| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.
A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...
|
|
|
Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ... |
|
|
Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre.
Légy a Malomfesztivál önkéntese!
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ... |
|
|
Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ... |
|
|
Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal. A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ... |
|
|
|
|
|
|
|

A diákok, a szabadidejükben tréningezők és a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeinek a megteremtése mellett a tanárok képzését is előirányozza az a Európai Unió Erasmus programjának a keretében elindított, 60 ezer euró összértékű, Digipingpong című projektum. Megvalósításában a fő kezdeményezett Asztalitenisz Klub Szeged sportegyesület mellett további kedvezményezettként többek között részt vesz a zentai és a horgosi asztalitenisz klub is.
Az erről szóló szerződést február 23-án kötötték meg a Zentai Asztalitenisz Klub edzőtermében.
A projektum egyik fontos célkitűzése, hogy az egész életen át tartó sportolás fontosságának hangsúlyozásával támogassa az embereket egészséges életmódjuk kialakításában, illetve személyes fejlődésüket a sport területén. Mindezt a projektum kivitelezői úgy szeretnék elérni, hogy a programok megvalósításába bevonják a sporttal foglalkozó szakembereket (edzőket, tanárokat), együttműködéseket alakítanak ki a sportszervezetek között e mellett egy internetes felületet és módszertani füzetet kifejlesztenek.
– Egyrészt a tanárok és az edzők képzésén és egyéb programokon keresztül szeretnénk fejleszteni ezt a sportágat, másrészt olyan információkat szeretnénk adni a pedagógusok és az edzők kezébe, amely információk segítségével könnyebben tudják rávenni a gyermekeket és a szabadidő-sportolókat e sportolásra – ecsetelte Márki Ernő, az Asztalitenisz Klub Szeged ügyvivője. Elmondta még, hogy emellett versenyeket is rendeznek, amelyeken a rekreációs sportot űzők le tudják mérni a fejlődésüket.
A szegedi, a zentai és horgosi asztaliteniszezőkön kívül a projektum megvalósításában részt vesz a a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség, a Csongrád Megyei Diáksport Egyesület és a Hallássérült Gyermekekért Egyesület is.
Herédi Krisztián, a Zentai Asztalitenisz Klub elnöke a horgosi és a magyarországi klubbal, illetve szervezetekkel való együttműködés kapcsán elmondta, hogy a projekt keretében integrált és rekreációs versenyek mellett a fogyatékkal élők számára is szerveznek majd megmérettetéseket, valamint részt vesznek a digitális oktatóanyag kidolgozásában, de emellett szakmai támogatást is nyújtanak a projekt megvalósításához.
Bővebben:
Szegedi, zentai és horgosi klubok közösen népszerűsítik az asztaliteniszezést
|
|
|
|
|
|