|
14. alkalommal szervezték meg a Vajdasági Szólótánc Fesztivált, melynek keretében megtartották a Vajdasági Kamara Táncegyüttesek Fesztiválját Horgoson. Idén nyolc csoport jelentkezett, hogy összemérje tánctudását.
A néptáncé és a népzenéé volt a főszerep a hétvégén a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület épületében. Szécsi Zsolt, a Vajdasági Kamara Táncegyüttesek Fesztiváljának szervezője elmondta, csakis hiteles, autentikus tájegységek néptáncaival lehetett jelentkezni a versenyre. „A nap folyamán nyolc versenyszám alakult ki, Szabadkáról, Királyhalomról, Horgosról és Óbecséről érkeztek versenyszámok. Ezeket a versenyszámokat három szakmai zsűri, egy ének, egy népviselet és egy néptánc szakértő véleményez. Nagyon fontos megjegyeznünk azt, hogy ez a rendezvény arról szól, hogy a csapatok kapjanak egy jóindulatú szakmai értékelést, amit hazavisznek, és ezáltal műhelyeikben azt kijavítva még magasabb szintre tudják a műhelymunkát, illetve a csapatnak a munkáját emelni.”
Az érdeklődők az esemény keretében megtekinthették A vajdasági magyar közösségek hagyományos öltözete című kiállítást is.
Bővebben:
A hétvégén a néptáncé és a népzenéé a főszerep Horgoson
|