| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2022.10.14.
Lisztet osztottak Magyarkanizsán

Szétosztották Magyarkanizsán a Magyarok Kenyere programban begyűjtött búzából készült lisztet. Több mint 60 család és intézmény vehette át az adományt, mely a Vajdasági Agrárszövetség jóvoltából került szétosztásra.

25 kilogramm lisztet vehetett át egy-egy család szerdán Magyarkanizsán október 12-én. Az adományokért több községbeli településről is érkeztek, de bizonyos falvakba a tehergépkocsi szállította a lisztet. Az adományban a családok mellett többek között a kollégiumok és a lurkóházak üzemeltetői is részesültek. 

 

Máté Nikoletta, a magyarkanizsai Kuckó Nagycsaládosok Egyesülete elnöke elmondta: „1500 kilogramm lisztet kaptunk, s 60 család részesült az adományból Magyarkanizsán és a környező falvakban. Nem csak nagycsaládosok kaptak a lisztből, hanem rászorulók is.”

A lehető legjobbkor jött az adomány a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központnak is. Az intézmény a most kapott lisztet egy pékségnek adja majd, amely cserébe péksüteményeket biztosít a központ védenceinek. Tolnai Csaba igazgató elmondta, hogy a szövetségtől 500 kilogramm búzalisztet kaptak. “Nagyon fontos ez számunkra, mert védenceink napi 8 órát tartózkodnak intézményünkben és napi három étkezést kell biztosítani nekik, ahol egy meleg étel, amit úgy rendelünk egy központból, míg a másik két étkezést nekünk kell elkészíteni” - mondta Tolnai Csaba.

A Magyarok Kenyere- 15 millió búzaszem program keretén belül a Vajdasági Agrárszövetség ebben az évben közel 19 tonna búzát gyűjtött össze a termelők adományai által, melyből 12 tonna liszt készült. 
Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének az elnöke elmondta: „A tegnapi napon már a bánáti rész és a dél-bácskai részbe már eljuttattuk a kedvezményezetteknek. A mai napon Kanizsa községben, Szabadkára, Csantavérre, Tóthfaluba fogunk elmenni úgy, hogy az idei évben bővítettük azon listát, amely a kedvezményezetteket tartalmazza, úgyhogy most 30 olyan szervezet kap ebből a támogatásból, akik gyerekek élelmezésével foglalkoznak.”

A program a magyar gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogása, amelyben Magyarország teljes területéről és a Kárpát-medence magyar lakta településeiről ajánlanak fel búzát a gazdálkodók a rászoruló magyar gyermekeket segítő szervezeteknek.

 

Bővebben: 

 




Lisztet osztottak Magyarkanizsán

Lisztet osztottak szét a rászorulóknak