A magyarkanizsai születésű, sok vonalon mozgó – szabadúszó – művész, Kalmár Ákos nevéhez sok minden, sőt egyre több minden kötődik. Elsősorban koreográfusként, kortárstáncosként és előadóművészként tevékenykedett az elmúlt több mint tíz évben. Eddig három egyfelvonásos kortárstáncos előadását és számos miniatúráját láthatta a nagyérdemű nemcsak Magyarországon, hanem párat Vajdaságban is. Európában eddig több mint tíz országban lépett színpadra, munkáit pedig már számos jelentős díjban és elismerésben részesítették. Lelkesedése és szerteágazó érdeklődési köre a mai napig sem szunnyad. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a nagyszámú tevékenységsorozat, melyeket már hosszú évek óta folytat. Azonkívül, hogy közgazdász és buddhista teológusi végzettséggel rendelkezik és sok évig néptáncolt, igen alapos és mély betekintést nyert a japán harcművészetek rejtelmeibe is. Jelenleg vallástudománnyal, összehasonlító valláskutatással foglalkozik, mindezek mellett a gasztronómia szerelmese – nemrégiben elvégzett egy vendéglátás-szervező képzést –, és kiváló fotós is. Kalmár Ákos több tíz évig élt a magyar fővárosban, két évvel ezelőtt azonban hazaköltözött Magyarkanizsára. Interjúalanyommal az életéről, munkásságáról, előadásairól, a színházról és a jövőbeli céljairól beszélgettünk.
Megszámolni sem tudom hány érdeklődési köröd van, nem beszélve a tanulmányaidról, és még mindig ezernyi terved és célod van. Hogyan lehet ezeket összeegyeztetni? Mi „hajt” téged az életben?
– Azt, hogy az olyan embereket, mint én, mi hajtja, nem tudom megfogalmazni. A kíváncsiság talán, de inkább az a tényfelismerés, hogy tudom, mennyi mindent még nem tudok. Idejekorán rádöbbentem arra is, hogy ha csak egy dologgal foglalkoznék, előbb-utóbb belefásulnék.
2009-ben léptél először színpadra Magyarkanizsán, ahol Nagy József 100 tű hossza című egyfelvonásos, élőzenés kortárstánc előadásában láthatott a közönség. A szereplés olyannyira elvarázsolt, hogy beiratkoztál Budapesten egy többéves kortárs- és moderntánc-képzésre. Miért pont kortárstánc?
– Gyermekkoromtól kezdve, igen hosszú ideig japán harcművészetekkel foglalkoztam, később néptáncot tanultam. Szerettem volna ezt a testtudatosságot a kortárstáncban továbbfejleszteni. Az önkifejezés és nem a rivaldafény vonzott. Máig felteszem magamnak a kérdést, hogy miért ezt az utat, a kortárstáncot választottam. Talán éppen ezért foglalkozom még ma is vele, mert nem tudom megválaszolni, hogy miért. A szakmában egyébként sokat tanakodunk azon, hogy mi az a kortárstánc. Képlékeny fogalom ez, de azért vannak benne iránytűk.
A színpad az egész életed meghatározó része volt. Mit jelent számodra?
– A színpad mellett mindig foglalkoztam valamivel, a mai napig is foglalkozom. Úgy vélem, hogy a színpad választ, nem te őt. Az én esetemben legalábbis így történt. A színpad kiválasztott magának. Rengeteg lemondással jár a szabadúszó életforma, de hálás vagyok, hogy mindig azt tudtam csinálni, amit szeretek.
Bővebben: