| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
A hónap utolsó vasárnapján ismét megrendezték a jószág- és kirakodóvásárt Kispiacon. A nyári meleg ezúttal sem tartotta távol a vásárlókat, bár az árusok szerint kevesebben voltak a megszokottnál. A hőség érezhető volt, a vásártéren ennek ellenére számos árus kínálta portékáit, a látogatók pedig bőséges választékból válogathattak. A helyiek mellett a környező településekről is érkeztek látogatók.
A kispiaci vásárban szinte ...
|
|
|
Kultúr- és szórakoztató műsorral várták a kikapcsolódni vágyókat, és kiosztották az elismeréseket. Ebben az évben Tóth Vilmos építész, Bosznai Sára és az Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület érdemelt ki díjat.
Magyarkanizsa helyi közösség napját minden év június 28-án ünneplik. Mária Terézia 1751. június 28-án adományozott kiváltságlevelet a településnek, mellyel az kiérdemelte a mezővárosi rangot.
A ...
|
|
|
A hagyományőrző és közösségépítő tábor ezúttal is gazdag élményeket kínál a résztvevőknek, akik a délutáni foglalkozások során a népmesék varázslatos világában kalandozhatnak.
Mesék, játékok, kézműves foglalkozások és önfeledt szórakozás várja a gyerekeket az adorjáni Népmese Táborban. Az idei program középpontjában a királylányok és királyfik világa áll, a résztvevők pedig a mesék feldolgozása mellett számos kreatív ...
|
|
|
Nagy Elvira neve a környéken, de már messzebb is egyet jelent a levendulával. Minden vásár állandó részvevője, legyen az nyári vagy téli, messziről lehet látni és érezni, hogy a levendulás stand is megérkezett. Ki gondolná, hogy egy ilonafalvi tanyán szökkentek szárba annak idején, tizenkét éve az akkor még ritkaságszámba menő bokrok, amelyek mára már hatalmas, lila Pannon-tengerré álltak össze? Ahhoz, hogy a termés szép legyen, gondos kezek is kellenek, amelyekből ... |
|
|
Magyarkanizsa Helyi Közösség Napját idén is június 28-án rendezik meg. Ez alkalomból gazdag programkínálattal készülnek minden korosztály számára.
A délután folyamán megkoszorúzzák a helyi közösség épületén található emléktáblát, valamint megnyitják a magyarkanizsai gyökerekkel rendelkező Bata Anikó kiállítását.
Ezt követően a díszülés keretében adják át a helyi közösség elismeréseit. Idén ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Közel hetvenen vágtak neki január másodikán a reggeli órákban az egyesület évnyitó gyalogtúrájának. Magyarkanizsától Martonosig, majd vissza tettek meg mintegy 20 kilométert.
A kirándulni vágyók hagyományosan a cserépgyár mellett gyülekeztek, ahová a csípős idő ellenére is sokan érkeztek. Egyesek rollerrel, mások gyalogosan tették meg a 20 kilométeres távot, de még házi kedvencek is csatlakoztak a túrázókhoz.
A gyalogtúra a Magyarkanizsai Természetjáró Egyesület évnyitó eseménye, amelyet 12 éve rendszeresen megszerveznek. A téli túra évről évre egyre több kirándulni vágyót vonz.
Huszta Erzsébet, az egyesület elnöke elmondta: „Mindig vannak és látok új arcokat is, akiket még nem láttam, és még mindig jönnek. Lehet, hogy a társaság miatt, lehet, hogy a természet vagy a mozgás miatt, vagy a kihívás miatt. Annyi minden van benne.”
Az egyesület a gyalogtúrát követően természetfotó-kiállítást és egy úti beszámolót is szervez még a januárban.
Túrával köszöntötték az új évet Magyarkanizsán
|
|
|
|
|
|