A Dobó Tihamér Képtárban április 24-én nyitották meg az Almási Gábor-emlékkiállítást a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény szervezésében. Egy vándorkiállítás ez, amely Almási Gábor szobrászművész halálának 30. évfordulója alkalmából jött létre, és amelyhez a Szabadkai Városi Múzeum gyűjtötte össze a művész hagyatékát. Ez alkalommal a pannók mellett szobrok és azok a rajzok is szerepelnek a kiállításon, amelyeket tavaly Bata Johanna adományozott a szabadkai múzeumnak.
A magyarkanizsai megnyitót alkalmi műsorral fűszerezték, irodalmi összeállítással mutatkozott be a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény színjátszó szakosztálya és Füzesi Gergő zongorista, a Magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola diákja. A kiállítást Ninkov K. Olga, a Szabadkai Városi Múzeum művészettörténésze nyitotta meg, aki ismertette Almási Gábor művészetét, és végigvezette a közönséget a tárlaton. Akit érdekelt, annak minden szoborról és pannóról mesélt valamit.
Az emlékkiállítás május 16-ig látogatható a Dobó Tihamér Képtárban. A művészről szóló pannókiállítás létrejöttét a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.
Almási Gábor szobrászművész völgyesi, oromi és ustorkai kötődése
Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma kapcsán került Almási Gábor szobrászművész 2023-ban újfent a figyelem középpontjába, ugyanis a művész sok Petőfi-szobrot hagyott az utókorra. Ezek közül két mellszobor ma is megtalálható Oromon: a nagyobb a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben, a kisebb a helyi közösség irodájában. Hogy mikor kerültek ide, már nem tudni pontosan, talán az 1970-es években.
Almási Gábor kötődése térségünkhöz azonban sokkal régebbi.  
Tót származású és nemesi gyökerű nagyapja, Almási Gáspár (1852–?), aki élete végéig törte a magyar nyelvet, a XIX. század második felében, szerszámait magával hozva a Felvidékről, bognárként érkezett a vidékre. Horgosi lakhelyéről 1878-ban Martonoson megnősült, ugyanis a Martonoshoz tartozó ustorkai tanyavilágból vette feleségül Nagy Imre lányát, Nagy Annát (1857–?). Egy ideig kovácsmester sógorával, Nagy Lajossal (1855–1944) dolgozott együtt Ustorkán. Így lett belőle ustorkai (martonosi) lakos. Egy újabb megálló beiktatása után családjával Völgyesen telepedett le. Legidősebb gyermeke György 1880-ban, még Ustorkán született, akit Martonoson anyakönyveztek, a következő kettő Ludason, de a többi hat már Völgyesen látta meg a napvilágot, és feltehetően Csantavéren anyakönyvezték mind a hatot. A gyermekek születési éveit követően a család 1884 és 1890 között érkezett Völgyesre. A családfő itt is folytatta mesterségét, felesége pedig a sublót tetejéről kezdte árulni a tanyavilágban is nélkülözhetetlen portékákat: a gyufát, a sót, a mécsest, a lámpabelet stb. 1894-ben, amikor megteremtődtek rá a feltételek, az asszony, Nagy Anna nevére hivatalosan is szatócsboltot nyitottak, és mellette kocsma is nyílt az épületben. Ezek vezetéséből a századforduló környékén már György fiuk is kivette részét.  
Almási Gábor szobrászművész Almási György fia volt.
Az Almásiak, a családfő származási helye után, a Tót ragadványnevet kapták, és hosszú időn át meghatározó személyiségei lettek a falunak. Egykori tulajdonuk pedig ma Völgyes művelődési háza.
Almási Gábor életének, egyebek mellett, térségünkhöz kötődő szakaszairól az 1981-ben, 70. születésnapjára megjelent Szobortalan égaljról jöttem című önéletrajzi írásában olvashatunk. (Életjel kiadó, 1981)
Írásának bevezető részében a többi között ezt olvashatjuk:
„Az ember a hajlamait, képességeit részben örökli, részben megszerzi. Anyám határtalanul szerette a szépet, apámat úgy ismerték, mint szorgalmas, törekvő embert. Az öregapám bognármester volt. Munkáiról sok dicserő szót hallottam. A nagybátyám, akinek a tanítványa is lettem, tehetséggel tervezte, faragta a bútordíszeket, ő volt az »aranykezű ember«: így emlegették. A vagyongyűjtéshez egy sem értett, hát ezt is örököltem, nem csak a munka szeretetét.”
Gyerekkorának állomásai  
Almási Gábor 1911-ben Tóthfaluban, Almási György második házasságában látta meg a napvilágot. Édesapja az idő tájt ott volt kereskedő. Édesanyja a budapesti születésű Nagy Anna lett. Almási Gábort Magyarkanizsán anyakönyvezték. Élete első évét töltötte Tóthfaluban.
Erről így ír a Szobortalan égaljról jöttem című önéletírásában:
„Tóthfalu a század első éveiben csupán néhány házból állt. Élt itt egy gazdag földbirtokos, Tóth József; épített itt egy templomot, a környék lakossága pedig az ő birtokán dolgozott. Ezen a tájon nem volt szatócsüzlet; a nép kocsin járt vásárolni Kanizsára, Zentára vagy Csantavérre. Így a kocsikázásokkal sok munkanap eltelt, ami nem fizetődött ki a földbirtokosnak.”

Bővebben: