| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2023.12.06.
Nagykorú lett a horgosi Diákszínjátszó Fesztivál

Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg december 1-én, Horgoson a Diákszínjátszó Fesztivált. A településen évtizedekig nagy hagyománya volt a színjátszásnak, de azután lankadt az érdeklődés. A fesztivált pont azért hozták létre, hogy újra megszerettessék az ifjú generációkkal a színpadiszereplést. 
Idén hat produkciót mutattak be a résztvevő bácskossuthfalvi, törökkanizsai, kispiaci és horgosi iskolák csoportjai. Ami az embernek feltűnhetett, ...

   2023.12.04.
Pósa Máriáé a Délvidék Kutató Központ emlékérme

Pósa Mária oromi helytörténet-kutatónak ítélték a Délvidék Kutató Központ emlékérmét, amit munkájában kifejtett kiemelkedő és áldozatos tevékenységéért vehetett át. 
Kutatása az oromi és völgyesi tanyavilág történetét járja körül, melyből két monográfia is megjelent az elmúlt időszakban. 
Mintegy 800 tanyahelyet azonosított be Pósa Mária a munkája során. Előkerült egy nématérkép névjegyzék nélkül, és a helybeli idős ...

   2023.12.04.
Örökbefogadás itthon és külföldön

A szerbiai és nemzetközi örökbefogadási eljárások lebonyolításáról szerveztek kétnapos szakmai képzést a Magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban. A programon észak-vajdasági szakmabeliek vehettek részt. 
Az előadók Slavica Savičević okleveles jogász és Stevan Popović okleveles pedagógus voltak, akik a családügyi minisztérium munkatársai. A találkozó a magyarkanizsai Szociális Központ és az illetékes tárca szervezésében ...

   2023.12.04.
Mikulás-váró zenés szentimise Martonoson

Elérkezett az ideje, hogy meggyújtsuk az első gyertyát az adventi koszorún, mivel a Szent András napjához legközelebb eső vasárnaptól számított négyhetes időszak vége december 24-ére esik, ekkor ér véget a várakozás időszaka a katolikusok számára. A martonosi Caritas Mikulás-váró zenés szentmisét szervezett, amelyen fellépett a szatymazi Gyertyaláng Katolikus Ifjúsági Kórus is. 
Az ünnepi szentmisét a martonosi Mária neve római katolikus templomban ...

   2023.11.30.
Jubileumot ünnepelt a magyarkanizsai Gyógyfürdő

110 éves a magyarkanizsai Gyógyfürdő. Habár maga az évforduló nyáron van, minden évben november végén ünnepelnek, így az idén is így tettek. 
1913. augusztus 10-én nyitotta meg Hermann Grünfeld, a gőztéglagyár tulajdonosa a Csodakút Artézi-fürdő Részvénytársaság első fürdőépületét, a mai fürdő alapobjektumát, amivel Magyarkanizsán kezdetét vette a termálturizmus. 
A szerda déli ünnepségre tartományi, helybeli és szomszédos község ...

