Nem sokszor találja szemben magát az ember ambiciózus fiatalokkal, akik évekre előre tudják, milyen utat szeretnének bejárni az életben. Kis Botondot, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákját röviden úgy lehetne jellemezni: céltudatos. Kitartása irigylésre méltó, eddig elért eredményei alapján pedig joggal látjuk benne a jövő rakétamérnökét. 
A magyarkanizsai fiatalemberrel először 2024 júliusában beszélgettem, akkor a CanSat elnevezésű műholdépítő verseny kapcsán ismerhettük meg munkásságát. A verseny lényege, hogy egy italosdoboz méretének megfelelő műholdat kell építeni, mely a fellövés után különféle feladatokat, méréseket végez a légtérben. 
– Az egész ott kezdődött, amikor a nyolcadik születésnapomra kaptam egy távcsövet és egy csillagászati atlaszt. Akkor elkezdtük apuval a csillagokat nézegetni, és egyszerűen elámultam az egészen. Nem tudtam, pontosan mit akarok, de abban biztosan voltam, hogy az űrrel szeretnék foglalkozni. Az űrhajóstól a csillagászig minden megfordult a fejemben, végül elkezdtem részt venni mindenféle ehhez kapcsolódó eseményen, köztük a Magyar Asztronautikai Társaság felső tagozatos diákoknak szóló pályázatán. Hetedikes koromban meghívtak a táborba, melyet akkor online tartottak meg a világjárvány miatt, 2021 nyarán. Az online tábor révén jó néhány emberrel megismerkedtem, a következő évben pedig újra elmentem a táborba, mely akkor már élőben folyt. Itt hallottam először a CanSat versenyről is. 
* A legutóbbi beszélgetésünk óta még jelentősebb eredményeket értél el. Mi minden történt veled? 
– Sok dolog folytatódott, és kezdődött néhány új is. Azon a nyáron fogtam bele a rakétamodellezésbe. Eljutottam Bajára, a Bajai Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület űrkutatási és rakétaépítő táborába, ahol megépítettem az első rakétámat. Azóta részt vettem a MOL – Új Európa Alapítvány pályázatán, melyen diákok kutatómunkáját szponzorálják, és ezáltal kaptam támogatást a rakétaépítésre. Egy másik rakétaprojektumomat – mely még tervezési fázisban van – a magyar Nemzeti Tehetség Program finanszírozta, szintén egy kutatópályázat által. 
* Milyen tapasztalatokkal sikerült hazatérni a bajai táborból? 
– A nulláról indultam, és ott sikerült például először elérni, hogy rendesen működjön a rádiós kommunikáció a rakétával, hogy kapjak adatokat lent a földön, amíg repül. Ott történt igazából az út kitaposása elektronikai szempontból a következő CanSat versenyhez. 2025 áprilisában a CanSaten meg tudtuk csinálni, hogy két ejtőernyőt teszünk a műholdra, egy kicsit, hogy ne vigye messze a szél, amikor zuhan, és egy nagyobbat, mely 500 méteren nyílt ki. Azt, hogy hogyan kell több ejtőernyőt kezelni, elektronikával irányítani, a rakétánál tapasztaltam ki. Hatalmas tapasztalatszerzés volt, hozzásegített ahhoz, hogy a 2025-beli CanSatre ne úgy menjek, mint kezdő, és ahhoz, hogy abban az évben elhozzuk a magyarországi verseny fődíját. Egy háromszemélyes csapattal vágtunk neki az iskolámból, és persze még ott volt mentorunk, dr. Esztelecki Péter tanár úr is. Megtanultam, hogyan kell egy csapatot menedzselni, és azt is, hogyan kell szponzorokat találni az ilyen projektumokhoz. A fő támogatónk a Málna PC volt, tőle kaptuk a legtöbb alkatrészt, melyből a műhold lett. Emellett küldtek nekünk anyagokat, hogy minél gyorsabban belejöjjünk. Másik jelentős támogatónk a Szegedi Tudományegyetem volt, mely a másik mentort adta, dr. Kiss Ádámot, aki a szakmai dolgokban tudott segíteni bennünket. Azzal, hogy megnyertük a magyarországi fordulót, elmehettünk Hollandiába az ESTEC-be (European Space Research and Technology Centre), mely az Európai Űrügynökség (European Space Agency) legnagyobb telephelye és technikai központja. A látogatásnak volt egy konferencia része, ahol az összes ország nyertes csapata bemutatta egymásnak a munkáját. Volt ott egy csomó űrmérnök, akik elmondták a véleményüket a munkánkról, emellett betekinthettünk az ott dolgozó mérnökök munkájába is. 
