| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.03.16.
Középiskolák Börzéje Magyarkanizsán

A környező települések középiskoláit, gimnáziumait és lakhatási lehetőségeit ismerhették meg a hetedik és a nyolcadik osztályos tanulók Magyarkanizsán. 


A Középiskolák Börzéjét már 14-dik alkalommal szervezte meg a helyi Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola. Az Ady épületében szervezték meg az eseményt, ahol az osztálytermekben egy-egy középiskola, gimnázium kapott helyett. A gyerekek így közel két órán át ismerkedhettek az intézményekkel. 

   2026.03.16.
Lelki megújulás

Horgoson zajlott március 14-én, szombaton a Szabadkai Egyházmegye nagyböjti bűnbánati napja, melyre a környékből és távolabbról is sok hívő érkezett. A bevezető imádsággal kezdődő eseményt a Havas Boldogasszony Római Katolikus templomban tartották, ezt követően pedig a szegedi Ft. Dr. Serfőző Levente atya előadására került sor. 
Ezután keresztutat jártak a Kálvárián, majd szentségimádással, gyónással és zsolozsmával folytatódott a lelki nap, ...

   2026.03.16.
Pályázatok tömkelege

Pénteken Oromhegyesen gyűltek össze azok a helyi és környékbeli gazdák, akik a pályázati lehetőségekről szerettek volna bővebben érdeklődni. Erre alkalmuk is nyílt, ugyanis Juhász Attila, mezőgazdasági államtitkár és Tóth Zoltán, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes számolt be az időszerű és a közeljövőben várható köztársasági és tartományi pályázatokról. A Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében megvalósult fórum oromhegyesi állomása ...

   2026.03.16.
Orom is ünnepelt

Az oromi helyi közösség szervezésében azok emléke előtt adóztak március 13-án, péntek este a helyi művelődési egyesület nagytermében, akik kivívták a magyarság jogait a nemzet méltó létéhez.  
A műsorban felléptek az oromi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a völgyesi Aranykalász Művelődési Egyesület népdalkórusa, akik a közönséggel együtt énekelték a magyar Himnuszt. A folytatásban Erdélyi Olivér, Orom Helyi Közösségének tanácselnöke ...

   2026.03.12.
Kétszeres ünnep Horgoson

Megemlékezéssel és koszorúzással kezdődött az ünnepély szerda délután Horgoson a Havas Boldogasszony római katolikus templomban és a templomkertben. Március 11-e különleges nap a falu életében, ugyanis 1771-ben Kárász Miklós ezen a napon kapta meg Mária Teréziától a területre és a betelepítésre vonatkozó adománylevelet. Egy új korszak kezdete volt ez, a mai Horgos megszületésének történelmi pillanata. Ezért tartják ezen a napon a falu napját, illetve ilyenkor ...

 
Keresés
| Oktatás |
 

   2022.02.24.
A Waldorf-oktatást bemutató játszóházat rendeznek Horgoson

Horgoson szervezik meg február 27-én, vasárnap a helybeli művelődési házban az első Hóvirág játszóházat, amely a Waldorf-oktatást népszerűsíti, s nyújt betekintést a szülőknek, hogy miként történik a foglalkozás a gyermekekkel ezzel a módszerrel. A nem titkolt cél, hogy előbb-utóbb Szerbiában is nyíljanak Waldorf-óvodák, ezért az elkövetkező időszakban más-más helyszíneken folyamatosak lesznek ilyen mintajátszóházak, hogy népszerűsítsék az ilyen jellegű oktatást. 

A vasárnap 16 órakor, a horgosi művelődési házban kezdődő rendezvény előadói szekszárdi szakemberek lesznek. A részletekről a horgosi Sárkány Szintia tanítót, szervezőt kérdezzük. 

- A Waldorf-iskola a fej, a kéz és a szív iskolája, s egyformán fontos számára az intellektuális fejlődés, a gyakorlati képzés és az intelligencia-fejlesztés. A gyermeket önálló lénynek tekinti, próbálja teljesen megismerni őt, s biztosítani számára azt a lehetőséget, hogy a saját igényeinek megfelelően tudjon fejlődni. Nagyon fontos az individualizmus. Ahhoz, hogy saját képességeihez mérten minden gyermek fejlődni tudjon, biztosítani kell azt a légkört, amelyben a gyerekek megérzik, hogy jó helyen és biztonságban vannak. A Waldorf-óvodákban is erre építenek az első hét évben, hogy a gyerek lelkében megerősítsék azt, hogy a világ jó. Persze később azután rávezetik, hogy miből áll még az élet. 

- Mik a tapasztalatok, a Waldorf-oktatásban részesülő gyerekek milyen eredményeket érnek el később az életben? 

