| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2023.05.08.
Zajlik a munka a kertészetekben

Most a legalkalmasabb az idő a palántálásra és a kerti vetemények ültetésére. A Magyarkanizsa községbeli termelőknél már most nagy a kínálat, a következő időszakban pedig ez csak nőni fog. 
Készülnek a palántálásra a magyarkanizsai tangazdaságban. A pár héttel ezelőtt elültetett palánták már készen állnak a fóliasátorba, illetve a szabadföldbe helyezésre. 
Sóti Kőrösi Beáta, a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont tanára kiemelte: „Május tizedike tájékán már ki tudjuk ültetni a növényeinket, de a zöldbabbal, az uborkával, tökfélékkel, dinnyefélékkel várjuk meg a májusi meleget, hogy felmelegedjen a talaj 12 foknál melegebbre és csak akkor szabad őket kiültetni.” 
Jól haladnak a munkálatok a tóthfalusi Csikós Árpád biokertészetében is. Itt is napokban veszi kezdetét a palántálás. 20 éve foglalkoznak vegyszermentes zöldségtermesztéssel, nagy területen, 20 hektáron. 
„Folyamatban van a paradicsom, ami virágzik, tehát várjuk az első bogyók megjelenését. Úgyszintén szabadföldön is, most a fagyosszentek elmúltával fogjuk kitelepíteni a fagyra, hidegre érzékenyebb növényeket, a paradicsomot, a paprikát.” 
A leginkább vásárolt zöldségek közé a sárgarépa, a cékla és a csicsóka tartozik, viszont a tavalyi évben a tök és a cukkini iránt is nagy volt az érdeklődés. A termelő mint mondja, egyre többen vásárolnak vegyszermentes zöldségeket, ugyanis a hagyományos piaci kínálattal szemben az árkülönbségek nem nagyok. 
„Nem olyan régen szembesítettek azzal, hogy mi nem növeltük olyan mértékben az árainkat, mint ahogy egyébként a piaci árak változtak. A piacon inkább irreális mozgások tapasztalhatóak.” 
Csikósék közel 40 kultúrával foglalkoznak, egyebek között megtalálható náluk a vadkáposzta, a mángold, a földimogyoró, a gersli, avagy árpagyöngy, és fodros kel is.

 




Zajlik a munka a kertészetekben