| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2024.01.22.
Újabb eszköz az egészségért

A legnagyobb kincsünket, az egészségünket hivatott megőrizni az a legújabb készülék, amely a Magyarkanizsai Egészségházba érkezett. Gyólay Karolina, az intézmény igazgatónője örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a bővülő szolgáltatások a lakosok javát szolgálják. Minden adandó alkalmat megragad, hogy pályázatok révén is bővítse az eszköztárat. Most a laboratóriumba került egy újabb berendezés, amelyről az igazgatónő lapunknak adott beszámolójában kifejtette: 
– A Magyarkanizsai Egészségház laboratóriuma egy D-dimer-analizátorral gazdagodott, amely adományként érkezett az intézménybe. Arra törekedtünk, hogy olyan szolgáltatással bővítsük az egészségház ellátását, amely eddig csak magánlaboratóriumokban, illetve a betegbiztosító terhére csak kórházakban, tehát magasabb szintű állami egészségügyi intézményekben volt elérhető. Több hónapos egyeztetés után az Egészségügyi Minisztérium engedélyével a szerbiai egészségügyi betegbiztosítási alap az elsők közt jóváhagyta, hogy egészségházunk alapegészségügyi ellátás szintjén ezt a szolgáltatást is nyújthassa. Nagyban megkönnyíti Magyarkanizsa községhez tartozó páciensek életét, hogy nem kell ezentúl ezért a szolgáltatásért távolabbra utazniuk, sőt magánúton sem fizetniük. Jó szolgálatot tesz a készülék azoknál, akiknél rendszeresen kell ellenőrizni a trombózis kialakulásának veszélyét. Most már elérhető számukra intézményünkben is ez a szolgáltatás a biztosító terhére – mondta Gyólay Karolina, aki az eszköz fontosságáról is bővebb tájékoztatást adott. 
– A D-dimer emelkedése fokozott véralvadásra utal, s ez vérrögképződéssel járó betegségek jele lehet. Ezért legtöbbször szakorvosi vélemény alapján végezzük el a tesztet, de kivételes és sürgős esetekben a választott orvos is kérheti a beteg számára. A D-dimer egy véralvadásban fontos fehérje, és a vizsgálat a D-dimer szintjét méri. A szervezetben keletkező bármilyen véralvadásnál, mint amilyen az érelzáródások során történik, a szervezet igyekszik a vérrögöt feloldani. Érelzáródással járó állapotok, például mélyvénás trombózis, tüdőembólia diagnózisának megerősítése vagy kizárása céljából végezzük az analízist. Vannak betegségek, amelyek hajlamosítanak vérrögösödésre vagyis trombózisra, így magasabb D-dimer-szinttel is járnak. Ilyenek a szívbetegségek, a visszeresség, a daganatok, az égés, a csonttörés, a hosszan tartó fekvő állapot, a műtétek, a terhesség, az örökletes trombózishajlam. Ezeknél a betegeknél a betegség megállapítása érdekében, valamint annak könnyebb kíséréséhez, kezeléséhez igyekeztünk laboratóriumi vizsgálatainkat e teszttel is bővíteni a polgárok jobb ellátása érdekében. Az idén is folytatni szeretnénk a szolgáltatásaink bővítését új eszközök beszerzésével, valamint az orvosok és a szakorvosok számát is növelni szeretnénk – emelte ki Gyólay Karolina, a Magyarkanizsai Egészségház igazgatónője. 

 




Újabb eszköz az egészségért

Vérrögképződés vizsgálata a Magyarkanizsai Egészségházban