| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2026.07.20.
16. Zengő Kézműves tábor Oromon

Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.


A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...

   2026.07.18.
Az időjárás mint alkotótárs

Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ...

   2026.07.13.
Önkénteseket és kézműves kirakodókat is vár a Malomfesztivál

Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre. 
Légy a Malomfesztivál önkéntese! 
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ...

   2026.07.13.
Virágzik a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping

Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül. 
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ...

   2026.07.13.
Velebit ünnepelt

Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal.  A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ...

 
Keresés
 

   2021.09.17.
Ismét több száz illegális bevándorló Horgos környékén

Egyre nagyobb a migrációs nyomás a szerb-magyar határszakaszon. Ismét több százan torlódtak fel Horgos környékén, közvetlenül a magyar határhoz közeli épületekben. A település központjában pedig egész nap jelen vannak kisebb-nagyobb csoportokban. 

Szinte teljesen otthonosan mozognak a Horgoson és környékén feltorlódott migránsok. Gyakran a nap folyamán, főleg a déli órákban mennek be a település központjába. Ilyenkor másokkal szinte nem is lehet találkozni, csak illegális bevándorlókkal. Általában a boltokba mennek, a pénzváltókba, valamint a postára, ahol valami módon pénzt vesznek fel. Állítólag, ezt az illetékesek is megerősítették, bizonyos segélyeket is kapnak valahonnan. 

A legtöbb illegális bevándorló most is az egykori jugoszláv határrendőrség romos kiszolgálóépületeiben húzódik meg. Onnan járnak be a faluba bevásárolni és ügyeiket intézni. A Szerbiai Menekültügyi Főbiztosság Horgoson szolgálatot teljesítő biztonsági emberei kamerán kívül elmondták, az illegális bevándorlók nem nagyon állnak szóba senkivel, tévéstábokkal vagy újságírókkal sem. Ezt állítólag a csoportvezetőik tiltották meg nekik, és aki ezt megszegi, azt megverik. Egy egyiptomi állt szóba stábunkkal, ő azt mondta, turistaként van Szerbiában, bár iratai nincsenek. 

Horgos központjában egy kisebb csoport arra várt, hogy a román határ menti Szerbcsernyére utazzon. Azt, hogy Horgoson jelenleg több száz migráns tartózkodik, egy magát marokkóinak valló bevándorló is megerősítette, aki Olaszországba szeretne eljutni. Most próbálkozik majd első ízben átjutni a magyar határkerítésen - tette hozzá Jawal. 

A helyiek szerint a hívatlan vendégek száma napról napra növekszik Horgoson. De nemcsak Horgoson, Szabadkán is gondot okoz a migránsok tömeges jelenléte. Az emberek elsősorban gyermekeiket féltik.  

Bővebben: 




Ismét több száz illegális bevándorló torlódott fel Horgos környékén