| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.
A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...
|
|
|
Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ... |
|
|
Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre.
Légy a Malomfesztivál önkéntese!
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ... |
|
|
Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ... |
|
|
Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal. A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ... |
|
|
|
|
|
|
|

Elrettentő példákat, szituációkat felsorakoztatva igyekeztek nyomatékosítani a fiatalok számára az egymásra való odafigyelés és a biztonságos közlekedés fontosságát Magyarkanizsán. A program a Közlekedésbiztonsági Ügynökség szervezésében Autó nélkül az érettségire elnevezéssel valósult meg, ahol elméleti képzésen is részt vehettek a fiatalok.
A kampányban az alkohol és a drogok használata ellen is felléptek, hiszen ezek hatása alatt ülni a volán mögé fokozottan veszélyes.
Bajtai Balázs, Magyarkanizsa község Közlekedésbiztonsági Tanácsának koordinátora elmondta: „A szimulátorok elrettentő példaként próbálnak szolgálni. Az egyik szimulátor a felfordulást, az autó pörgését próbálja szimulálni, hogy érezzék a gyerekek, hogy mennyire fontos a biztonsági öv használata, mennyit jelent, mennyire megfogja őket az autó pörgésekor, a másik pedig egy frontális ütközésnek a szimulálása.”
A biztonsági öv használata is elengedhetetlen része a biztonságos közlekedésnek. A statisztikák szerint 2021-ben 67 ember halt meg közlekedési balesetben Szerbiában, akik nem használták a biztonsági övet.
Mirko Popović, a Közlekedésbiztonsági Ügynökség igazgatója arról beszélt, hogy minden ötödik személy, aki közlekedési balesetben hal meg a Szerb Köztársaság útjain, fiatal és ezek nagyon rossz statisztikák. Elsősorban a megelőzésért vannak itt, valamint a rendőrségi ellenőrzés is fontos, ez pedig egy olyan kombináció, ami a világon mindenhol jó eredményeket hoz.
Az elmúlt időszakban Magyarkanizsa községben több halálos kimenetelű baleset is volt. Ez a mostani megelőző akció jó alkalom a fiataloknak arra, hogy kicsit belelássanak abba, hogy milyen szituációba kerülhetnek, hogyha gondatlanul vezetnek.
Bővebben:
Autó nélkül az érettségire, hogy megéld az egyetemet
Középiskolások ültek az autókban
|
|
|
|
|
|