| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2023.06.01.
A hal és a bor lesz a főszereplő szombaton Horgoson

Horgost első, 1075-ös írásos említésekor halászfaluként emlegették. Az évszázadok alatt eltűntek a falu tavai, az ottaniak halétel-szeretete azonban megmaradt. Hasonló a helyzet a szőlővel és a borral is. Kevés szőlőt termesztenek ma már, de abból igyekeznek a legjobb bort készíteni. Szombaton szervezik meg Horgoson a XI. Halászléfőző versenyt a Proleter Sporthorgász Egyesület szervezésében, illetve tartják meg az ugyancsak XI. Nagy Honi Borverseny eredményhirdetését, amelynek rendezője a Szent Orbán Borlovagrend.   
A szervezőket, Pósa Károlyt, a horgászegyesület elnökét és Bacskulin Istvánt, a borlovagrend nagymesterét kérdeztük az eseményről.  
A halászléfőző versenyt 11. alkalommal szervezik meg, s ismét élő halat kapnak majd a csapatok, mondta Pósa Károly. Eddig 18 csapat jelezte részvételi szándékát, de egészen péntekig várják még a jelentkezéseket a 063 8410463-as telefonszámon. Minden csapat szabadkezet kap, hogy hogyan készíti el a halat, dunai módon vagy szegediesen vagy máshogyan. A legjobb halászleveket a zsűri serlegekkel díjazza, de a helybeli paprikagyár is ajánlott fel ajándékcsomagokat.   
A gyülekező délben lesz Horgos központjában, a csapatok érkezési sorrendben választhatnak főzőhelyet, a verseny pedig 13 órakor indul. A nevezési díj 3 ezer dinár.  
Aki nem akar főzni, annak is érdemes lesz kilátogatni a versenyre, mert halételeket vásárolhatnak.  
A halászléfőző versennyel párhuzamosan rendezik meg a 11. Nagy Honi Borverseny eredményhirdetését. Összesen 174 minta érkezett a megmérettetésre, mondja Bacskulin István.  
Évről évre jobb eredményeket érnek el a borászok, akik beneveznek a versenyre. Idén Erdélyből, Felvidékről, Magyarországról és Szerbia egész területéről érkeztek borminták. Külön ki kell emelni a Szabadka-Horgos borvidéket. A zsűri a nemzetközi százas pontrendszer alapján bírálta el a borokat. A zsűri is nemzetközi jellegű volt, hisz négy országból érkeztek a tagok. Aranyminősítést 43 bor ért el, ezüstminősítéssel 70 bort jutalmaztak, 53 bor kapott bronz minősítést. Oklevelet 8 bornak adományoztak. Külön-külön minősítették a fehérbort, vörösbort, a rosét, illetve a desszertborokat, számolt be róla Bacskulin István.   
A horgosi rendezvény érdekessége, hogy mind a 174 minősített bort meg lehet kóstolni. Pannókon hirdetik majd a helyezéseket, hogy mindenki kiválaszthassa, hogy melyik borból akar kortyolni.   

 




A hal és a bor lesz a főszereplő szombaton Horgoson