| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2022.01.28.
Egyre népszerűbb a kisállattartás

A magyarkanizsai Bús Józsefnél a papagájtól a deguig sok minden megtalálható.
Újra elkezdték felfedezni a szülők, hogy a gyermekeket a kisállatok tartásával felelősségtudatra lehet tanítani, és nem mellesleg könnyen el lehet velük távolítani a számítógép és a telefon közelségéből a természet közelsége felé, ezt mesélte Bús József, aki mára már nyugdíjasként egész napjait az állatkák gondozásának szenteli. A takaros udvarban feltárulnak a ketrecek, ahol rendezett sorban papagájok, csincsillák, nyulak, deguk sorakoznak, de még afrikai fehér hasú sünnel is találkozni, ami ritkaságszámba megy. Az állattartó ismerős arcként tűnik fel a piacokon, de sokan házhoz is elmennek, köztük olyanok is, akik csak meg szeretnék nézni a miniállatkertnek is nevezhető gazdaságot, ahol sok időt el lehet tölteni, és fel lehet töltődni az aranyosabbnál aranyosabb kis jószágok között. A barátságos állatokon látszik a gondoskodás. József úgy mesél, hogy közben a vállán megpihen egy kosorrú nyuszi, mely később körbepásztázza a gazda nyakát, végül megpihen a kezei között, tiszta fehér szőrét belebújtatva a szeretetet sugárzó karokba.


– Papagájokból van 18 fajta, azokkal kezdtem foglalkozni, de amióta nyugdíjas lettem, rágcsálók is helyet kaptak nálunk. Eleinte törpenyuszik népesítették be a helyet, mára már oroszlánfejű, hosszú szűrű, hosszú fülű, rövid fülű és kosorrú is van, ezenfelül fehér, fekete és szürke csincsilla, degu, chilei mókus, hörcsögök – mesélte József. Talán papagájokból van legtöbb, ezek gondozásáról is szót ejtettünk. – Nagyon oda kell figyelni a tisztán tartásukra, a minőségi eledelre, a vizükre. Párologtatónk is van, amit melegben nagyon szeretnek, és szinte zuhanyoznak benne. A kedvenceim a sándorok, melyekből kis és nagy is van, több színváltozat található belőlük – mondta a gazda, aki kölessel, zabbal, napraforgóval kényezteti őket, amit kizárólag őstermelőktől szerez be, mert mint vallja, olcsó húsnak híg a leve. – A minőségi eledel meglátszik rajtuk, még a mínuszokat is jól bírják, amit a fénymagnak, kendermagnak is köszönhetünk. A gyümölcs is fontos számukra. – Már-már irigylésre méltó helyzetüket látva a csincsillákról és a többi rágcsálóról is érdeklődve megtudható, hogy nekik is jó soruk van. – A homokban való fürdetés fontos számukra, de itt is a gondoskodás van első helyen, mi vagyunk a doktoraik, akik egész nap velük vagyunk, és ránk van bízva a sorsuk. A hatvan év, amióta foglalkozom nyulakkal, ezt a tapasztalatot eredményezte – magyarázza.


Józsefnél gyakori látogatók a kisgyermekek szüleikkel együtt, akik kisállattal és jó tanáccsal térhetnek tőle haza. – A kisgyermekeknek először tengerimalacot szoktam ajánlani, ami jól tűri a szeretgetést, nem harap. A hörcsög már, ha megijed, képes harapni. Akik délután rendelkeznek több szabadidővel, nekik a nyulak, csincsillák, deguk a legjobb választás, amelyek nappal sokat alszanak, és este kezdik élni az életüket. Ezek az állatok bent is tarthatók, persze a kertet nagyon szeretik. Sokan vittek tőlünk csincsillát, és úgy számolnak be, hogy családtagként szeretik őket. Még külföldre is vittek innen – mesélte József, aki szerint nem terheli meg a költségvetést egy ilyen kisállat beszerzése. – A rágcsálók már háromszáz dinártól kaphatóak – a különlegességek is már kétezer dinártól hozzáférhetőek, mint a barátságos, akkor épp a vállán pihenő kosorrú, hosszú fülű nyuszi. A papagájok is háromszáz dinártól harmincezerig válogathatók. Arra a kérdésre, hogy hobbiként vagy munkaként tekint az állattartásra, a kedves gazda azt válaszolta, hogy kizárólag hobbiként, szeretettel lehet ezt művelni, mert ha munkaként fogná fel, nehézségként élné meg. – Reggelente az az első, hogy körbenézem az állatokat, oda kell figyelni, szeretettel mozogni közöttük, végignézni őket, gondoskodni róluk – mondta Bús József, akinek kisállatai közül bátran lehet válogatni, és biztosak lehetünk benne, hogy a szeretettel felnevelt állatok az új gazdát is megajándékozzák azzal, amit kaptak. Ami ebben a fajta állattartásban a legfontosabb, az a gondoskodás és a szeretet.

Bővebben:

 




Egyre népszerűbb a kisállattartás