 
Keresés
 

   2023.10.03.
Nagy piac Kispiacon, avagy a homoki vásár

Csodaszép szeptemberi vasárnap van, az izzasztó hőség múltával már megszelídült, szinte simogatóvá vált a napfény. A kertvárosi templom harangja idehallik, reggeli misére invitálja a híveket. Hirtelen nem is tudom felidézni, a szülőfalumban hánykor kezdődik az istentisztelet.
Újabban a miserend is változik, attól függően, hogy a plébánosnak hány településen kell miséznie. Itt, Szabadkán, helyi papja van a templomunknak, de hogy Kispiacon mi a helyzet…
Ahogy elköltöztem a faluból és itthon lett az otthon, az addig magától értetődő dolgok lassan kívül estek a mindennapjaimon. Új lakhely, új szokások, s valami megmagyarázhatatlan hűtlenségérzet az „addigi” iránt. Elhessentem a feltoluló gondolatokat, próbálok a feladataimra összpontosítani. Izgatottan teszek-veszek, hangfelvevőt és jegyzetfüzetet készítek, felcsíptetem a kabátomra az újságíró-igazolványom, mintegy igazolásképpen: nem vendégként megyek haza, hanem újságíróként, de mégis úgy, mint a tékozló gyermek, aki bűnbánóan ismeri be, hogy megtehetné mindezt gyakrabban is. Nem csak újságírói szerepben, mint aki témára vadászva új területet fedezne fel. Elvégre oda köt a gyerekkorom, ott kalandozik néha az álmom, és oda iramlanak vissza az emlékeim.
Részint e bűnbánatszerűség okán vállaltam fel, hogy részt vegyek egy falukutatásban a szülőfalumban. Sajátos, kettős identitás megtapasztalását hozta ez a lehetőség. Számomra az odautazás tényleges és belső utazás lett egyben. Miközben emlékeimmel időztem, a valóságban is végigjártam az utcákat, tereket, elballagtam a piac sánta asztalai mellett, bejártam a temetőt, ahol a nagyszüleim és az ő szüleik nyugszanak, az apukám csecsemőkorban elhunyt kistestvére, az én sohasem ismert bátyám, akinek a halála után születtem, s ahol ott van a szüleim előre megvásárolt sírhelye is. Felénk szokás még életedben kiválasztani, hogy hol lesz majd a nyughelyed. Ott pihen Nénike is, apai nagyanyám nővére, aki világtalanként élte le az életét.
Nálunk lakott, s úgy emlékszem rá, hogy szürke és fekete sokszoknyát viselt, rengeteg verset és mesét ismert, fogatlan ínyével őrölte a szavakat, miközben a mindentudók mosolyával mesélt vagy verselt, és soha nem mondta neki vagy róla senki, hogy vak lenne, hanem azt, hogy világtalan.
Az egyik legszebb és legszörnyűbb szavak egyike! Hiszen mi adatik meg annak, akinek nincs világa – töprengtem gyerekkoromban, és csak felnőttként nyertem bizonyosságot róla, hogy Ágota, vagy, ahogy mi a családban emlegettük: Nénike, valójában nem volt világtalan.
Igaz, hogy a szemével nem látott, de a belül hengergő mérhetetlen sötétséget mesék és versek özönével világította meg. Ott sorjázott az emlékezetében kilencvenesztendőnyi múlt, megannyi korán és későn halt rokon élettörténete, ott gyökerezett benne a családfánk, ismerte minden ágbogát, törzsének erezetét. Tőle tudtam meg sok apróságot dédelgetett unokaöccse, az apukám gyerekkoráról, régi bálokról, szüretekről, a csépléssel járó felfordulásról, boros lakodalmakról, pelyhes libafosztásokról, duhaj górézásokról, vásárok forgatagáról. Mintha titkot adna át, úgy mesélte, hogy Kispiacon már az ő gyerekkorában, a két világégés között is nevezetes vásárokat tartottak, amelyeket minden falubeli család fontos eseményként élt meg. Akkorra a házakat gondosan kimeszelték, mintha templombúcsú lenne, a gazdasszonyok szorgosan sütöttek-főztek, várták a távolra szakadt rokonokat, akik lovas kocsin érkezve kifogtak az udvaron, elszopogattak némi pincehűs kövidinkát az eperfa árnyékában, majd sétáltak egyet a vásárban, s utána megebédeltek a vendéglátójuknál. Sok háznál még deleltek is egyet, hiszen a delelés is része volt egy-egy vásáros vendégeskedésnek. Ezen a delelésen sokat nevettem, miközben Nénike mesélte.
Tetszett az elgondolás, hogy régebben nemcsak a kölköknek lehetett parancsolni, hanem lám, a nagyhangú, nagytörvényű felnőtteknek is, akik megadón fordultak be a vendéglátó tisztaszobájába, és a megvetett dunyhák közt húzták a lóbőrt fényes nappal, mert aligha lehetett a házigazda invitálása ellen cselekedni. Nem akarták összekötni vele a bajuszt, és hát így diktálta az illem. Alvással pecsételték meg a szíves vendéglátást. Jó, hogy ez a delelés már nem kötelező, hiszen egy vásárban annyi érdekes történik, kár lenne helyette heverészni – bizonygattam kislányként Nénikének, és meséltem neki legfrissebb vásáros élményeimről.
A körhintáról, amit a gyerekek szórakoztatására állítottak fel, és úgy lehet úszni a láncos hintával a levegőben, hogy közben szoríthatod a hintaszomszédod kezét, és közösen sikoltoztok, ha valaki eléri a nyereményként kifüggesztett plüssjátékot. Bolondkocsi, mosolygott Nénike, ugyanis szentül meg volt győződve róla, hogy a mi körhintánk azonos azzal a falovacskás ringlispíllel, amire egyszer felülhetett gyerekkorában, s hogy a láncos hintát csak úgy kitaláltam, az ő szórakoztatására. Nagy mesemondó leszel, te lány, évődött fejcsóválva, s ebben benne volt a félsz is, hogy képes leszek-e majd megtalálni azt a vékony határvonalat, amin innen még a fantáziád hímezte valóságos történetekkel szórakoztatsz, túlnan pedig nincs más, csak a hazudgálás ingoványa. Cserépmadarat is lehet a vásárban kapni, Nénike – lelkendeztem, és utánoztam a madár hangját. Seggbefújós kiskakas – bólogatott Nénike, és elárulta, hogy víz van a cserépmadár gyomrába töltve, s a víz dalol, miközben az ember levegőt fúj a madár hátsójába.
Hát tükrös szívet lehet-e még kapni? – kíváncsiskodott. Medvecukrot, Dunakavicsot, zselés cukrot és Halvát lehet, meg mindenféle színes nyalókát, de tükrös szívet nem láttam a cukorkásnál – soroltam kapásból, erre ő elbotorkált a komódig, s az alsó fiókból egy akkora mézes szívet vett elő, mint egy becsületes krumplislángos. Finoman végigfuttatta ujjait a cukormázas díszítésen, s középen, a beleragasztott tükördarabnál megállt a mozdulattal.
Megvakult már? – kérdezte. Kicsit homályosan, de még látni magam benne – válaszoltam, s ámulva nézegettem a cukrászok remekét. Efféle vásárfiát akkoriban már nem lehetett kapni a cukorkásstandokon, s miközben Nénike féltve helyezte vissza a komódfiókba, szelíd beletörődéssel nyugtázta, hogy ahogyan változnak az idők, úgy mennek ki a régi jó dolgok a divatból.
* Csík Mónika írása (amelyből fentebb közöltünk egy részletet) a Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztálya Do you speak Magyar? c. projektje keretében született. A délvidéki-kispiaci tárgyú projektum során létrejött írások gyűjteményes kötete októberben jelenik meg Csöppek a homokon címmel.
Bővebben:

 




Nagy piac Kispiacon, avagy a homoki vásár