* Úgy látom, nagy hatással volt rád az ESTEC-ben tett látogatás, mi az, amiben fejlesztett ez az út? 
– Csak még jobban megszerettem az egészet, és megerősített abban, hogy ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben. Rengeteg technikai dolgot tanultunk, az ejtőernyőktől kezdve a forrasztási technikákon át addig, hogy hogyan tervezzünk jobb áramkört. Ezen felbuzdulva 2025 nyarára jött a projektum ötlete, hogy folytassuk a rakétázást, mivel a műholdak terén a CanSat versennyel, amit lehetett, elértem, és úgy voltam vele, hogy ebben is szeretném megmérettetni magam. Megépítettem a második nagy rakétámat, a Neptunt, mely 2 méter magas volt, 76 mm átmérőjű, üvegszálból voltak a szárnyai, a törzse pedig karbonszálból, és körülbelül 3 kiló volt üzemanyaggal megtöltve. Ez az első rakétámhoz képest egy hatalmas ugrás volt, például itt már nem gyárilag kész hajtóművet használtam, hanem egyik ismerősöm készített egy kísérleti hibrid hajtóművet. Tehát nem olyan, mint a tűzijáték, hogy csak benne van az üzemanyag, meggyújtjuk, és felmegy, hanem egy palackból kapja az oxidálószert, nitrót, és azt engedi be az üzemanyag köré, mely viszont szilárd halmazállapotú, PVC, műanyag, és ezt égeti. Ezzel sokkal nagyobb teljesítményt lehetett elérni, mint az előző rakétámmal. Ennél továbbá az volt a vezérgondolat, hogy ami csak lehet, saját készítésű legyen benne. Tehát ha van is belőle bolti változat, nem fogom megvenni, hanem inkább saját magam készítem el a megfelelőjét. Az ejtőernyőket is én varrtam kisebb-nagyobb sikerrel, emellett teljesen saját készítésű elektronika vezérelte. Kétszer repült, és ez volt az első rakétám, mely átlépte az 1 kilométeres magasságot, pontosabban a második repülésén 1308 métert repült. Első alkalommal leszakadt az ejtőernyő, úgyhogy volt rajta javítanivaló. Második alkalommal pedig összegabalyodott, és csak azt láttuk, ahogy bukdácsolva esik lefelé a rakéta. Végül kettétört, de ez nem tartott vissza, inkább még több motivációt adott ahhoz, hogy csináljam meg jobban, és valóban úgy működjön, ahogy én azt szeretném. 
* Feltételezem, nem mindegy, hol engeded szabadon ezeket a rakétákat. 
– A Bajai Tudományos Ismeretterjesztő Egyesületnek van egy rakéta- és ballonszakosztálya, ez rendez minden évben rakétás napokat, valamint egy tábort. Ilyenkor mindenki elmegy Bajára, de nemcsak Magyarországról érkeznek, hanem Szerbiából, Szlovákiából, Lengyelországból, Csehországból, Romániából is. Sikerült itthon is elrendezni egy kilövést, Szabadkán, a békovai reptéren, de Baján azért jobb, mert nagyon nagy a terület. Ott, ha beesik egy földre a rakéta, a gazdák sem lepődnek meg, mert tudják, hogy ott vagyunk, számítanak rá. Volt már rá példa, hogy 8,5 kilométerre szedtünk össze rakétát, egy mező közepén. 
* A World Robot Olympiad nemzetközi robotépítési és -programozási versenyen már többször is részt vettél, 2023-ban eljutottatok a világbajnokságra Dániába, majd 2024-ben a hazai fordulón második helyezést elérve sikerült kijutni Olaszországba, a nemzetközi döntőre. A 2025-beli verseny milyen eredménnyel zárult? 
– Sikerült elsőnek lenni a csapatommal a tavalyi szerbiai országos bajnokságon, így kijutottunk a világbajnokságra Szingapúrba. Az óriási élmény volt, már magában a várost látni. Minden hatalmas, legalább ötven évvel előttünk járnak minden szempontból. Minden percben jön egy metró, természetesen robot vezeti, és annak érdekében, hogy valaki nehogy beessen a peronról a sínekre, ajtók vannak felszerelve, és amikor odaér a metró, akkor ezek az üvegajtók kinyílnak, mint a liftnél, és lehet ki-be szállni. Szívesen élnék Szingapúrban, ha jobb volna a klímája és a kaja, mert az a klíma nem európai embernek való, nagyon párás. Nálunk is szokott 35 fok lenni, de ott folyamatosan 99%-os a páratartalom. Turistaként és versenyzőként is hatalmas élmény volt eljutni oda. Egy álmom volt, hogy elmenjek Kelet-Ázsiába. Európán belül már sokfelé jártam, de az európai kultúrák között azért akkora különbséget nem veszünk észre, mint, mondjuk, egy európai és egy kelet-ázsiai kultúra között. 
