| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.
A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...
|
|
|
Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ... |
|
|
Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre.
Légy a Malomfesztivál önkéntese!
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ... |
|
|
Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ... |
|
|
Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal. A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
A helyi hagyományokhoz kötődő gyerektábort tartanak Martonoson a Művelődési Társulat szervezésében. Az első napon a kosárfonásról, a hét folyamán pedig a méhészetről, a kertészkedésről és a baracklekvár-főzésről is tanulhatnak játékosan a gyerekek.
A martonosi Művelődési Otthonban tartják a tábort, amelyen 10 helybeli gyerek vesz részt. Július 26-án, hétfőn délelőtt a kosárfonás alapjaival ismerkedhettek a gyerkőcök. A tábor fő célja, hogy a hagyományokat tovább örökítsék a fiatalabb generációknak. A foglalkozás vezetője Tandari Erzsébet, aki már évtizedek óta kosárfonással foglalkozik.
Szél János, a martonosi Testvériség Művelődési Társulat elnöke szerint valamikor nagy hagyománya volt a faluban a kosárfonásnak, jól meg tudtak élni belőle az emberek, és ezt szeretnék a gyerekeknek is bemutatni, egy kicsit megtanítani, hátha valakinek szimpatikus lesz és megkedveli.
A tábor részben önerőből, részben pedig az oktatási minisztérium támogatásából valósul meg.
Kosárfonás, kertészkedés, lekvárfőzés a martonosi gyermektáborban
|
|
|
|
|
|