Magyarkanizsa legrangosabb elismerése a Pro Urbe díj, melyet minden év októberében, a községnapi ünnepségsorozat keretein belül osztanak ki. Olyan embereket tüntetnek ki ezzel az elismeréssel, akik sokat tesznek a község hírnevének öregbítéséért, és a köz javát szolgálják. Katona Gábor a Juventus Pro Urbe érdemérem büszke tulajdonosa lehetett idén. A fiatalember még nincs harmincéves, de már saját kozmetológiai termékcsaládja van, több munkahelyen dolgozik, egyetemi tanársegéd, gyógyszerész. A díj átvételekor szerénységéről tett tanúbizonyságot és megható szavai szívhez szóltak minden magyarkanizsai számára. 
„Amikor megkérdezik ki vagyok, honnan jöttem, merre tartok, elsősorban vajdasági magyarnak, kanizsainak vallom magam. Így ismernek a kollégáim az egyetemen, az újdonsült barátaim, sőt még azok a taxisofőrök is, akik e hír hallatán rögtön rávágják: Ismerem Kanizsát, ott van az a híres gyógyfürdő! Örömmel tölt el egy-egy ilyen pillanat, hiszen tudományos munkásságom során pont e termálvíz hatását vizsgáltuk, azaz annak kozmetológiai, bőrre gyakorolt, hatását. Van mire büszkének lennünk, itt, a csend városában is. Sokszor gondolkodtam azon, mit is jelenthet ez a „csend”, és arra a következtetésre jutottam, hogy semmi rosszat. Valaminek a hiánya, egy apró szünet a zenében, egy megfeszített pillanat a sportban, vagy egy negatív eredmény a tudományos életben, mind-mind felkészít minket egy következő, nagyobb lépésre. Azt kívánom magunknak, fiatal kanizsaiaknak, sose felejtsük el ezt a csendet, segítsen minket újabb célok elérésében, és emlékeztessen minket mindig arra, hogy hangunkkal színesebbé tegyük a világot.” 
A Juventus Pro Urbe érdemérem egy viszonylag új keletű elismerés. Mit jelent számodra az elsők között kiérdemelni? 
– Nagyon örülök ennek a díjnak, mert először történt meg, hogy Magyarkanizsa község elismerte a huszonnyolc éves tevékenységemet. Igaz, több más egyéb díjat már magaménak tudhatok, de azokat a fiatalkori, amatőr színjátszásért kaptam. Azok is értékesek és sokat jelentenek, ám a Juventus Pro Urbe egy nagyon rangos elismerés, amiért igazán hálás vagyok. 
Mennyiben befolyásolja a díj a további tevékenységedet? 
– Neveltetésemből és személyiségemből adódóan olyan típusú ember vagyok, hogy mindig az ösztönzött, ha valamilyen dicséretet, elismerést kaptam. Ennek fényében mindig arra törekszem, hogy ehhez hű maradjak, és talán még több eredményt fel tudjak mutatni. Ösztönöz a további kemény munkára, a hivatásomban való maximális teljesítésre. Folyamatosan érdemesnek kell lenni az elismerésre, az után is, hogy megkaptam és erre is törekszem. 
A beszédedben elmondtad, hogy mennyire fontos számodra a szülőhelyed. Ez a hétköznapokban hogyan nyilvánul meg? 
– A főállásom Újvidékhez köt, a Gyógyszerészeti Egyetemen vagyok tanársegéd, ám amint tudok, jövök haza Magyarkanizsára. A család egyik része Magyarországon van, szüleim Magyarkanizsán, így a központ, a találkozóhely, az otthon az Magyarkanizsa. Ha csak egy pár napot is össze tudok kapcsolni, akkor az első az, hogy hazajövök. A város miatt is nagyon fontos, nagyon szeretem Magyarkanizsát, de természetesen a család a fő húzóerő, illetve a barátaim java része is itt van. Újvidéken inkább szerb közegben vagyok, és az egyensúly így van meg, hogy sok ottlét után itthon is vagyok, ez nagyon fontos része az életemnek. 
 Sokrétű a tevékenységed. Jelenleg mi mindennel foglalkozol? 