* Milyen eredménnyel zárult a szingapúri út? 
– Úgy mentünk el, hogy nem számítottunk nagy eredményre. Mi ezt hétvégenként, hobbiból csináljuk, az ottani csapatok több mint felének meg szinte ez az élete. Profi szinten foglalkoznak vele, az első egyharmadban végző versenyzők mind kelet-ázsiai csapatok, nekik a robotika és az informatika nagyon fekszik. A 80. helyezés környékén zártuk a világversenyt, de sokkal inkább világot látni, szórakozni és az élmény végett mentünk, mintsem a győzelemért. 
* A magyar állam nemrég, március 28-án egy rangos elismerésben részesített. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében átvehetted a köztársasági elnöki különdíjat. Hogyan fogadtad, hogy téged választottak? 
– Úgy érzem, hogy ez a díj az összes projektumom, versenyeredményem összefoglalva. Minden, amivel eddig foglalkoztam, az a rengeteg idő és munka, amelyet beleöltem ebbe, el lett ismerve. Valójában a Felfedezettjeink elnevezésű pályázat miatt kaptam, mely tehetséges diákoknak szól, és egy tanárnak kell, hogy nevezzen rá. Akit már korábban is említettem, dr. Esztelecki Péter, a mentorom volt az, aki jelölt. Ezt a díjat összességében az eddig elért eredményeimért kaptam. A CanSat első hely, a robotikaeredmények, a modellrakéták terén a Szlovák Modellező Egyesülettől kaptam egy oklevelet – melyet mindenki megkap, aki házi készítésű kísérleti hajtóművel épít, és sikeresen indít rakétát –, meg ugye szerintem visszamenőleg már látták, hogy hány éve foglalkozom az űrkutatással. 
* A terveidet tekintve mi az, amit leginkább el szeretnél érni a közeljövőben? 
– Most vagyok negyedikes, végzős, és Budapestre felvételizem a műszaki egyetemre mechatronikai mérnök szakra. Szerencsém volt, hogy matekból és informatikából sikerült előre hozottan októberben 84%-os emelt szintű érettségit tennem Magyarországon, tehát ilyen téren nyugodt vagyok. Azután pedig űrmérnök mesterszakra szeretnék jelentkezni, azt még meglátjuk, hogy Pesten vagy valahol máshol, mert az is tervben van, hogy valahol Nyugat-Európában. Ott sokkal könnyebb utána a szakmában boldogulni, több cég van, ahová lehet gyakorlatra menni, de a lényeg, hogy szeretnék rakétamérnökként dolgozni. 
* Mi az, ami jobban érdekel az űrmérnökséggel kapcsolatban? Az építés, eljutni ismeretlen magaslatokba, vagy inkább az elmélet, megtapasztalni a világegyetemünk rejtelmeit? 
– A mérnöki része az, ami engem nagyon érdekel. Az, hogyan jutunk el az ötlettől egy tervig, utána pedig egy tervből hogyan lesz prototípus, majd megvalósítás. Magát ezt az egész folyamatot szeretem végig követni. 
* Ha lenne lehetőséged kijutni a Nemzetközi Űrállomásra, bevállalnád? 
– Ha adódna lehetőség, akkor lehet, hogy kipróbálnám, de nem ez az elsődleges cél, sokkal jobban érdekelnek a mérnöki dolgok, inkább lennék az, aki megépíti a rakétát, mellyel az űrhajósok felmennek. 
* Gondolom, az időd nagy részét a tanulás teszi ki. Jut elég idő hobbikra, barátokra is? 
– Nekem az a hobbim, amivel foglalkozom, de természetesen jut idő másra is. A legtöbb barátom szintén hasonló témában mozog, így a hobbim össze van kötve a baráti körömmel. Rengeteget járok Pestre ismerősökhöz, ezért is volt számomra lényeges, hogy oda menjek egyetemre, mivel minden, ami az űrrel kapcsolatos Magyarországon, az ott történik. 
* Mit gondolsz, mi a siker kulcsa? 
– Nem szabad feladni, még ha úgy is tűnik, most nem sikerül. A fejemben nem létezik az a lehetőség, hogy valamit feladjak. Ha szeretnék valamit elérni, akkor foggal-körömmel küzdeni fogok érte. A vége pedig az szokott lenni, hogy a kitartás meghozza a gyümölcsét. 
Bővebben: