| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2022.02.10.
Horgolótűvel varázsolt csodaszarvasok és társaik

A Nemzeti Művelődési Intézet 2020-ban indította el Szakkör elnevezésű programját, amely révén hagyományos mesterségek fortélyait tanulhatják meg az érdeklődők. Tavaly, az év végén a Vajdaságban is elindultak a népi kézműves mesterségek szakkörei, a magyarkanizsai székhelyű Felnőttképzők Regionális Hálózata a Pannon Forrás Kárpát-medencei Felnőttképzési és Szolgáltató Hálózaton keresztül csatlakozott a kezdeményezéshez. Beindult a horgolótanfolyam is, amelynek vezetője Nádi Baráth Mária. 

Már megvalósítottunk egy kezdő horgoló tanfolyamot, újságolja Mária a beszélgetés kezdetén. Természetesen az első kérdés arra vonatkozik, hogy ő mióta horgol? 

- Kisgyerek koromban tanultam meg horgolni anyukámtól, illetve a nagymamámtól. Kötni viszont csak felnőtt koromban tanultam meg teljesen önképzéssel, az Internetről, könyvekből, újságokból. Magyarországon a horgolás a XVIII. század végén terjedt el, s az ír csipkéből honosították meg. Ezt egészítették ki magyar motívumokkal. Ami a horgolást illeti, régen leginkább csipkét horgoltak, amivel a lakásokat díszítették. Illetve horgolással díszítették az ágynemű szegélyeit. Ami a motívumokat illeti, vannak klasszikus horgolási elemek, például a szamócaminta, illetve recehorgolással bármilyen mintát el lehet készíteni. 

Érdekes lenne összegyűjteni a régi mintákat, jegyzem meg, de Mária elmondja, hogy Magyarkanizsán ilyen jellegű kutatás tudomása szerint még nem volt. 

- Mekkora érdeklődés volt a horgolószakkör iránt? 

- Sokan jelentkeztek, az előző tanfolyamon túljelentkezés is volt, ezért két csoportban indul meg a tanítás. Általában tíz személy az, akikkel még kényelmesen tudok foglalkozni. Nem működik úgy, hogy középen megállok és elmagyarázom. Mindenkihez oda kell menni, minden egyes mozdulatot mindenkinek egyenként megmutatok, ezért döntöttünk úgy, hogy két csoportban indítjuk a foglalkozást. 

- Régen főleg terítőket horgoltak az asszonyok. Manapság miket készítenek? 

- Amikor még a nagyanyámtól horgolni tanultam, akkor a fehér cérnából készült csipketerítő volt az igazán elterjedt. Az utóbbi időben mind népszerűbbek lettek a színes pamutfonalak, amiket használunk. A ruhadaraboktól kezdve, a lakástextilen át, a gyerekjátékokig nagyon sok mindent készítünk. 

- Nagyon érdekesek a gyerekjátékok. Ezek hasonlítanak a plüss figurákra, csak éppen horgolják őket. Ezeket komplikált elkészíteni? 

- Ez nem kezdő szint, de gyakorlással bárki elkészíthet egyszerűbb figurákat. Az előző tanfolyamon például gyümölcsöket és zöldségeket horgoltunk. Ez volt úgymond a vizsgadarab a tanulók részéről, amit azután az óvodának ajándékoztunk, a babakonyhában használják őket. 

- Mondjuk egy zöldséget mennyi idő alatt lehet meghorgolni? 

- Ez függ a fonál vastagságától, a figura nagyságától. Nyilván, időigényes, minden egyes szemet egyenként kell meghurkolni, sokáig tart elkészíteni, de megéri, hogy időt fordítsunk rá. 

- A szakkörön készült tárgyakat meglehet-e valahol majd tekinteni? 

- Ezeket eddig mindig az Interneten publikáltuk, de bemutattuk a televízióban is, s utána elvittük az óvodába, s átadtuk nekik. Most ismét egy kezdő horgolószakkör indult, itt először elsajátítjuk a horgolás alapjait, lesz egy kis csipkehorgolás, a szemek elsajátítása gyakorlása, majd gyümölcsöket készítünk. Ez korábban is mindenkinek tetszett, s az óvodások is nagyon várják már ezeket a kis ajándékokat. 

Bővebben: 




Horgolótűvel varázsolt csodaszarvasok és társaik