– Jelenleg tanársegéd vagyok, főleg gyógyszertechnológiával, kozmetológiával foglalkozom, illetve élelmiszer-tudományi tárgyakat adok elő és tartok gyakorlati órákat is. Emellett rendszeresen írok ismeretterjesztő cikkeket, szintén a medicina és a gyógyszerészet világából, a Magyar Szónak, illetve tavasz óta auditorként is dolgozom a magyarkanizsai Certop cégnek. Az auditálást úgy is megfogalmazhatjuk, mint egyfajta inspekciót, de ebben az esetben, ha elmegyünk egy céghez vagy gyárhoz, ha hibát találunk, nem büntetünk. Azért foglalkoztatnak minket, hogy észrevegyük ezeket a hibákat, felhívjuk rá a figyelmet, hogy ki tudják azokat javítani, mire jön az állami inspekció. Ez a munka is az edukáláshoz kötődik. Ami kilóg a sorból, az a Gaboteka. Bár annak is a fő csapásvonala maga a kozmetológia konzultáció, így valójában ott is megjelenik az edukáció, csak laikusoknak adok tanácsot, hogy milyen termékeket, milyen kozmetolgóiai hatóanyagokat milyen sorrendben érdemes használni azért, hogy megfelelő minőségű legyen a bőrük. Semmiképpen sem foglalom el az orvosok, illetve a bőrgyógyászok helyét, én inkább a kettő között mozgok. Egészen másmilyen megvilágításban látom ezt a problémát. Segítek eligazodni a rengeteg kozmetikum között, ami most jelen van a kínálatban. Mivel egészségügyi szakember vagyok, gyógyszerész, ezért ha valaki hozzám fordul, meg tudom állapítani, hogy még lehet kezelni ezeket a bőrelváltozásokat, bőrproblémákat kozmetikumokkal vagy recept nélkül kapható készítményekkel, illetve már nélkülözhetetlen orvos bevonása is. 
Az egyetem kutatójaként is magyarkanizsai témához nyúltál vissza. Számodra a város mi mindent rejteget, amit ki lehet még aknázni? 
– Fontos hangsúlyoznom, hogy a téma, a kanizsai gyógyvíz kozmetikai alkalmazása, illetve az erre megnyert projekt nem csak az Újvidéki Gyógyszerészeti Egyetem, hanem az Újvidéki Természettudományi, illetve Technológiai Egyetem közreműködésével született meg, és azt vizsgáltuk, hogy milyen hatásai lehetnek kémcsöves körülmények között a kanizsai gyógyvíznek. Nagyon ígéretes eredményeket kaptuk, amelyek meg tudják alapozni a jövőbeli kísérletezéseket is. Ennek okán nagyon várjuk a következő pályázat kiírását, hogy minél több információt tudjunk meg erről a vízről, ami évszázadok óta csordogál Kanizsa utcái, földjei alatt. 
Egy fiatalnak ilyen sok lábon kell állnia, hogy meg tudjon élni, vagy számodra ez teljesen természetes életforma? 
– Amikor befejeztem az egyetemet és elkezdtem gyógyszertárban dolgozni, volt egy kis krízisem. Bennünket az egyetemen döntő többségben gyógyszertári munkára kondicionálnak. Természetesen nem patikusképző ez, a gyógyszerész klinikai kísérletekben vesz részt, gyárakban, új gyógyszerek kikutatásában is jelen van, nagyon szerteágazó hivatásról van szó. De amikor elkezdtem gyakorlatban is gyógyszertárban dolgozni, akkor rájöttem, hogy ez talán így nem az én utam. Miután államvizsgáztam, az egyetemen fel is vettek tanársegédnek, és valahol itt ötvöződött a színjátszás szeretete, az egyetemi tanítás összekötötte a tudományos énemet a színész énemmel, és ez a fajta munka, ami az egyetemi tanítással jár, engedhette meg számomra, hogy beírjam a doktori képzést, melynek a vége felé járok. Ez a munka engedte meg azt, hogy már 27 évesen két specializációt is csinálhattam. Ugyanez az életforma engedi meg számomra, hogy külső cégeknek is dolgozhatok, illetve foglalkozhatom a saját brandemmel is. Nekem ez megfelel, éppen nem rég fogalmaztam meg saját magam számára is, hogy az én személyiségemhez sokkal jobban illik az, hogy több kisebb dologgal foglalkozom, mint maga a patikai szakma, ahol reggeltől estig bent vannak a kollégák. Ennek ellenére nagyon tisztelem azt a megfeszített tempót, ahogy ők dolgoznak, hogy például a Covid alatt is a tára mögött álltak szüntelenül. Talán én vagyok túl extrovertált ehhez a munkához. 
