek részt, és szívesen megosztanák tudásukat a fiatalabb generációval. Mentorált pedig bárki lehet, aki továbbtanulás előtt áll, vagy kezdő egyetemista, és szeretne egy kis segítséget a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban. 


 Hogyan vehetik fel veletek a kapcsolatot az érdeklődők? 


– Aki mentor szeretne lenni, írhat nekünk a közösségimédia-platformjainkon, és egyeztetünk a továbbiakról. A mentoráltak pedig a nyilvánosan is elérhető űrlap kitöltésével jelentkezhetnek, amely szintén megtalálható az oldalainkon. 


 Hogyan zajlik egy mentorálás? 


– A jelentkezés során a mentoráltnak meg kell adnia, hogy miben szeretne segítséget kérni, és mi ez alapján kirendeljük mellé a legmegfelelőbb mentort. Összekötjük őket, majd egymással egyeztethetnek a kapcsolattartás módjáról. Kommunikálhatnak online is, így a távolság nem lehet akadály, ugyanakkor a személyes kapcsolattartásra is biztosítunk helyet Magyarkanizsán az IT-Hub Közösségi Iroda épületében. A mentorálás lehet egy- vagy többalkalmas is, attól függően, hogyan egyeznek meg, vagy milyen témában van szükség segítségre. Az is előfordulhat, hogy valaki konkrét kérdés nélkül jelentkezik, inkább általános dolgok érdeklik, vagy még nem döntötte el, hol tanulna szívesen tovább, ebben az esetben is tudunk segíteni. 


 Jelenleg hol lehet találkozni veletek, szerveztek eseményeket? 


– Van egy előadás-sorozatunk, amely azért jött létre, hogy különféle szakmákat mutassunk be a résztvevőknek. Igyekszünk minél színesebb palettát felmutatni, hogy mindenféle szakmát megismerhessenek az emberek. Eddig volt történész, emberi erőforrásért felelős, a következő előadónk pedig hivatásos honvéd. A jövőben is folytatjuk ezeket az előadásokat, valamint néhány meglepetéssel is készülünk, amelyekről még nem szeretnék többet elárulni. 


Bővebben: 

 




Pályaválasztási tanácsadás és útmutatás