| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Horgos adott otthont szerdán a XV. Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató mesemondó délvidéki elődöntőjének.
Az idei elődöntőre 21 mesemondó érkezett, a legtöbben Felsőhegyről, Hajdújárásról, Ludasról és Zentáról – emelte ki Csányi Tamara szervező. Hozzátette, hogy a gyerekek változatos mesékkel készültek, egyetlen történet sem ismétlődött, így a közönség és a zsűri 21 különböző ...
|
|
|
A méztermelés szempontjából, különösen a repceméz tekintetében, eddig inkább közepes, sőt gyengébb évnek ígérkezik az idei Vajdaságban. A legnagyobb gondot idén is az időjárás okozta, ugyanakkor az akácból legalább valamennyi mézet sikerült pergetni, ami az elmúlt évekhez viszonyítva már önmagában is pozitívumnak számít, derült ki a méhészek beszámolóiból.
Az idei tavasz több hullámban hozott lehűlést, erős szelet és helyenként ...
|
|
|
Közeleg a tanév vége. A tanulók és az iskolák számára egyaránt kihívásokkal teli ez az időszak. A diákok azért aggódnak, hogy sikerül-e az érettségi vizsgájuk, és olyan szakra iratkozhatnak-e, amilyenre szeretnének, az iskolák pedig abban reménykednek, hogy az új tanévben is sikerül feltölteniük a diáklétszámot a minisztérium által jóváhagyott szakirányokon.
Papdi István, mezőgazdasági technikus szakon érettségiző tanuló ...
|
|
|
Egyre többen érdeklődnek, hogy mikor virágzik a Tisza. A június közepe táján, 10-e és 15-e között esedékes látványos kérészrajzásra sokan kíváncsiak. Kevés hasonló természeti csodában lehet részünk szűkebb pátriánkban. Az idei kérésznász előjelei már csalhatatlanul mutatkoznak a Tisza egyes szakaszain, különösen ott, ahol a folyóvíz sodrása miatt a meder nem tud eliszaposodni. Ilyen ideális, szilárd aljzatú, agyagos medrű tiszavirág-élőhely a Magyarkanizsa ... |
|
|
Első alkalommal adott otthont Szerbia a balneológia és klimatológia területét érintő témák világkongresszusának.
A banja koviljačai gyógyfürdőben megtartott nemzetközi szakmai találkozón a világ számos országából érkezett kutatók és orvosok osztották meg tapasztalataikat a gyógyvizek, gyógyiszapok és a klímaváltozás egészségügyi hatásai kapcsán.
Dr. Klímó Attila, a Magyarkanizsai Gyógyfürdő főorvosa elmondta: ...
|
|
|
|
|
|
|
|

Várkisasszonyokkal és lovagokkal telt meg a tóthfalui templomkert pénteken. A 24-es Kapisztrán Szent János Cserkészcsapat cserkésztábort szervezett, amelynek a keretmeséje Mátyás király mondái és meséi voltak.
Összesen 18 kis cserkész vesz részt a háromnapos táborban, 7-tól 17 éves korig. Hangya Lia már pár éve cserkészkedik, és elmondta, hogy mindegyik tábort nagyon élvezi. „Elsős korom óta. Szeretsz cserkész lenni, mert sok mindent tudunk csinálni, meg van sok tábor.”
A délelőtt folyamán felállították a királyi kaput és a sátrakat is, amelyek a kunyhókat szimbolizálják Mátyás király idejéből, illetve címereket festettek. Bálint Flóra, táborozó: „Én kulcstartót csinálok, meg most kötjük össze a vállfát.”
Olyan tárgyakat készítenek, amelyeket a cserkészek a későbbiekben majd fel tudnak használni. Péntek délután kulcstartókat és ruhafogasokat csináltak a cserkészingeknek. A délután folyamán pedig még cserkészbújócskát is játszottak. Süveg Emma, cserkész: „Kis kulcstartókat készítettünk, és jött egy nagyon kedves néni, ő megmutatta nekünk, hogy kell ilyen különleges csomózással, különleges kulcstartókat készíteni. Két népdalt tanultunk meg a gyerekekkel, amelyeket majd a tábortűz folyamán énekelni is fogunk.”
A következő napokban igazán érdekes programok elé néznek a cserkészek, hiszen el fogják rabolni a várkisasszonyok dajkáját, ezért a többiek egy portyára indulnak kiszabadítani. A portya pedig Zentán lesz, ahol egy kirándulás keretében ellátogatnak a csokigyárba, a népkertbe, és a városháza tornyába is.
Rózsa Csekity Antoanetta, a 24-es Kapisztrán Szent János cserkészcsapat csapatparancsnoka elmondta: „Úgy vagyunk felöltözve, ahogy abban az időben éltek. Természetesen a tábor részvevői Mátyás király, felesége Beatrix, én vagyok az udvari bolond, aztán lesz itt még írnok, lantos, itt van velünk Kinizsi Pál is és a várkisasszonyok dajkája, gyerekeket is lovagok őrsére és várkisasszonyok őrsére bontottuk.”
Vasárnap egy lovagi tornával fogják zárni a háromnapos tábort, amelynek a létrejöttét a Magyar Kormány támogatta.
Bővebben:
Várkisasszonyokkal és lovagokkal telt meg a tóthfalusi templomkert
|
|
|
|
|
|