Azt vallod, hogy a gyógyszerkészítésnek művészete van. Hogy érted ezt? 
– Az egyetemi oktatás fontos részét képezik az élelmiszer-tudományi tantárgyak is, hiszen a gyógyszerészek, orvosi biokémikusok elhelyezkedhetnek olyan laborokban is, ahol nemcsak gyógyszer-, hanem élelmiszer-analízissel is foglalkozunk. A táplálkozás, dietetika, és a bromatológia fontos számunkra, hiszen a gyógyszerésznek tisztában kell lennie az emberi szervezetre gyakorolt hatásokkal, nemcsak a gyógynövényekével, hanem a határfelületet képező étrend-kiegészítők és természetesen az élelmiszerek hatásával is. Én nagyon szeretek főzni, és vallom, hogy egy jó gyógyszerésznek tudnia kell főzni, hiszen valahogy a főzés, a konyhában való viselkedési forma sokkal praktikusabbá teszi magát a laborban való munkát is. Ezt látom most tanárként a diákokon is, például, hogy hogyan fogják meg a kémcsövet, milyen szervezettséggel dolgoznak egymással a laborban, az alapján, hogy ki tud főzni és ki nem. Hiszen aki tud főzni, ismeri ezeket a metódusokat, amíg valami felforr, amíg valamire várni kell, addig például elmosogat.  A gyógyszer-technológia és a gyógyszerkészítés tudománya, krémek főzése, különböző porok, szirupok, tabletták, kapszulák gyártása valahol kötődik az élelmiszeriparhoz és azokhoz a technológiákhoz, melyeket a konyhában alkalmazunk. És ha már magát a gasztronómiát művészetnek tekintjük, akkor én vallom, hogy az a nagy adag tudományosság mellett, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valaki gyógyszert tudjon előállítani és azzal életet tudjon menteni, kell az a plusz érzék, amely érzék nélkülözhetetlen ahhoz is, hogy valaki egy finom ételt elkészítsen. Egyszerűen érezze például a fűszerek arányát.  A gyógyszerészetben is valakinek a kezére áll, valakinek nem annyira. Erre a pluszra gondolok, amikor azt vallom, hogy a gyógyszerkészítésnek nemcsak tudománya, hanem művészete is van.  
Mik a terveid, mit szeretnél elérni? 
– Nagyon szeretném a tanulmányaimat a következő két évben, harmincéves koromig maximalizálni. Ha meglesz a doktori képzésem, illetve a második specializációm, akkor a gyógyszerkészítés és kozmetikumkészítés világában a diplomák elérhető mennyiségét a magaménak tudhatom. Nagyon jó lenne egy nap professzorként, illetve docensként dolgozni az egyetemen, ez a célom, ezért küzdök, ezért tanulok. Emellett nagyon szívesen foglalkoznék a jövőben is írással, auditálással, kozmetikumgyártással. Nagyon szeretnék egy nap úgy a köztudatba kerülni, mint formulátor. Ha valaki étrend-kiegészítőt, kozmetikumot vagy gyógyszert gyártana, akkor a szakmai körökben vagy akár laikusok számára is az én nevem jusson először eszébe. 
Miért az itthoni boldogulást választottad ilyen keresett hivatással? 
– Lokálpatrióta vagyok, probléma nélkül mondom azt Magyarországon, vagy itteni szerb közegben is, hogy én vajdasági magyar vagyok, és én szeretek vajdasági magyarnak lenni. Szeretem ezt a multikulturális közeget, hogy két nyelven is folyékonyan beszélek, szeretem, hogy közöm van mindkét kultúrához és sosem fordult meg a fejemben, hogy külföldön éljek. A munkásságommal a vajdasági kulturális és tudományos közeget kívánom gazdagítani, az oktató tevékenységemmel pedig az emberek tudását, az egészséghez való viszonyulásukat bővíteni. A tudományos világ elefántcsonttorony effektusából kiszakítani azt, és közelebb hozni az embereket a gyógyszerészethez és a medicinához.