| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
A szombati nappal véget ért az idei Malomfesztivál. A hajrában is külföldi, magyarországi és vajdasági előadók váltották egymást a színpadon. A népi hangzásvilágtól egészen az elektronikus zene különböző ötvözetéig számos műfaj helyet kapott a programban.
A fesztivál minden évben sok fiatalt vonz. A horgosi Berényi Bálint még csak tízéves, de ez már a harmadik idénye a Malomfesztiválon. „A harmadik Malomfesztiválom, és azért ...
|
|
|
A helyi hívek mellett a környező településekről érkezők is részt vettek a szentmisén, amelyen a közösség összetartozásának fontosságát hangsúlyozták, valamint azt, hogy a búcsú a lelki megújulást és az új kezdetet jelképezi.
A templombúcsú minden évben fontos esemény a település életében, hiszen nemcsak vallási ünnep, hanem a közösség összetartozásának jelképe is. Az ünnepi szentmisére számos hívő érkezett a környező településekről ...
|
|
|
Rekkenő, embert próbáló hőségben rendezték meg Martonoson a 24. Nemzetközi Halászléfőző Versenyt, melyen összesen 85 hazai, magyarországi és felvidéki csapat ragadott fakanalat.
Már a kora délelőtti órákban benépesült a helyi közösség épülete mögött lévő park. A csapatok többsége a pontyot filézte, mások a bogrács alá gyújtottak, de olyanok is akadtak, akik a jó halászléhez elengedhetetlen fűszerek előkészítésével foglalatoskodtak. ...
|
|
|
Szombaton, augusztus 1-én tartották az oromi helyi közösség szervezésében az V. Sörfesztivált és az Oromiak Kilencedik Nagy Világtalálkozóját a helyi általános iskola udvarában. A programok már délután elkezdődtek és egészen éjszakába nyúlóan tartottak. Most már hagyománnyá vált, hogy a szomszédos kiserdőben főzőversenyt tartanak ezen a napon, és ez így volt idén is, amikor tizenkilenc csapat mérte össze tudását a gasztronómia terén. Főttek a paprikások, ... |
|
|
Szombaton, augusztus 1-én tartották meg Magyarkanizsán, a focipályán a kismotorfecskendő-szerelési bajnokságot. A nálunk még szokatlan elnevezést lassan, de biztosan meg kell tanulnunk, hisz egy ekkora esemény nem maradhat szó nélkül. A magyarországi országos kismotorfecskendő-szerelési bajnokság egyik fordulóját első alkalommal szervezték meg Vajdaságban, de valószínűleg nem utoljára. Tavaly már volt egy főpróba, amikor ezt a fajta versenyzést kipróbálták, ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
A magyarkanizsai Természetjáró egyesület tíz tagja is részt vett az Otthonról Haza elnevezésű kerékpártúrán, amely augusztus 20-án, szombaton ért célba Budapesten. A rendezvénysorozat létrehozóinak elképzelése az volt, hogy aktívan, bringán ülve kössék össze a Kárpát-medence magyarságát.
Az augusztusi, határon átívelő, 4-től 11 napos vándortúrák különböző városokból indulnak és minden kerékpáros csapat augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén érkezik meg Budapestre. Az idei kerékpártúra három helyszínről indult meg a magyar főváros felé: Kolozsvár, Kassa és Pozsony irányából.
A magyarkanizsai csapat a kassai túrán vett részt, s összesen 500 kilométert tekert le 5 nap alatt a Kassa- Sárospatak-Tiszújváros-Eger-Jászberény-Budapest útvonalon. Közben a résztvevők megismerhették Zemplén, a Tisza-mente, Tokaj, Eger és a Galga-mente szépségeit, meséli Kudlik Zoltán, a VMSZ egyik tartományi tisztségviselője, aki szabadkai amatőr kerékpárosként vett részt a túrán a magyarkanizsaiakkal.
- Az Otthonról Haza rendezvénysorozat célja, hogy nemzeti összetartozás gondolatköréhez kapcsolódóan aktív programokon keresztül kössék össze a határon innen és túl élő magyarokat. A 200 résztvevő a Kárpát-medence minden szegletéből igyekezett erősíteni a nemzeti egységet, s a hőség, eső, rossz útviszonyok és gumidefekt ellenére leküzdeni minden akadályt, s egyidőben beérni Budapestre a másik két városból induló túrázókkal. Az út során jókedvű csapatok verődtek össze. Ez azt valószínűsíti, hogy a résztvevők többsége jövőre is Otthonról Haza teker majd Budapestre, de talán már egy másik útvonalon - mondja Kudlik Zoltán.
Bővebben:
Magyarkanizsaiak is részt vettek az Otthonról Haza kerékpártúrán
|
|
|
|
|
|