Fiatal kora ellenére a magyarkanizsai Pavlov Ivan már sikert sikerre halmozott siklóernyőzésben. Emellett feleségével fotóznak, ugyanakkor martonosi földjeiken is gazdálkodnak. Mint mondta, megvan annak a szépsége és a nehézsége is, amikor valaki a saját maga főnöke, de ők szeretik ezt a néha nem könnyű életformát. A siklóernyőzéssel már lassan két évtizede találkozott, és azóta is szerelmese ennek a sportnak. 
– Ez régen kezdődött, még 2007-ben. Keresztapám, Ónody Miklós és barátja kezdett siklóernyőzéssel foglalkozni Magyarkanizsán, amit az ikertestvéremmel csodálattal figyeltünk. Kezdetben csak segédkeztünk, kiteríthettük az ernyőt, majd mivel a mi vidékünkön nincs hegy, az autó csörlője egy kötél segítségével felhúz bennünket, és mi ebben a munkában is részt vállalhattunk. Először az autót hajtottuk, segítettünk, később pedig én magam is próbálkozni kezdtem, először csak a földön. Ezt így kell csinálni, hisz először a talajon kell megtanulni és begyakorolni a repüléshez fontos tudnivalókat. Tíz nap tanulás következett, amit nagyon élveztem, hisz ott volt a tudat, hogy hamarosan már szó szerint is a föld fölé kerülhetek – mesélte Ivan. 
– Kezdetben, keresztapám biztatására, évente egy-két versenyen vettünk részt, majd komolyabban belevágtunk az edzésbe. Minden feltétel adott volt ahhoz, hogy komolyabban foglalkozzam siklóernyőzéssel, így nagy örömmel és lelkesedéssel kitartóan edzettem. A délutánjaim azzal teltek, hogy a reptéren edzettem, és ez meg is hozta a gyümölcsét. Volt olyan év, hogy ezer leszállásom volt csak edzésben. Mára ez már csökkent, a tudással párhuzamosan, de napjainkban sem veszem félvállról, hisz csak a kitartó munka hozhat eredményt. Közben verseny versenyt követett, mindenhová nagy örömmel mentem, hisz minden pálya másmilyen. Különbözőek az adottságaik, és ez kihívást, tapasztalatot, ugyanakkor hatalmas élményt is jelent – fejtette ki Pavlov Ivan, majd így folytatta: 
– Minél több helyre eljut az ember, annál tapasztaltabb lesz. Nálam is így kezdődött. Először csak egy-két hazai versenyen vettem részt, majd egy-két nemzetközi versenyen, és bekerültem a válogatottba, aztán ösztöndíjas lettem, és nagyon sok helyre eljutottam ennek köszönhetően. Amatőr szinten is bárki próbálkozhat. Fiatalon volt elég időm és elszántságom, és azt hiszem, némi tehetség is szükségeltetik hozzá. Fontos, hogy az ember nyugodt legyen, főleg a végén, mert az a legfontosabb. Néha maga a repülés 5-10-15 percből áll, de nekünk kiemelten fontos az utolsó 10 másodperc, amikor leeresztjük a lábunkat a palacsintára, ami egy mérőeszköz. Néha 10 kilométer/órával szállunk le, máskor pedig 40 kilométer/órával – magyarázta Ivan, aki arról is beszélt, hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe a versenynél, és kiderült, hogy a biztonságos repülés az egyik legfontosabb, erre külön hangsúlyt fektetnek. 
Ivan eredményeiről is szót ejtettünk, és elmondta, hogy minden versenykategóriában, a nemzeti bajnokságtól a ligán át, a nemzetközi versenyeken keresztül, az Európa-kupák, Európa-bajnokságok és világbajnokságok is hoztak eredményt. 
– Mindenhonnan van érmem egyénileg is, és csapatban is. Egyedül a világbajnokságról nincs egyéniben, viszont Európa-bajnokságról egyéniben van két érmem. Csapatban Európa-bajnokságot nyertünk, világbajnokságon voltunk másodikak, Európa-bajnokságon harmadikak, és a csapatunk éveken keresztül első volt a világkupán. A versenyeknek köszönhetően sok országban jártam, többek között Kínában, Tajvanon, Kazahsztánban, Cipruson, Indonéziában – mesélte Ivan, aki a legutóbbi Európa-bajnokságot tartja az egyik legjobb élményének, amiről bővebben is beszélt: 
– A verseny Albániában zajlott tavaly októberben 110 versenyző részvételével. Nem nagy elvárásokkal vágtam neki, csak szerettem volna benne lenni az első tízben. Nyugodtan vágtam bele, majd ahogy haladt a verseny, egyre jobb és jobb teljesítményt nyújtottam. Ebben a sportban nem éri meg nagyon előre tervezni, hiszen nagyban függünk a széljárástól is, amire nincs kihatásunk. A koszovói versenyzők például 100 ezer eurót kaptak volna az első helyért, nekem viszont nem volt ekkora tétje a versenynek, mégis sikerült jól teljesítenem – magyarázta szerényen Ivan, bár a lényeg az, hogy az Európa-bajnok a magyarkanizsai Pavlov Ivan lett. 
Aki szeretne siklóernyőzéssel foglalkozni, szeretné megtanulni és élvezni ennek a sportnak a szépségeit, keresse fel bátran a magyarkanizsai fiatalembert a közösségi oldalakon, hisz már oktatást is vállal, még Újvidéken is. Ahogy elmondta, most már csak egy világbajnoki érmet lenne jó begyűjtenie, amire októberben lesz lehetősége Törökországban. Szurkolunk neki! 

Bővebben: