Az oromi Kazi Zsolt nevével már többször találkozhattak a Hét Nap hasábjain. A kiváló sportmunkás hét éven át elnöke volt a magyarkanizsai női labdarúgóklubnak, de ezzel párhuzamosan az oromi férfi-labdarúgócsapat munkájában is részt vett. Két, labdarúgással kapcsolatos könyvet adott ki, valamint 2008 óta elsősorban az alacsonyabb osztályú labdarúgó-mérkőzésekről ír a Magyar Szó sportrovatába. A közelmúltban megtartott falunap alkalmából a helyi közösség vezetősége a labdarúgásban végzett tevékenységéért Oromért elismerésben részesítette.
* Mióta követed szűkebb és tágabb pátriánk labdarúgóéletének történéseit?
— Óvodás voltam, amikor csatlakoztam édesapámhoz, és elkezdtem az oromi csapat mérkőzéseit látogatni. Halvány emlékeket őrzök arról a mérkőzésről, amikor 1974-ben az oromi csapat Padén megnyerte a bajnoki címet a Tisza Menti Ligában, ahogy a régi, oromi focipálya hangulatos összecsapásairól is, mely a mai általános iskola helyén állt. Az új általános iskola építése miatt a csapat három idényre Újfaluba költözött, ahova édesapámmal mi is követtük a fiúkat. Ahogy cseperedtem, én is elkezdtem focizni, igaz, nem Oromon, hanem a szomszédos Gabrićon. Az egyik tornaórára eljöttek a Poljoprivrednik Labdarúgóklub képviselői, és pionírcsapatukba játékosokat kerestek. Több oromi gyerekkel együtt én is jelentkeztem, és egy teljes szezont lejátszottunk a Szabadkai Minőségi Ligában. Amikor már koromnál fogva jogom volt játszani az oromi ificsapatban, akkor visszajöttem, és először az ifiknél, majd a felnőtteknél rúgtam a bőrt. Akkoriban a felnőttek mérkőzései előtt előmérkőzéseket játszottunk, ahol horgosi, magyarkanizsai, zentai, tornyosi, moholi ificsapatok ellen vívtunk nagy csatákat. Egy alkalommal ebben az erős mezőnyben a 3. helyet szereztük meg, a felnőttekkel pedig 1990-ben, a délszláv háború kitörése előtti szezonban, valameddig vezettük a táblázatot, végül az előkelő 5. helyen zártuk a bajnokságot. Abban az időben minden környékbeli településnek volt labdarúgócsapata. Rendszeresen játszottunk egyebek között a zentai Kristal és Žitopromet, a kevi Kalász, a bogarasi Mladost, a felsőhegyi Sloboda és a kispiaci Petőfi ellen is. Az akkori riválisaink nagy része azóta sajnos megszűnt.
* Mikor kapcsolódtál be a női foci körforgásába?
— 2008-ban tudósítottam először a Magyar Szó sportrovatát labdarúgó-mérkőzésről, és ekkor kezdtem el követni a női focit is, először csak a televízióban, valamint kijártam a szabadkai Spartacus mérkőzéseire is. A közösségi médiában felfigyeltem a moholi Rubin női focicsapatára, majd a 2010-ben Magyarkanizsán megalakult Metalmania Női Labdarúgóklubbal kapcsolatos történéseket is követtem. Megismerkedtem az edzővel, a játékosokkal, 2014-től látogattam a mérkőzéseiket, 2015-től a klub munkájának aktív részesévé váltam, 2017. január 1-jétől az idén nyárig pedig a klub elnöki tisztségét töltöttem be.
* A klub a legalsó ligából indulva fokozatosan lépegetett felfelé egészen a Szuperliga 3. helyéig, mely az együttes eddigi legnagyobb sikerének számít.
— Rögös út vezetett a 2022/23-as idényben szerzett bronzéremig. A 2014/15-ös pontvadászat után megszűnés fenyegette a klubot, nem volt ugyanis elég játékosunk. Egy kötetlen, baráti beszélgetés során felvázoltam a magyarkanizsai klub edzőjének és a szintén játékoshiánnyal küzdő moholi egyesület elnökének, hogy próbáljuk meg egyesíteni erőinket azáltal, hogy a moholi csapat legjobb labdarúgói átmennének Magyarkanizsára. Az elképzelés megvalósult, és a 2015/2016-os idénytől már a moholiakkal közösen vívtuk csatáinkat. Ekkor kezdődött a magyarkanizsai női foci felemelkedése. 2016-ban még nem sikerült megszereznünk a bajnoki címet a II. ligában, a következő szezonban azonban már igen, és osztályozón keresztül felkerültünk az I. ligába, ahol három idényt töltöttünk. A harmadik szezon végén feljutottunk a Szuperligába, ahol eddigi legjobb helyezésünk a bronzérem.
Bővebben: