| |
|
| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |
|
Jó hangulatban és változatos programokkal zajlik idén a 16. Zengő Kézműves tábor Oromon, amely közel 60 résztvevőt fogad.
A tábor célja, hogy a gyermekek és fiatalok kreatív környezetben ismerkedjenek meg a különféle kézműves technikákkal, miközben új barátságokat kötnek és élményekkel gazdagodnak. A négynapos programban a hagyományos és a modern kézműves technikák egyaránt helyet kapnak. Egész délután szorgos kis kezek dolgoznak az oromi ...
|
|
|
Élővé tenni egy parkot, és megtölteni művészettel. A magyarkanizsai Streamlet Art Association sok projektuma közül ez az egyik, ezért is indult el a NÉPkert, melynek immár negyedik felvonásaként nyílt meg július 12-én vasárnap Kovács Petra Sub Rosa – Terhelésnyomok című ideiglenes, köztéri land art projektuma a kanizsai Népkertben. A hallgatás, az idő és a kimondatlan történetek nyomait vizsgálja természetes anyagokból létrehozott köztéri installáció ... |
|
|
Nem csak a színésztáborba lehet még jelentkezni: a XII. Malomfesztivál szervezői önkénteseket és kézműves kirakodókat is várnak az augusztusi rendezvényre.
Légy a Malomfesztivál önkéntese!
Szeretnél egy igazi közösség tagjává válni, és kipróbálni magad új helyzetekben? Még nincs programod augusztusra? A Malomfesztivál szervezői gondoskodnak a nyarad egyik legnagyobb kalandjáról – neked csak annyit kell tenned, hogy jelentkezel önkéntesnek ... |
|
|
Szinte teltházzal üzemel a magyarkanizsai Tiszavirág Kemping, amely már a május elsejei ünnepek előtt megnyitotta kapuit. Azóta folyamatos az érdeklődés: nemcsak Vajdaság különböző településeiről, hanem külföldről is sok természetkedvelő választja pihenése helyszínéül.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is egymást érik a lakókocsik és a sátrak a magyarkanizsai Tiszavirág Kempingben. A helyi Bogić Erzsébet minden évben, amint megnyílik a kemping ... |
|
|
Magyarkanizsai község egyik kis településén, Velebiten szombaton egész napos ünnepséget tartottak. A velebiti helyi közösség és a magyarkanizsai úszóklub szervezésében már kora reggel gyülekeztek a helyi tónál, ahol már évek óta megrendezik a velebiti maratont, ezúttal tizenegyedik alkalommal. A mindig tömeges rendezvényre most is sokan érkeztek Szerbia szinte minden szegletéből, hogy bizonyítsák rátermettségüket. A víz hőmérséklete és az időjárás ... |
|
|
|
|
|
|
|
|
Czakó Gábor Disznójáték című színpadi művét láthatta vasárnap a horgosi közönség a Művelődési Ház színháztermében. A műfajában nehezen meghatározható darabot a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulata vitte színre. Mangalicza urat alakítja Gyuránki Norbert a 12 jelenetből álló tragikus játékban. Az ólban ő szítja a disznók között a forradalmat, majd rútul visszaél barátai jóindulatával, különböző gonosztetteket követ el azok rovására.
Nem először rendez kortárs darabot Király Sándor, a nagykikindai József Attila Színtársulat rendezője. Tavaly Örkény István Tóték drámájával készültek, azonban a járványhelyzet beleszólt a tervekbe. Elmondása szerint olyan modern darabokat választanak, amelyek időszerűek és izgalmasak.
A nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulata több mint tíz éve nem vendégszerepelt Horgoson. Tóth Ramóna, a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy a darabbal októberben fellépnének a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Szemléjén. Szeptemberben azonban az egyesület néptáncosait és asszonykórusát a Durindó és a Gyöngyösbokréta szemléje várja.
Bővebben:
|
|
|
|
|
|