- A Waldorf-pedagógia 8 plusz 4 éves, tehát 12 évfolyamos. Aki befejezi a Waldorf általános iskolát, az jó esetben Waldorf-gimnáziumba megy. Eldöntheti, hogy elvégzi-e az állami érettségit, hogy utána tudjon az egyetemre felvételizni. A magyarországi és más statisztikák is azt mutatják, hogy a Waldorf-diákoknak ez nem okoz gondot. Olyan gyerekek kerülnek ki a képzésből, akik lelkileg erősek, tudják, hogy miben jók, kreatívok, önbizalommal rendelkeznek, állandóan vannak új ötleteik, szeretnék a világot jobb hellyé változtatni, s ezért keresik a saját útjukat. 

- Az Önök célja is az, hogy Szerbiában is legyen ilyen oktatás, de ehhez előbb a szülőknek meg kell mutatni, hogy mit jelent a gyakorlatban mindez. Ezért szervezik a játszóházat? 

- Sajnos nagyon sokan még furcsa tévhitekben élnek, azt mondják a Waldorf-iskolára, hogy varázslóképző, mert nem tudják, hogy mit takar ez a kifejezés. Ezek a játszóházak, amiket most majd havi rendszerességgel szervezünk, erre próbálják majd felhívni a figyelmet. Hogyan néznek ki a foglalkozások, az óvónők, pedagógusok hogyan viszonyulnak a gyerekekhez... 

- Ha sok szülő érdeklődik majd a Waldorf-oktatás iránt, s összejön egy kritikus létszám, akkor kezdeményezni fogják ilyen oktatási intézmények megalapítását? 

- Igen! Ha minél többen jelentkeznek, minél többen leszünk, annál hamarabb tudjuk ezt hivatalosan is indítványozni, hogy jöjjön létre egy magánóvoda, vagy adná Isten, hogy államilag támogatott intézmény, mert akár arra is van lehetőség. 

- Horgoson lesz az első ilyen foglalkozás. Utána merre szerveznek még hasonló bemutatókat? 

- Az első horgosi foglalkozáson mutatkozik majd meg, hogy mekkora lesz az érdeklődés, honnan érkeznek elsősorban, s merre lesz érdemes tovább vinni a rendezvényt. Horgos egy kicsit a Szabadka-Magyarkanizsa-Zenta háromszög közepén helyezkedik el, s majd meglátjuk, hol lesz nagyobb az igény. 

- Mire számíthatnak a foglalkozáson részt vevő gyerekek? 

- Vasárnap 16-tól 19 óráig Waldorf-óvónők fognak foglalkozni a gyerekekkel, s nagy hangsúlyt fektetnek majd a szabad játékokra, az egymással és pedagógusokkal való ismerkedésre. Közben az óvónők énekeket, játékokat mutatnak majd be, amibe be tudnak csatlakozni a gyerekek is. A gyerekek fő motivációja 7 éves korig az utánzás, s biztos vagyok benne, hogy egy hullámhosszra fognak majd kerülni. 

- Mennyi lesz majd a belépő a foglalkozásra? 

- Ez a program nem ingyenes, de nem is fizetős. A belépő adományjellegű hozzájárulás. A Waldorf-közösségek úgy alakulnak, hogy próbálják egymást segíteni. Megpróbáljuk megértetni a szülőkkel, hogy közös szerepvállalás nélkül nem tud létrejönnie egy ilyen intézmény, de foglalkozás sem. Mindenkinek segíteni kell egy kicsit, ha tud, akkor anyagilag is! A szervezőcsapat úgy határozta meg, hogy négyféle jegyet lehet majd váltani. A kedvezményes családi jegy 500 dinár, ha nagyobb összeg gondot okozna a számukra. A teljesárú jegy 1000 dinár, a testvériség jegy pedig 1500 dinár. Ebben az esetben azok, akik tehetősebbek, segíthetik a rendezvény létrejöttét a szegényebb családok helyett. Van mecénás jegy is, amivel a civil szervezet létrehozását segíthetik, ennek ára 2500 dinár. Szívesen fogadjuk a közös asztalra a ropit, pogácsát, szörpöt is. 

Amíg a gyerekek a foglalkozásokon vesznek részt, a szülők beszélgetnek, informálódhatnak. Lesznek olyan szülők, akiknek gyermekei Waldorf-iskolába járnak Szegeden. Minden fontos információt megtalálnak a Facebookon, az I. Hóvirág Waldorf játszóház oldalán, mondta Sárkány Szintia. 

Bővebben: 




A Waldorf-oktatást bemutató játszóházat rendeznek Horgoson